Emlékezetes horgásznapok - 2
Megjelent: 2008. november 10. | Forrás: Nagy Levente | Írások

Kiruccanásunk második állomása a Nyíregyházától néhány kilométerre található Verba tanya és horgásztó, ahol egy versenyre voltunk hivatalosak barátommal.
Versenyhorgászat? Ritkán, keveset emlegetett témakőr nálam. Jobban szeretem a nyugodt, stresszmentes pecákat, mégis sikerült barátomnak rávennie, hogy nevezzek be a verseny fenekező kategóriájába.

Lesz ami lesz, ha már úgyis itt vagyunk alapon, meghajoltam a bíztató szavak előtt… nevem felkerült a versenyen résztvevő horgászok listájára, így egyenesen a mély vízbe dobtam magam, anélkül, hogy úszni tanultam volna azelőtt.
Mikor rápillantottam a versenyen résztvevő horgászok listájára, akkor… csak egy nevet említenék a 25 közül, Döme Gábor (feederspecialista)… gondolhatják, hogy éreztem magam, de hátra arcnak már nem volt helye…


A Verba tanya…


…és horgásztó.

Verseny előtt

Mivel teljesen ismeretlen volt számunkra a versenypálya, már a megmérettetés előtti nap kint voltunk a tóparton, megpróbálva minden olyan információt összegyűjteni, a víz adottságairól, a benne fogható halakról, a nyerő csalikról és csalétkekről, melyek a verseny során előnyünkre szolgálhat. Ezt nevezik ugye a versenyhorgászok edzésnapnak, teszthorgászatnak.
Bennem egy feledhetetlen, nem mindennapos horgásznapként maradt meg az egész!

Az érkezés és jegyváltás után körbejárva a tavat sikerült megtudnom, hogy a nagyobb testű pontyok és amurok mellett a tóban jelentős a compó állomány. Compó? Nagyot dobban a szívem, régóta szerettem volna már fogni néhányat e nálunk ritkaságszámba menő halfajból, de valahogy mindig elkerültem őket. Most előttem a lehetőség, csak meg kell birkózni a feladattal…


Körbejárva a tópartot sikerült néhány szép fogást lencsevégre
kapnom. Többnyire bojlival fogták
a szebbecske pontyokat.


Közben kiderült, hogy nem vagyunk egyedüliek, akik Erdélyből érkeztek…

Barátom újra rakósra szerelt (készülve a másnapi versenyre) és már az alapozó etetés előtt sikerült egy nagyobb halba botlania, mely sajnos erősebbnek bizonyult, mint az általa alkalmazott végszerelék. Az első hal odalett, de hatalmas erőt adott az előttünk álló órákra.


Még be sem etettünk és már nyúlik a gumi.


Sajnos ennyit sikerült megörökíteni a halból.

Én a compóknak állítottam össze egy pickerbotos szereléket.
A finom 3 m-es E.T Picker 3000 botot, 3000-es EXCALIBUR FD orsóval szereltem, melynek dobjára 0, 20 mm-es CARP EXPERT UV főzsinór volt csévélve.
Végszerelék: 0, 17 mm-es CARP EXPERT zsinórra kötött 10-es méretszámmal ellátott MARUTO horog, egyszerű gubancgátlós feederkosár egy kis forgó kapoccsal ütköztetve.


E.T Picker 3000 és egy 3000-es EXCALIBUR FD


A legkeményebb zöld hegyet választottam.

Horogra egy szem konzervkukorica és egy szál trágyagiliszta került, hisz köztudott, hogy a compó kedveli a fehérjében gazdag trágyagilisztát.

Tudtam, hogy kedvelik de, hogy ennyire…
Bedobás után néhány maszatolós kapás, majd egy erőteljes spicchajlás után már, horgon is volt az első compó, mely méretéhez képest meglepően nagy ellenállást tanúsított.
Jó kondiban lévő kis halak!

Újracsalizok, bedobok az etetett helyre, a nádfaltól félméternyi távolságra… Alig állítottam be a botspiccet a megfelelő pozícióba, újra kapás. Ez még az előzőnél is erőszakosabb! Kisebb pontyra tippelek…
Nem az volt egy, kilóforma, gyönyörű színekben pompázó compó örvendeztetett meg bennünket…

Ahogy telt az idő és kezdtünk beleszaladni a délutáni órákba úgy lassan kezdtem elveszíteni a fonalat a számolásban. Több mind 30 darab compót számoltam, de lehetett több is (sajnos a közös fotó elmaradt hisz a haltartó nem engedélyezett a tavon, csak a konyhára szánt halak számára).


Ennek már nagyobbnak kell lennie.


Ilyen szép compót ritkán tarthatok kezemben.


Gyönyörű halak!

És hogy ne legyen egyhangú a horgászat, a nap folyamán sikerült néhány szépnek számító kárászt és egy amurt is szákolni. Nem beszélve a több szakításról, melyek villámszerűen értek és mivel a szemközti nádszélet etettem, esélyem sem volt megállítani a halakat. (Az igazság az, hogy nem voltunk felkészülve a 6-8-10 kilós halak, ilyen nagyszámú jelenlétére, ahogy jött, úgy ment is).


A többnyire compókból és kárászokból álló zsákmányt egy szép amur színesítette.
A nap legnagyobb hala!

Hab a tortán

A verseny napja nagy meglepetést hozott számunkra. Annak ellenér, hogy hatalmas hátrányból indultunk a hazai horgászokkal szemben, nagy meglepetésre Krisztián barátomnak sikerült megnyerni az úszós kategóriát.
Kellett ehhez a verseny lefújása előtt 20 perccel akasztott 7, 5 kg-os ponty.


Visszatérve szálláshelyünkre (Szenke-tó) elkészült a 4 napos horgászkirándulás utolsó felvétele. Krisztián barátom a verseny győztese! Erre egyikünk sem számított!

Én az előző napi horgászatot folytatva, a versenyen is a compókra koncentráltam a horgászatot. Nem kis sikerrel, hisz az első feederbotos versenyemen sikerült a középmezőnyben végeznem.


Finnyás óriások Carp Expert kukoricákkal
Megjelent: 2026. július 22. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért  nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...

Pergetés Wizard Fine Jig Riggel
Megjelent: 2026. július 18. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll.  A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...

Carp Expert feeder botok tesztje
Megjelent: 2026. július 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt.  Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...

Carp Expert újdonságok - Amiket nyáron nem hagyhatsz otthon
Megjelent: 2026. június 24. | Forrás: Szabó Attila | Írások

Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...

Pergetés Wizard Vertixekkel
Megjelent: 2026. május 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...

Carp Expert Neo bojlik - amikor a tavaszi peca igazán beindul
Megjelent: 2026. március 31. | Forrás: Szabó Attila | Írások

A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...