Az idei esztendő igencsak kedveskedik a bolognai botos horgászat iránt elkötelezetteknek. Mivel én is e mondhatni szűk réteg közé tartozom, igazán szerencsésnek érezhetem magam, ugyanis fél éven belül két remek bolognai bottal kerülhettem közelebbi kapcsolatba.
A Nase Bolo bemutatása után nagyon rövid idő telt el, s máris egy másik hosszú gyűrűs bot, a Tanaka Bolo debütálásának örvendhetünk. A legcsekélyebb túlzás nélkül állíthatom, kiváló bot született ismét. Árfekvése hűen utal egyediségére, remek tulajdonságaira.
Ha az EnergoTeam dobogósait sorrendbe kellene állítanom, akkor gondolkodás nélkül a Blade-Tanaka-Nase bolognaik nevét említeném az első három helyen, annyi megjegyzéssel, hogy az első kettő igazi élménypálca, de használati érték szempontjából a Nase Bolo cseppet sem ér kevesebbet náluk. Ahogyan a róla szóló cikkben utaltam rá, rendkívül szerethető bolognai bot a Nase, mely akár versenykörülmények között is megállná a helyét!
![]() A Tanakával való kapcsolat is bizony szerelem volt első látásra |
A Tanaka egy modern, könnyen kezelhető, nagyon gyors bot, IM 10-es karbonszövetből. Meg kell említenem, ilyen anyagminőséggel nem lehet olcsóbban, azaz kevesebb költséggel előállítani egy ennyire komoly bolognait! Sokan már tudják, itt nem a márkát kell megfizetni…A Tanaka Bolo 5-6-7 méteres hosszban kerül gyártásra, maximálisan kielégítő választékot biztosítva ezzel úgy gondolom a hétköznapi és a versenypecás igényekhez is.
![]() Könnyű, kecses nyéltag, súlya saját mérés szerint is csak 222 gramm! |
Az ötméteres Tanakám - mely a tesztalany nálam a mai napig – 7 db extra könnyű egytalpas Sic gyűrűvel van szerelve. A gyűrűk kialakítása, elhelyezése a „bolognais” jelleg miatt nem engedi, hogy a tagok összetolt állapotban, egymásban megszoruljanak. A 141 cm-es szállítási hossz úgy gondolom, hogy egy modern, vékony blankkal megáldott és megtervezett hosszú bot esetében teljesen elfogadható és normális.
![]() Nem kell és nincs is miért szerénykedni, jó feltűnően hirdeti magát az új boló |
![]() A vékony, sérülékeny gyűrűk védelme maximálisan biztosított annak érdekében, hogy a szállítás során adódó figyelmetlenség, vagy baleset nem tegyen kárt bennük |
![]() Az ötös Tanakán 7 db szuperkönnyű Sic gyűrűt találunk. Tökéletesen megoldott általuk a terhelés elosztása, mely ugyebár bolók esetében a spicctagra hatványozottan hat |
Hogy a nyéltag se legyen indokolatlanul túlnehezítve, természetesen a Tanaka is gyorszáras, vagy más néven békazáras orsótartót kapott. Egy ideális 2000-4000 méretű orsó befogadására tökéletesen alkalmas konstrukció.
![]() Belső gumiborítást találunk a jobb minőségű békazáras orsótartókon. Mindez nagyon stabil, fix helyzetet teremt a normál méretű orsók számára |
![]() Bolognai botokon alkalmazott egyedi megoldás, melynek a mai napig nincs alternatívája |
![]() A nyéltagon feltüntetett legalapvetőbb paraméterek |
Sokan úgy gondolják, hogy a bolognai botos horgászat is csak egy az úszós technikák közül. Benne van a kisujjunkban, mint a biciklizést ezt sem felejtettük el, úszózni, pedig még a kissrácok is tudnak. Nos a helyzet, a gyakorlat kissé mást mutat, ahogyan mást sem, úgy a bolózás, az úsztatás tudományát sem az anyatejjel szívtuk magunkba.
Gyakorlás nélkül ez sem megy úgy, ahogyan igazán mehetne. A folyamatos kontroll a szerelékkel, a csalival, csodálatos dolog, de az úszó minden rezdülését ismerni kell a jó horgásznak, olvasni kell tudni belőle, ugyanis a víz – ami lehet akár 6-7 méter mély is – medrében zajló eseményeket közvetíti ő, nekünk pedig a jeleket kódolni szükséges annak érdekében, hogy élvezzük, hogy eredményesek legyünk, szebbnél szebb halakat fogjunk vele.
Ha kegyes hozzám a sors, a nyári hónapok vízparton töltött órái bolognai bottal a kezemben szaladnak tova. Szívom magamba az információkat, raktározom a legapróbb jelek megfejtéseit. Beáll kezembe az igényes, pontos dobások kellő lendülete, a sodortatás, a vissza-visszatartás helyes üteme, az akasztások hatékonyságának ereje és természetesen a halfogás újabb és újabb cselekvésekre késztet, mondhatni a mozdulatsorok pontos utánzására ösztönöz.
Sokan úgy tartják, hogy a legkevesebb felszerelés a pergetéshez kell. Elárulom, a bolognaizáshoz még annak a fele se! Sokszor – ha csak valami újat kipróbálni megyek le a vízre - etetőanyagot sem viszek magammal, bot felszerelve, tartalékúszókból, cseppólmokból, horgokból áll a szerény szerkó, egy doboz csemegekukoricával. Ennyi.
![]() Úszótartó doboz a biztonság kedvéért azért kell. Nálam egy jól bevált, tökéletes úszó annyit ér, mint másnak a kedvenc, fogós wobblere |
![]() 15 éves fiam és a Duna. Van, hogy egy órát is úsztat hal nélkül, de nem eredménytelenül. Közben jár az agya, figyel, számol, kísérletezik. Ez az, ami évek múlva rutinná érik |
![]() A sűrű növény ölelte arany -, akarom mondani - halbánya ékszerként csillogó bodorkája |
Kis kitérőm után, a Tanakához gyorsan visszatérek. Ha jellemezni kell, úgy fogalmaznám meg, hogy egy tökéletes társ az elképzeléseink gyors, határozott megoldásához. Az IM 10-es nagy tisztaságú karbon utánozhatatlan tulajdongása ez, a lendületes peca minden percét élménnyé varázsolja, még ebben a 40 Celsiushoz közelítő elviselhetetlen kánikulában is.
![]() A helyenként gejzírré melegedett kis folyócskámból segített előcsalni … |
![]() …néhány társával együtt |
További előnye a magas minőségű karbonszövetnek, hogy a kisebb testű halak fogása, akasztása, fárasztása is hatalmas élmény vele, ugyanakkor a testes egyedek irányítását is remekül biztosítja, ugyanis a bot felkeményedése gyorsan bekövetkezik, s nagyon határozottan, keményen bánik alkalmi ellenfelünkkel a Tanaka.
![]() Fantasztikus terhelési görbe, és ez a fárasztás során még tovább fokozható |
![]() Bónuszkárász élménybottal! |
![]() Búcsúfények csillannak halamon, a Nap lemenőben. A hőmérséklet nem csökken, csak a fény fogy |
Biztosan nem vagyok egyedül azzal a gondolattal, hogy egy szál bolognai bottal úgy érzem, minden helyzetet megoldhatok, képes vagyok meghódítani a legkisebb patakot, de akár a legnagyobb folyókat egyaránt. A világ egyik legjobb játékát játszom, és szeretném, ha mindez öröké tartana.
A sikert és az eredményt a horgászatban még mindig kilóban mérik, én az adott körülményből ítélem meg mindezt. Ha csak egy nagy bodorkát fogok a kedvenc módszeremmel úgy, hogy például a csalit a folyócska közepén húzódó növénysáv mellett szorosan kellett vezetni, lassan visszatartani a kapás érdekében, és ez sikerült, az már az egekbe repít. Mindez annyira egyedi, más módszerrel meg nem valósítható, s olyannyira természetes tud lenni, hogy megítélésem szerint ide vezethető vissza a bolognai bot teljes létjogosultsága. A teszt idején szerencsémre elkényeztettek a halak, a Tanaka debütálása tehát jól sikerült.
![]() Tanakával a kézben repülnek az órák. Maradok még, amíg a szemem engedi, amíg követni tudom az úszót |
![]() Bíborszínű utat festett az égre a lemenő Nap, talán még egy-két kapást le tudok követni |
Forrás: EnergoTeam
A gyönyörű napsütés ellenére csípős hideg idő fogad, mikor kiérek a kikötőbe és bár csupán néhány méterre parkolom le autómat tőle, a lebukni készülő nap sugaraitól mégsem látom a csónakom. Különleges alkalom a mai, hiszen ebben az évben ez az utolsó. A Ráckevei (Soroksári)-Duna horgászai körében jól ismert és a legkevésbé sem várt évente ismétlődő esemény, amikor december első napjától általános horgászati tilalom lép életbe 20:00 és...
Itt van az ősz, itt van újra, halat fogni kell nekem. A pontyok is lényegében szinte minden evők, érdeklődőek, az újdonságra felfigyelnek, de a koruk előrehaladtával egyre tapasztaltabbak rafináltabbak és óvatosabbak lesznek. A Chilis ízekkel a hideg beálltával is jó eséllyel járhatunk túl bajszos barátainkon. Természetesen a túra oszlopos részét képezi a MAX szériás bot, kapásjelző és orsó. Viszont mostanában elég sokat horgásztam finom szerelékkel,...
Akár hiszitek, akár nem, hazánk legnagyobb folyóján a Dunán ezelőtt még sosem pergettem, pedig rengetegszer vonatoztam át a nagy folyó felett, és sokszor tervezgettem a fővárosban horgászatot, de eddig ez valahogy sosem jött össze. Október utolsó napján aztán végre rászántam magam a túrára, és minimál felszereléssel elindultam meghódítani az Öreg Hölgyet... Na persze most megvolt a motivációm, hogy útra keljek, hiszen unokatestvérem csodaszép halak...
Vannak az általam sokat használt kistavas 270-330 centis rövidebb botok no meg az általános és nagyobb távokon is bevethető 360-390-es parittyázók…aztán összetalálkozom egy 420-as bombázóval, amitől szinte leesik az állam... kipróbáltam a CXP Distance Method ’’hosszúpuskát”! Több okból sem szoktak a kezemben ilyen méretek landolni. Egyrészt az általam pecázott helyek és távolságok elérhetőek a rövidebb variánsokkal, másrészt a 175 centimhez...
Mióta elköltöztem Szegedről, az élő Tisza mellől, azóta nem volt szerencsém vizeink ezüstnyilához, a balinhoz. Azonban a szeptemberi, októberi gázolós horgászatom alkalmával több rablásra lettem figyelmes, ezért a domolykós wobblereket gyakran cseréltem őnös csalikra. Mivel a kristálytiszta vízben wobblerekkel nem sikerült kapást elérnem, ezért más megoldás után kellett néznem, hogy tudjak néhányat fogni az őszi balinok közül... Sajnos az említett...
Szeptember közepére a csökkenő balatoni forgatag újra lehetővé tette, hogy üldözőbe vegyem partról bojlis felszerelésemmel a pontyokat. Nemcsak a 17 fokosra hűlt víz, hanem a 60 millió köbméternyire becsült vízhiány is gondoskodott arról, hogy kevesebb legyen a vízpartot látogató fürdőző és turista. Balatonboglár egyik szabadstrandja mellé telepedve meglepődve tapasztaltam, hogy hogy alig van horgász, a vizen csak néhány SUP és vitorlás...