![]() A Carp Expert etetőanyagok kaptak főszerepet |
Jelen esetben adott egy áradó Duna, nem túl átlátszó, kb. 3-as vízzel, a szokásosnál kissé gyorsabb sebességgel. Mi pedig keszegezni szeretnénk. Nem ideális, de mi szeretünk horgászni, s legalább kiderül, mi van a pályán ilyenkor. Rendelkezésre áll csónak is, ami most annyit könnyít a helyzeten, hogy nem partról, oldalra kísérjük az úszót, hanem a pálya felett állva lefelé engedve a cuccot.
Milyen felszerelés kell ide? Bolognai felesleges a 3-as vízre, elég egy match. Abból viszont valami erősebb, gyors botra lesz szükségünk. ET Extreme Match! A 3.as víz és a csónak miatt elég a 3,90-es, de a 4,20-al se nyúlnánk mellé. Hozzá egy könnyebb 30-as orsó, nem túl vastag monofillel. Mondjuk az ET Specialist Bream 0,18-asa. Átlátszó, megbízható zsinór, és bírja a Dunát. A 3,6-os szakító nem akadós, tiszta terepen pont megfelelő. Végül egy 4 grammos úszót kell vele kezelni.
![]() A kővel nehezített drószákba belekerültek a gombócok. A botvilla nem engedi, hogy "összeomoljon" a szák |
A horog tekintetében rugalmasnak kell lenni, a Duna szeszélyes, nem mindig tudni, mit kapunk. Ezért háromféle ET Excalibur horoggal is készültünk. A "Bream" a "Carp" és a "Nase" is kiváló a maga nemében. A halak méretétől tesszük függővé a használni kívánt horog nagyságát.
![]() Az első karikák egyike |
A húzós 3-as vízben gyorsan elmenne az etető délnek, ezért nagy segítség egy drót haltartó (ami másra szerintem nem is való). Ha a keményre gyúrt gombócokat némi áztatott kenyérrel együtt beletesszük a kövekkel nehezített drótszákba, akkor folyamatosan adagolt csalogató hatást érünk el. A feladatnak megvan a maga időigénye, de megéri. Ha ugyanis a víz idő előtt elviszi a kaját, akkor az duplán rossz nekünk, mert nem, hogy újabb halakat nem hoz, de még azokat is elviszi, amik a környéken voltak. Egy vékony, de megbízható kötelet rögzítünk a szákra, s így helyezzük be a megfelelő helyre. Ha még egy kis bóját is kötünk rá, folyamatosan láthatjuk, hol van a mélyben, így az úsztatásokat nagyon közel tudjuk eresztgetni a kajához.
![]() Szélcsendes idő, de árad a víz |
Az etetőanyagból nem kell túl sok egyébként. Akár 3 kg száraz kaja elég, ugyanennyi nehezítő anyag hozzáadásával. És persze ott van még a kenyér is. Ezúttal a Carp Expert "Bream & Gardon" etetőanyaga volt az alap, ebbe került Carp Expert "Red Fish" és "Tutti-frutti", mely apró pelletekből is tartalmaz bőséggel. Némi angol morzsa is színesítette (szó szerint) az etetőt. Összesen bő 3 kg lehetett szárazon. A nedvesítést alaposan kell végezni. Nagyon fontos, hogy jól megnedvesített és alaposan összenyomott gombócokkal dolgozzunk.
![]() Az ET "H"-bója is mutatja, hogy megy a víz rendesen |
A folyó víz nagyon keményen dolgozik, ha azt akarjuk, hogy még egy óra múlva is legyen valami etetőanyag a szákban, akkor kemény gombócok kellenek. Most 10 darab kétkezes gombóc került a drótszákba, plusz az áztatott kenyér. Ha jól eszik a hal, vagy hosszabban horgászunk, az etetést meg lehet ismételni nagyjából 2 óra múlva. Az áztatott kenyér egyébként ennél sokkal tovább is kitart. Ha nem akarunk további gombócokat, az is elég, ha néha megmozgatjuk kicsit a zsinór segítségével a drótszákot, így újabb kenyér darabok szabadulnak ki, és indulnak el csalogató útjukra a folyón.
![]() A bagolykeszegek egyike |
Magasan a legjobb csali a fehér csonti. Sok mindennel lehet persze halat fogni, de ezzel kijön minden, ami a Dunában fogható.
Az eresztéket nagyjából tudjuk, illik kicsit hosszabbat húzni a vízmélységnél, hogy a visszatartások alkalmával is fenék közelben lehessen a csali. "Melós" dolog egy ilyen horgászat - különösen gyors vízen -, egyszer megszámolom majd hány úsztatás és visszatekerés fér bele egy órahosszába. Sok. Nagyon sok. Ez a specifikuma ennek a módszernek. A legfogósabb zónában csupán másodpercekre van a csali, s ezt az időt még taktikus visszatartással sem tudjuk hosszúra nyújtani.
![]() Íme az Excalibur arzenál egy része |
Egy óra elteltével kiderült, hogy ez a nap nem fog rekordokat dönteni. Viszonylag sok idő telt el, míg az első halak megérkeztek. A gyors víz nem segített. Sok apró belerántást tapasztaltam az úszón, ami nem teljesedett ki kapássá. Érdekes volt látni a vízfelszínen az etetés vonalában időnként jobb halak is fordultak. Próbáltam az ereszték változtatásával feljebb jönni, de akkor mindig sneci kapta el a csalit. Aztán a karikakeszegek mellett megjelent pár bagolykeszeg is.
![]() A bot fontosabb tudnivalói olvashatók a képen |
Nagyjából másfél óra kellett, hogy többé-kevésbé folyamatosan érkezzenek a kapások. A beetetett régióban nem a nagy halak mozogtak. Az átlag talán 20 dekás karika lehetett, de a legnagyobb bagolykeszeg sem volt nagyobb 30 dekánál. A végére már folyamatosan jött a hal, viszont a méret mintha csökkent volna némileg. Eközben teljesen a partszélben, méteres vízen volt pár jellegzetes jász burvány. Legközelebb lehet, hogy kisebb vízen és a parthoz közelebb teszek próbát hasonló körülmények között.
![]() Pár kiló halat azért összekaptunk a végére |
A nagyjából 15-20 centis átlátszóság és a nagy hordott szárazanyag-tartalom azért béklyózta a lehetőségeket. Így is összejött azért nem kevés hal, a napi szórakozás, és nem kevésbé a tapasztalatszerzés megvolt. Később tudjuk majd hasznosítani. A felszerelés kiválasztása ezzel együtt jól sikerül, a bot keménysége és gyorsasága kellett a villámgyors kapások kezeléséhez.
Ha lecseng az áradás, és "beáll" a víz, azért még testesebb halakkal is össze fogunk akaszkodni...
Forrás: Energo Team
Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...
A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll. A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...
A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt. Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...
Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...
Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...
A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...