FeHoVa 2014
Megjelent: 2014. február 19. | Forrás: EnergoTeam | Írások

A FeHoVa kiállítással kezdetét vette egy új horgász esztendő! A kiállítás a tavasz közeledtét is jelzi, ráadásul most valóban kellemes idő várta a horgászokat, így duplán megpezsdült a horgászvér: a jó idő, a sok újdonság és érdekesség láttán.


Ebben az évben az Energofish Kft. több programot illetve látnivalót szervezett. Közel kétszáznegyven gyermeket utaztatott a Tisza-tavi Sporthorgász Kft-vel karöltve a kiállításra. A gyerekek életre szóló élményt kaptak. Kis csapatokban mérték össze horgásztudásukat, a győztesek pedig értékes díjjal térhettek haza. Természetesen mindegyik gyermek kapott ajándékok is.


Óriási tudásvággyal érkeztek a gyerekek

A színpadon és a medencéknél is számos programban volt érdekelt az Energofish Kft. A legnépszerűbb és talán a legérdekesebb Piotr Piskorski a Salmo cég tulajdonosának előadása volt. Három előadását láthata a nagyérdemű közönség, egyet a nagyszínpadon, kettőt pedig a medencénél.


Piotr egyik érdekfeszítő előadása

A Salmo Hungary csapata is tartott előadást a kiállítás minden napján, amely rendkívül népszerű volt.


Az előadás után sok kérdést intéztek, a két profi horgászhoz

A Harcsahorgász Koós ferenc sem maradt ki a sorból, a színpadon és az óriásakváriumnál is tartott érdekes előadásokat is.


Ha harcsahorgászat, akkor Koós Ferenc

Természetesen nem maradhatott ki a sorból az aktuális Európa Bajnok sem, aki apró trükköket mutatott be, melyek a hétköznapi horgászatban is hasznosak lehetnek.


Egy Európa bajnoktól sokat lehet tanulni, Szilárd pedig lelkesen és érthetően magyarázott

Aki nyitott szemmel járt az Energofish standján, sok újdonsággal találkozhatott, megérkeztek a megújult Spin Blade botok, amiket már régóta várt a pergetőhorgászok zöme. Óriási érdeklődés övezte az L&K River Jig botokat is, melyből többször kellett utánpótlást kérni, köszönhetően kiváló minőségének és rendkívül kedvező árának.


A medencénél mikor nem volt előadás bárki kipróbálhatta az új pergetőbotokat

A tavasz közeledtével a domolykó pergetés kerül előtérbe, ezért külön szállítmány érkezett a Salmo Lil’ Bug csalijából, ami mellé egy magyar nyelvű kisfilmet is megnézhetett mindenki, ami segít a csali vezetés elsajátításában

Az olasz Lineaeffe cég számos terméke is megérkezett a kiállításra ezek közül az orsók és a botok voltak a legnépszerűbbek


A rendszerezés ellenére is nehéz volt eligazodni a boterdőben

Érkezett számos etetőanyag, és pellet újdonság is, közte fluo pelletek, amelyek iránt nagy volt a kereslet.


Az édesszájú halakra is gondoltak a gyártók

Fentebb már említettük az orsókat, de nem lehet elmenni a Drennan orsója mellett sem! Egy igazi sekélydobú match orsó is kapható, melyhez további pótdobok is járnak, természetesen a Pickerbotos horgászat szerelmeseinek is kiváló lehet ez az orsó.


Igazi finomszerelékes orsó annak minden jó tulajdonságával

A Drennan cégnél maradva, megérkezett egy igazi method bomba a nagyméretű method kosárral. Két méretben kapható, melyek 56 és 70 grammosak, ezekkel igazán nagy távolságok is elérhetőek.

Hosszasan beszélhetnénk még itt az újdonságok soráról, ezekkel folyamatosan tájékoztatjuk a közeljövőben a horgászokat a különböző médiában és weboldalunkon.

Volt mér egy program, amelyben részt vett az Energofish. Ez pedig a naponta, illetve a kiállítás végén kisorsolt nyeremény játék volt. Egy horgászattal kapcsolatos kérdésre kellett helyesen válaszolni; a helyesen válaszolók pedig értékes nyereményekkel térhettek haza. Minden nap kisorsolásra került 5 darab 10.000 forintos PecaPláza nyereményutalvány, a negyedik nap végén pedig az összes szelvényből lett kisorsolva a 100.000 forintos PecaPláza vásárlási utalvány.


Ki lesz a kiállítás nyertese?

Ezzel zárult a 21. FeHoVa kiállítás! Reméljük, aki kilátogatott jól érezte magát, aki pedig lemaradt az jövőre figyeljen, mert 2015-ben is lesz FeHoVa!


Forrás: EnergoTeam

A téli RSD pontyai
Megjelent: 2026. január 15. | Forrás: Skultéti László | Írások

A gyönyörű napsütés ellenére csípős hideg idő fogad, mikor kiérek a kikötőbe és bár csupán néhány méterre parkolom le autómat tőle, a lebukni készülő nap sugaraitól mégsem látom a csónakom. Különleges alkalom a mai, hiszen ebben az évben ez az utolsó. A Ráckevei (Soroksári)-Duna horgászai körében jól ismert és a legkevésbé sem várt évente ismétlődő esemény, amikor december első napjától általános horgászati tilalom lép életbe 20:00 és...

Chilis őszi bajszosok
Megjelent: 2025. november 27. | Forrás: Heincz András | Írások

Itt van az ősz, itt van újra, halat fogni kell nekem. A pontyok is lényegében szinte minden evők, érdeklődőek, az újdonságra felfigyelnek, de a koruk előrehaladtával egyre tapasztaltabbak rafináltabbak és óvatosabbak lesznek. A Chilis ízekkel a hideg beálltával is jó eséllyel járhatunk túl bajszos barátainkon. Természetesen a túra oszlopos részét képezi a MAX szériás bot, kapásjelző és orsó. Viszont mostanában elég sokat horgásztam finom szerelékkel,...

A budapesti jász
Megjelent: 2025. november 20. | Forrás: Ország Bálint | Írások

Akár hiszitek, akár nem, hazánk legnagyobb folyóján a Dunán ezelőtt még sosem pergettem, pedig rengetegszer vonatoztam át a nagy folyó felett, és sokszor tervezgettem a fővárosban horgászatot, de eddig ez valahogy sosem jött össze. Október utolsó napján aztán végre rászántam magam a túrára, és minimál felszereléssel elindultam meghódítani az Öreg Hölgyet... Na persze most megvolt a motivációm, hogy útra keljek, hiszen unokatestvérem csodaszép halak...

Az igazi hosszúpuska - Distance Method Feeder
Megjelent: 2025. november 06. | Forrás: Heincz András | Írások

Vannak az általam sokat használt kistavas 270-330 centis rövidebb botok no meg az általános és nagyobb távokon is bevethető 360-390-es parittyázók…aztán összetalálkozom egy 420-as bombázóval, amitől szinte leesik az állam... kipróbáltam a CXP Distance Method ’’hosszúpuskát”! Több okból sem szoktak a kezemben ilyen méretek landolni. Egyrészt az általam pecázott helyek és távolságok elérhetőek a rövidebb variánsokkal, másrészt a 175 centimhez...

Őszi balinok
Megjelent: 2025. október 30. | Forrás: Ország Bálint | Írások

Mióta elköltöztem Szegedről, az élő Tisza mellől, azóta nem volt szerencsém vizeink ezüstnyilához, a balinhoz. Azonban a szeptemberi, októberi gázolós horgászatom alkalmával több rablásra lettem figyelmes, ezért a domolykós wobblereket gyakran cseréltem őnös csalikra. Mivel a kristálytiszta vízben wobblerekkel nem sikerült kapást elérnem, ezért más megoldás után kellett néznem, hogy tudjak néhányat fogni az őszi balinok közül... Sajnos az említett...

Balatoni pontyozás, őszi esélyek
Megjelent: 2025. október 23. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember közepére a csökkenő balatoni forgatag újra lehetővé tette, hogy üldözőbe vegyem partról bojlis felszerelésemmel a pontyokat. Nemcsak a 17 fokosra hűlt víz, hanem a 60 millió köbméternyire becsült vízhiány is gondoskodott arról, hogy kevesebb legyen a vízpartot látogató fürdőző és turista. Balatonboglár egyik szabadstrandja mellé telepedve meglepődve tapasztaltam, hogy hogy alig van horgász, a vizen csak néhány SUP és vitorlás...