Az első tavaszi horgászat mindig olyan, hogy csak tovább fokozza a felgyülemlett horgászkedvet. Enyhülést nem adhat, mert az még nem olyan… Így hát nem is vártam túl sokat tőle, meg magamtól se – idegen hely, idegen halak, idegen módszer. De ezt nem is hangsúlyoznám. Horgásztunk, igen, és ebben az időben már ez is valami…

Egész télen át készültem, hogy végre lecsekkolhassam a féltve őrzött matchbotomat. A varázsszó: Competition – ennyit mondtak a szakértők, és én vakon engedelmeskedtem. Szépen ráillesztettem a 4000-es Zaubert, némi zsinór, horgok, úszók, és készen álltam! Aztán volt egy derűs nap, két havazós után, és nem volt maradásom, csatlakoztam Ferencékhez. A menü: egyforma pontyok egy gondozott tóban, konok széllel és esővel. Lényegtelen. Ott voltam végre, és fellélegezve küldtem messzire a wagglert.

Ferenc kissé távolabb állt be, és ez jól jött – félreértés ne essék, sok mindenben szívesen osztozom barátommal, de első tavaszi dobásaim biztosan mosolyt csaltak volna az arcára. Nem beszélve a csúzlis teljesítményemről… Ez utóbbi, mondjuk, jóval hamarabb javult, mint hittem volna: az első tál etetőanyagot még frankón szétszórtam a környéken, vízi és szárazföldi állatok nagy örömére, de a nap végén már képes voltam tízből nyolc gombócot az úszó mellé lőni.


Utolsó simítások dobás előtt… A leégetett nádas kissé komor hangulatú hátteret ad

A szerelék összeállítása mindig is az egyik legkedvesebb művelet volt számomra, nagy kéjjel szereltem fel a fixre állított wagglert, tizenhatos főzsinórral. A horogra kukorica és szúnyoglárva szendvicset tűztem, de pár dobás után az ösztöneim azt súgták, hogy a teljesen élő csaliban bízzak, így hát csonti jött a kukorica helyére. A szúnyoggal együtt jobban is mutattak.

Második dobásra meg is jött a halam: az úszó erőteljes kiemelkedését vontatós elmerülés követte, de az erős hullámzásban csak nehezen akartam elhinni, hogy kapással van dolgom. Aztán minden mindegy-alapon mégiscsak odavágtam neki, és jól tettem… Rögtön éreztem az útnak induló súlyt, és átszóltam Ferkónak, hogy jöhet a fotógéppel!


A bevetett eszközök és egyéb apróságok

Az van ezeken a tavakon, hogy itt minden olyan előírásszerû – a helyfoglalástól a halak kapásáig. Most viszont éppen ez volt a jó! Látni akartam a Competition Match munkáját élő súly alatt! Valahogy bíztam benne, hogy jó erőtartaléknak kell lennie a szemgyönyörködtetően vékony bottestben.
A 4000-es Ryobi Zauber match orsó könnyed dobásokat tett lehetővé, de folyton az volt a kényszerképzetem, hogy mégiscsak kisebb orsó passzolna ehhez a filigrán pálcához… Nem tudom, talán 2000-es vagy 3000-es. Ha majd átlagos úszókkal horgászok kisebb távokra, akkor valószínűleg könnyebb orsót teszek rá.


Hosszú dobásokra volt szükség

A bot leheletvékony, érzékeny spicce igen megtévesztő tud lenni: extrém terhelés alatt a spicc munkája hamar háttérbe szorul, és inkább a bot szívósabb közepe viszi el a súlyt – amint ez egy korábbi tesztben már megfigyelhető volt. A halakat is hasonlóan kezeli, az erőszakosabb potykákat képes megfordítani, anélkül, hogy féltenünk kellene a spiccet. Nagyon tetszik!


Első csúzlis próbálkozásaim nagyon gyorsan alakultak: pár órán belül már eltaláltam a tavat!

Persze, nem tudtam eltekinteni attól, hogy a Competiton Match botot valószínűleg nem hozzám hasonló versenyhorgászati analfabéták kezére szabhatták a tervezők – lévén, hogy ez a bot az Energofish csúcskategóriájából való. De azért nem baj, hogy ilyen profi cuccom van… – nyugtáztam magamban. Jobb így, mintha valami olcsóbb cájggal bosszankodnék. Egy szó, mint száz: ezt a botot tényleg lehet szeretni!


A Competition szépen tereli a halat


A part előtt megvillan a hal, és már látjuk: ez is ugyanakkora

A következő pontyom igen illedelmesen közeledett… Nesztelenül tolta az úszót, mintha attól tartana, hogy megzavar elmélkedéseimben. Vagy éppen a lefoglalt éberségemet igyekezett kihasználni, nem tudom. Valószínűleg nagy csalódást okozhattam neki, mert időben rajta voltam a kapáson, és az első alkalmas pillanatban könyörtelenül akasztottam!

Hagytam, hogy szaladja ki magát, és közben a vadiúj botban gyönyörködhettem. A parton viszont engem ért csalódás: halam gyomorra vette a horgot... Tízes Drennan sorsáról kellett döntenem. Végül keservesen beleszakítottam a halba – ez neki sem jó, meg nekem se. Ennek a horognak minden darabjáért kár!


Megpróbáltam kisebb eresztéket állítani, bár az erős hullámzásban erre nem kaptam igazán jó lehetőséget… Küzdöttem rendesen. A wagglereimet Benzár Zsolt országos bajnokunk válogatta össze, kimondottan a Competition Match botomhoz – az úszókkal tehát nem lehet gond! Kisvártatva tisztázódott, hogy a súlyozással kell kísérleteznem. Sikerült! Jutalmul még egy pontyot kaptam, és ezúttal a kapás is látványosabb volt. Igazából a szép kapások miatt izgat leginkább a matchezés, így hát igyekszem mindent megtenni, hogy erről ne maradjak le.


A szákolás megvolt…


. …jöhet a rituális pózolás!

Újabb etetést végeztem, ezúttal már az úszót is eltaláltam – fejlődőképes vagyok, na! Egy fenyegetõen közeledő felhőtömeg viszont azt sejttette, hogy kár volt az etetőanyagért… Ijedten kezdtem csoportosítani szétteregetett holmimat, kimostam az edényeket, aztán hirtelen elhatározással a botot is szétszedtem, és éppen jókor! Ruhámon már koppantak az előredobált esőcseppek, néhány pillanat múlva pedig bőséges égi áldás ömlött a nyakamba. Ferenc és Levente társunk már az autóban lapult, hamarosan én csatlakoztam hozzájuk. Ilyen a tavasz… Nem méltatlankodtunk. Jó, hogy ennyit is horgászhattunk! Szép kezdés volt! Immár közelebbinek tűnik a nyár. Hányat kell még aludni?