Ember tervez...
Megjelent: 2009. május 18. | Forrás: Nagy Levente | Írások

Bármennyire is akarjuk, nem mindig történnek úgy a dolgok, ahogy azt szeretnénk. Vannak dolgok, amiket előre megtervezünk és vannak tényezők, körülmények, melyek keresztbe tesznek ezeknek. Ilyen az időjárás, melyet akarattal irányítani nem lehet. Vegyük mindjárt az áprilist.

Szinte egész hónapban nyárias időnek örvendhettünk, aztán a hó utolsó hetében Április megmutatta az igazi, nálunk megszokott arcát. Nappal akár 25 fokra is emelkedett a hőmérséklet, míg éjszaka sokszor 0 fok alá süllyedt. Ez nem csak ránk, emberekre volt hatással, de a halak étvágyát is befolyásolta.


A homoródszentpáli horgásztó szinte mindig adott néhány jobb halat.


A vízimadarakat, úgy tűnt, nem zavarta az erős szél.


Pont egy ilyen napot sikerült kifognunk április utolsó hetében. Hajnalban indulás előtt mínusz 3-at mértünk és délben már a 20 fokot is elérte a hőmérséklet, miközben vihar erejű szél borzolta a vizet. Hogy még bizonytalanabb legyen helyzetünk, előző nap földrengésről számoltak be a híradók, ami azért nem volt olyan messze tőlünk, csupán a szomszédos megyében (nálunk is érződött). Fronthatás, közel 30 fokos hőmérsékletváltozás néhány óra alatt és egy nem mindennapi jelenség... Hát kell ennél több, hogy ne fogjunk semmit?


Egész délelőtt mozdulatlanul álltak a feederbotok.

Bármennyire is erőlködtünk, a halak nem értékelték erőfeszítéseinket. Sikerült a délelőttöt egyetlen kapás nélkül megúszni. Mondanám, hogy rossz helyet, csalit, vagy etetőanyagot választottunk, de nem, hisz egyetlen „valamire való" halat sem fogtak a közelünkben. Egész délelőtt csak a viharos szél mozgatta botspiccek látványának" örülhettünk".
Türelmes embernek tartom magam, de ami sok az sok, illetve kevés, nagyon kevés! Egy fél napot egyetlen kapás nélkül végigülni? Volt rá példa nem mondom, de nem itt, ahol még a leggyengébb napokon is meg volt a napi 4-5 ponty. Úgy látszik, van gyengébb nap is!
Hát ilyen az áprilisi időjárás: szeszélyes és kiszámíthatatlan, akár a halak étvágya, hisz a kettő valahol összefügg!
Feladtam! Nem volt már türelmem az állandó szélnek megalázkodó botspiccet bámulni. Tenni kellett valamit, különben néhány perc és elalszom.


E.T CAYMAN POLE.


Spiccbotozáshoz Dínó, vagy Cralusso úszókat használok.


Mivel a bot nem volt begumizva és pontyokra is lehetett számítani, főzsinórnak az ET. SPECIALIST BREAM 0, 16 mm-es zsinórt választottam, és előkét is ebből a zsinórból, de 0,14 mm vastagságút kötöttem.


Egymás után jöttek az apróságok.


A kárászok mellett, akadt néhány kisebb ponty is.

Spiccbotot szereltem, bekevertem egy kiló pontyos etetőt (mert csak az volt nálam) és kerestem egy széltől védettebb helyet... A víz alig volt 70 centi, de legalább a szél nem ért annyira és itt kárász is volt bőven. Apró kárászok, de azok legalább jöttek rendesen.
A horgászat utolsó néhány óráját ezekkel az apró-kis jószágokkal töltöttük, melyek valamilyen szinten kárpótoltak a délelőtti üres órákért. Sőt még néhány kisebb és egy kilós forma ponty is megéhezett a nap végére.


A nap végére azért sikerült megmenteni horgászbecsületünket.


Kettőnknek közel 10 kiló apró kárászt és néhány kisebb pontyot sikerült fognunk.

A horgászatot nem épp így terveztük, pontyot szerettünk volna fogni, de az időjárás és a körülmények keresztbetettek a terveknek. Feederezés helyett, maradt néhány óra spiccbotozás, mely azért szolgált annyi élménnyel és hallal, hogy legyen miről beszélni a hazafele vezető úton.


Kapcsolódó termékek:


ET Cayman Pole

ET Specialist Bream

Cralusszo úszó

Maruto horog

GS Ólömkészlet

ET Competition mérleg

Drennan csúzli

Verseny haltartó

Finnyás óriások Carp Expert kukoricákkal
Megjelent: 2026. július 22. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért  nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...

Pergetés Wizard Fine Jig Riggel
Megjelent: 2026. július 18. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll.  A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...

Carp Expert feeder botok tesztje
Megjelent: 2026. július 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt.  Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...

Carp Expert újdonságok - Amiket nyáron nem hagyhatsz otthon
Megjelent: 2026. június 24. | Forrás: Szabó Attila | Írások

Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...

Pergetés Wizard Vertixekkel
Megjelent: 2026. május 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...

Carp Expert Neo bojlik - amikor a tavaszi peca igazán beindul
Megjelent: 2026. március 31. | Forrás: Szabó Attila | Írások

A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...