Az idei esztendőben már volt Szepezden Bor és halászléfőző verseny, Szepezd Kupa horgászverseny, zsíroskenyér party, szüreti felvonulás, most pedig a Vénus kemping fogadta az első szepezdi csónakos horgászverseny résztvevőit.
Az északi part első horgászkempingje ideális helyszín, mert partközeli vize kellően mély, és ha ne adj isten’ vihar csapna le, a hatalmas őspark takarásában a parttól kétszáz méternyi távolságra lehorgonyzott csónakok mindegyike biztonsággal partra érhet.
Az első Energofish Kupa jól illeszkedik a szepezdi események sorába, hiszen szeptember közepe már a szüret és az őszi balatoni horgászszezon kezdete. Halas ünnep ez a javából, ami mellé jól illett Csengő Miklós helyi borász kitűnő Pinot Blancja, Olaszrizlingje, Merlotja, Zweigeltje, melyekből kóstolásra, fogyasztásra bőven jutott a versenyzőknek a pihenő időben.

Szépen sorban egyvonalban, mindenki a törésen
Különösen akkor, amikor a figyelmesházigazdák ropogósra sült keszeget is kínáltak mellé. Ami itt természetes, hiszen hajdanán Szepezd halászfalu volt, melynek szép római katolikus temploma - a környék egyetlen fogadalmi temploma - a 13. században épült román stílusban, a Balatonon viharba került halászok fogadalma alapján. Messziről látszó fehér tornya mutatta sokáig a régi halászoknak a hazavezető utat.
Vihart emlegettem, ami a verseny második órájának végén meg is érkezett. Nem dühöngött olyan erővel, mint a keleti öbölben, de a versenyzőknek gyors mérlegelés után partra kellett jönniük. Az már az első percekben kiderült, a legnagyobb ellenfél a küsz lesz, melynek fogása nem volt értékelhető. A versenybíróság elnöke, Csönge Ferenc döntött így az idősebb horgászok esélyegyenlősége érdekében, mert az tagadhatatlan, hogy a fiatal korosztálynak nagyságrenddel gyorsabban jár a keze. Főleg ha olyan versenyzők is vannak az indulók között, akik profiknak számítanak. A feladat adott volt, nehezebb szerelékkel gyorsan átütni a küszfalat, aztán lentről szedni a keszegeket, amelyek az idén a Balaton főhalának léptek elő. Tulajdonképpen helyreállt a rend, mert a Balaton mindig is keszeges víz volt, már az 1900-as évek elején azt mutatták a halászati fogások, hogy a zsákmány 70% keszegféle, és csak azután következett a ponty, süllő, harcsa, csuka, balin stb.
De az is igaz, hogy azóta sok minden változott. 1965-ben egy szörnyűséges mérgezés miatt a balatoni fogas állomány a negyedére csökkent, megjelentek az angolnák, később a busák, melyeknek mai mennyiségét csak becsülni tudják a szakemberek. No és az is változás, hogy évi 350 tonna pontyot kell a tóba telepíteni a halászati terv szerint, amiből azért juthatna néhány darab a horgászok szákjába is. Az őszi nagy telepítés még hátra van akkor 25 vagon ponty, kerül még a Balatonba (kb. 250 tonna) reméljük, abból már futja a horgászok karácsonyi halászlevébe is. Mert az idei esztendő igen sanyarúnak tűnik reményt csak az adhat, hogy az idő lehűlésével már jönnek a déli partról az első fogas fogásokról szóló hírek, melyek biztatók. A nagy meleg, lehet, hogy nagyban befolyásolta a halfogási eredményeket, de avval nagyon nehéz lenne vitatkozni, amit a balatoni horgászok többsége állít. Nevezetesen, hogy télen, miután nem volt befagyva a tó, több halász volt kint a tavon, mint varjú a réten. Amiben nyilván van túlzás, de igazság is.
Délután rendezték a második fordulót, ekkor már partról versenyeztek a résztvevők, akiknek végre sikerült pontyot is fogniuk. Jó pontynak egyik sem volt nevezhető. Béres Beatrix potykája 96 dekagrammot Csönge Péteré, pedig majdnem egy kilót nyomott, ami végül a verseny legnagyobb halát jelentette. Egy szép kupa volt a jutalma.
Másnap délelőtt legszebb arcát mutatta a tó, szélcsendes időben remek versenyt láthattunk a három végső győzelemre esélyes páros között. A Csordás László- Szarka Sándor kettős bravúrosan horgászott, de Tímár Szabolcs és Nagy Andris is tisztességgel húzta a keszegeket.
A több balatoni versenyen már máskor is kiemelkedően horgászó Komáromi Levente hozta a formáját, és miután társa, Németh Krisztián sem adta alább, megérdemelten léphettek a dobogó második fokára. Csordásék győzelméhez nem fért kétség, mint ahogy Tímár Szabiék biztosan lettek harmadikak. A verseny győztesének és helyezettjeinek Sujkó Sándor adta át a díjakat az Energofish Kft képviseletében, míg Csönge Ferenc a versenybíróság elnökeként és a Vénus kemping vezetőjeként gratulált a dobogósoknak. Remek három napot tölthettek a versenyzők és családtagjaik a Vénus horgász kempingben. Ezúton is értesítjük a balatoni süllőzés iránt érdeklődőket, hogy a kemping októberben is nyitva van, és felkészülten várja csalival, csónakkal, információval, szállással a süllőzés iránt érdeklődőket.
Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...
A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll. A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...
A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt. Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...
Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...
Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...
A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...