Megjelent: 2007. december 05. | Forrás: Nagy Levente | Írások
Egy újabb délután, újabb szakasz, újabb lehetõségekkel. Az elõzõ délutáni események mérlegelése után, újból feltöltöttem csalis dobozomat a hiányzó darabokkal, és ráálltam a tegnap megszakított útvonalra, hogy a folyón lefele haladva újra kihasználjam az elém táruló számtalan lehetõséget…A Maros ezen szakaszát az illetékesek már jogosan sorolják a síkvizek közé, hisz itt már szinte a duplájára hízott a hegyekbõl érkezõ kristálytiszta patakoktól. Itt már a csukák is nagyobbra tátják a szájukat, és a domolykók is tudnak meglepetést okozni.
A felszerelés összeállításában sokat nem is változtattam, tartottam magam a jól bevált és megbízható 2, 70-es SPIN BLADE (10-30 gramm) pergetõpálcához és a 3000-es EnergoTeam EXCALIBUR orsóhoz, annyi aprócska módosítással, hogy az orsó dobján megfordítottam az „elfáradni” (egy idõ után a zsinór kibolyhosodik, de ne ijedjünk meg, hisz ettõl még erejét nem veszti) látszódó 0, 14-es SUFIX MATRIX PRO zsinórt. Azért itt már jó, ha elõvigyázatos az ember, hisz a nagyobb halak is elõkerülhetnek, ahogy lenni szokott akkor, amikor a legkevésbé számítunk rá.
A 3000-es EnergoTeam EXCALIBUR orsó, hátsó fékes változatban.És, hogy az elõzõ szavak igazolást nyerjenek, már a második dobás után egy határozott rántás figyelmeztetett, hogy a part menti növényzetben ragadozók várják a gyanútlanul arra tévedõ kishalakat. A helyzetbõl ítélve csukára tippeltem!
Sajnos az elsõrõl lekéstem, vagy õ vétette el, de a második behúzásnál már mindketten helyünkön voltunk…
Hát igen, ahogy sejtettem egy krokodilpofájú a tettes, és nem is rossz darab, de amíg ilyen pálcát szorítok a kezemben, addig semmi esélye, hogy akadóba húzza magát. Itt már egyesélyes a küzdelem. Különben is, az elsõ hangzásra vékonynak tûnõ 0, 14-es SUFIX MATRIX PRO zsinór is tudja mindazt, amit a gyártó feltüntet a csomagolásán. Amúgy sem szeretem a durva dolgokat, a zsinórvastagságot is általában a várható halak méretéhez igazítom, és hogy tökéletes legyen az összhang a bot dobósúlyát is ehhez választom…
Nem is kicsi - nem is nagy… Egy kissé meggyûlt a bajom a fotózással, hisz egyedül voltam, de szerencsére a mai technika erre is kínál megoldást.
Gyorsan történtek a dolgok, mint ahogy szokott történni egy átlagosnál jobb napon. Egyik hal jött a másik után. Alig fotóztam le az elsõt, már a társa is ráhibázott a kis Salmora. Mintha visszatekerték volna a filmet, ugyanazok a képsorok játszódtak le a következõ dobásnál, és még a halak is testvérek voltak.
Meg van a második!
Nem rossz kezdet. Ha ez mindig így menne, akkor már rég nem az orvhalászokat üldöznék a hatóságok, hanem minket, pergetõket és a népszerûségi listán is valahol a kárókatonák mellett foglalnánk helyet. De „szerencsére” ez nem így van, nyugton lehetünk, hogy senki nem fog bántani.
Nehezen tudtam elhagyni a helyet, nagyon bíztam a harmadik csukában, de az valahol máshol ólálkodott, ezért még néhány erõltetett dobás után kénytelen voltam folytatni utamat, és újabb helyek után nézni.
A következõ megálló egy nagy kanyar, meredek, beszakadt partoldallal, egy népszerû hely, ahol szinte mindig ki tudok varázsolni egy-két szebbecske halat. Itt mindig van hal, ez egy kötelezõ megálló!
Ezt a helyet vétek lenne kihagyni…Hogy most se romoljon a bennem kialakult kép a helyrõl, néhány dobás után akasztottam egy kisebb domolykót, majd még néhányat, nem is tudom, hogy mennyit pontosan. A darabszámmal nem is volt problémám, a méret az, ami nem hagyott nyugodni. Egyszerûen nem tudtam elhinni, hogy csak alig arasznyi halak lakják ezt a helyet. Lehet, hogy a mûcsali méretét kell növelni, esetleg a színét, vagy formáját változtatni? Próbálni mindenképp meg kell!
Csalit cseréltem, egy 4 centis sügérmintás Salmo Hornettet akasztottam a kis gyorskapocsra és lõttem is be, reménykedve, hogy a fiatalabb domolykók túl nagynak tartják majd a szépen festett falatot, és békén hagyják. A nagyobbak hátha pont erre várnak, nem érik be az apró „morzsákkal”.
Elméletem csak részben volt helyes, hisz a kisebbek nem hagytak békén, óvatosan kisérve oda-oda csíptek, amire én, persze hogy bevágtam, de értelmetlenül, hisz ha akadt is, az is csak kívülrõl…
Van, hogy fel tudnak bosszantani, de azért jól bánok velük. Majd egy rosszul sikerült dobásnak köszönhetõen kénytelen voltam egészen a beomlott part alatt behúzni a mûhalat, éreztem is sokszor, hogy nekidörgöli magát a partoldalnak, de muszáj volt húzzam, hisz ott nem hagyhattam. Néhány méternyi vontatás után aztán, hirtelen elnehezedett a kezemben a bot. Az elsõ másodpercben még akadónak hittem, de aztán az „akadó” elkezdte rázni a fejét. Na végre valami érdekesebb hal - vettem tudomásul a történteket -, és néhány másodperces ide-oda-amoda után emeltem partra a már jól megérdemelt halat.
Végre valami testesebb darab!
Esélye sincs a rekordlistán, de örömet, azt tud okozni.Gyors fotó majd, léptem is tovább, hogy hátha még belefér az idõbe egy-két ehhez hasonló pillanat. Újabb helyeket és mûcsalikat tettem próbára, de néhány apróbb domolykón kívül semmirõl nem tudnék beszámolni, ha csak nem kíváncsiak, hogyan sikerült a nap végére eláztatni magam…
Gyorsan telt az idõ és sajnos az a hátralévõ másfél óra nem volt elegendõ, hogy megtaláljam domolykóm társát, de azért elégedetten fordítottam hátat a folyónak és egy fenyõ árnyékából megvárva, hogy a nap teljesen lebukjon hazafelé vettem az irányt.
Majd holnap innen folytatom.
Ez a látvány megér egy pár percet és néhány fotót.-folytatása következik-
Európai Uniós Pályázataink