Feeder fogta csuka
Megjelent: 2012. január 27. | Forrás: Talabér Gergely | Írások

Augusztus utolsó hetére érkezett meg az igazi nyári kánikula. Állat és ember egyként menekült a fák árnyékának hűsébe, igyekezett minél kevesebb időt eltölteni a tűző napsütésben. A vizek szinte forrtak a pipáló halaktól, akik így próbáltak a mélyebb, oxigén hiányos vízből felemelkedve egy kis levegőhöz jutni a víz legfelső rétegében.


Első, feederrel fogott csukám!


Ebben az időszakban a nappali órák kevésbé kedveznek a pontyfogásnak (vagyis inkább semennyire sem), sikeresek kizárólag a nappali órákon kívül lehetünk, amikor a levegő hűvös. Horgászatunk időpontját azonban nem mindig választhatjuk meg ilyen körültekintően. Mondjunk le a halfogás izgalmáról, a néhány órányi önfeledt szórakozás öröméről? Természetesen nem! Válasszunk inkább más célhalat.


Gyors fotó visszaengedés előtt.

Menj szépen utadra.


A keszegek, kárászok ilyenkor is jól foghatóak. Ha találunk magunknak egy megfelelő árnyat adó fát a vízparton, akkor máris indulhat a horgászat. Így kezdtem én is hozzá, hogy nyaralásunk egyik napján üldözőbe vegyem szállodánk horgásztavának keszegeit.


A bekevert
etetőanyag.

A nap legnépszerűbb csalija
kétség kívűl három szem pinki volt.


A felszerelés összeállításánál kezdettől fogva elsődleges fontosságot nyert a könnyű hordozhatóság. Nem volt kérdéses, hogy kedvenc horgászbotomat, a Competition Feeder-t is magammal viszem. Orsónak egy másik kedvencemet, a Power Match-et választottam 40-es mérteben. Gyors és praktikus kis orsó, ideális mindenféle finomszerelékes pecához.


Eszerű féderező szerelék tört gubancgátló
csővel jó szolgálatot tesz,
ha nem akarunk messzire horgászni.

Próbálkoztam
más
csalikkal is.


Etetőanyagnak ezúttal a Carp Expert Golden Carp etetőanyagát választottam. Hogy miért? A válasz egyszerű. Indulás előtt elnéztem a dobozt, és otthon maradt a keszeges eteőanyag. Ennek ellenére nem akartam lemondani a fehérhalas pecáról, ezért megpróbáltam a kaját egy kicsit szárazabbra keverni. Így könnyebben bontva jobban szóródik és talán egy kis felhőt is képez.


Szép kis
keszeg a light
feeder horgán.

Kisebb horgokkal próbálkoztam. Ezek közül a Fine Maggot kifejezetten vékony, míg a Carbon Feeder apró méretéhez képest erős horog.


Bujkált bennem a kisördög, hátha mégis sikerülhet egy-két potykát horogvégre csalni. Első pár dobással kialakítottam egy kisebb etetést a tó közepe táján. Majd felcsaliztam a horgot egy szem kárász-keszeg fantázianévre hallgató Carp Expert pellettel. A rövidebb pickeren pinki volt a csali.


A Competition Feeder ezúttal
is bizonyította sokoldalúságát.

A közepes erősségű spiccen is
jól látszottak a finom keszegkapások.


Teltek múltak a percek. Épp a következő csalifrissítéshez tekertem volna ki a szereléket, mikor megéreztem a rávágást. Először termetesebb keszegnek, vagy kárásznak gondoltam, szépen küzdött a horgon. A parttól körülbelül 15 méterre ért a meglepetés, akkor láttam meg a hosszúkás testet. Csuka kívánta meg a félig leázott, narancssárga csalit.


Jó szolgálatot tesz a megbízható orsó.


Óvatosan fárasztottam. A horgom 16-os, az előkém mindössze 0.12-es volt, szerencsére szájszélben akadt. Nem fenyegetett a veszély, hogy elharapja. A fék csak ritkán szólalt meg. A lágy Competition Feeder a hal minden mozgását szépen tompította. Végül sikerült megszákolni a méretes csukeszt. A súlyát ugyan nem mértem meg, de a mérőszalag tanúlsága szerint 46 centiméteres volt az orra hegyétől a farka tövéig. Ezzel elnyerte az „Életem legnagyobb csukája" kitüntető címet!


A lightfeederen aprók a gyűrűk, mintha csak matchbot lenne.


Fotózás után azonnal vissza is engedtem, majd újracsalizva a közelebb kialakított etetésen tettem próbát pellettel a pinkis horog mellett. Mondanom sem kell, a nap hátralevő részében elkerültek a termetes uszonyosok. Fogtam viszont dévért és laposkeszeget szép számmal.


Érdemes zsinórklipszet használni.


Talán mondanom sem kell, a pontyos kaja beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Szedegettem a tenyérnyi - kéttenyérnyi keszegeket, szinte ritmusra érkeztek. A tó körül közben teljes volt a csend. Úgy tűnik, csak én merészkedtem ki egy kis pecára.


Újabb uszonyos vendégeskedett nálam egy fotó erejéig.


Nagyszerű környezetben töltöttem az egész horgásznapot, amit a kánikula ellenére is nagyon élveztem. Elhatároztam, hazatérésünk után elmélyedek a ragadozóhalas horgászatban. Fogtam már csukát spiccbottal és feederrel egyaránt. Reméltem, ha megpróbálkozom a pergetéssel, Fortuna mellém áll majd. Tartsatok akkor is velem!

ALAGÚT FEEDER KOSÁR (KEREK)
420 Ft
A téli RSD pontyai
Megjelent: 2026. január 15. | Forrás: Skultéti László | Írások

A gyönyörű napsütés ellenére csípős hideg idő fogad, mikor kiérek a kikötőbe és bár csupán néhány méterre parkolom le autómat tőle, a lebukni készülő nap sugaraitól mégsem látom a csónakom. Különleges alkalom a mai, hiszen ebben az évben ez az utolsó. A Ráckevei (Soroksári)-Duna horgászai körében jól ismert és a legkevésbé sem várt évente ismétlődő esemény, amikor december első napjától általános horgászati tilalom lép életbe 20:00 és...

Chilis őszi bajszosok
Megjelent: 2025. november 27. | Forrás: Heincz András | Írások

Itt van az ősz, itt van újra, halat fogni kell nekem. A pontyok is lényegében szinte minden evők, érdeklődőek, az újdonságra felfigyelnek, de a koruk előrehaladtával egyre tapasztaltabbak rafináltabbak és óvatosabbak lesznek. A Chilis ízekkel a hideg beálltával is jó eséllyel járhatunk túl bajszos barátainkon. Természetesen a túra oszlopos részét képezi a MAX szériás bot, kapásjelző és orsó. Viszont mostanában elég sokat horgásztam finom szerelékkel,...

A budapesti jász
Megjelent: 2025. november 20. | Forrás: Ország Bálint | Írások

Akár hiszitek, akár nem, hazánk legnagyobb folyóján a Dunán ezelőtt még sosem pergettem, pedig rengetegszer vonatoztam át a nagy folyó felett, és sokszor tervezgettem a fővárosban horgászatot, de eddig ez valahogy sosem jött össze. Október utolsó napján aztán végre rászántam magam a túrára, és minimál felszereléssel elindultam meghódítani az Öreg Hölgyet... Na persze most megvolt a motivációm, hogy útra keljek, hiszen unokatestvérem csodaszép halak...

Az igazi hosszúpuska - Distance Method Feeder
Megjelent: 2025. november 06. | Forrás: Heincz András | Írások

Vannak az általam sokat használt kistavas 270-330 centis rövidebb botok no meg az általános és nagyobb távokon is bevethető 360-390-es parittyázók…aztán összetalálkozom egy 420-as bombázóval, amitől szinte leesik az állam... kipróbáltam a CXP Distance Method ’’hosszúpuskát”! Több okból sem szoktak a kezemben ilyen méretek landolni. Egyrészt az általam pecázott helyek és távolságok elérhetőek a rövidebb variánsokkal, másrészt a 175 centimhez...

Őszi balinok
Megjelent: 2025. október 30. | Forrás: Ország Bálint | Írások

Mióta elköltöztem Szegedről, az élő Tisza mellől, azóta nem volt szerencsém vizeink ezüstnyilához, a balinhoz. Azonban a szeptemberi, októberi gázolós horgászatom alkalmával több rablásra lettem figyelmes, ezért a domolykós wobblereket gyakran cseréltem őnös csalikra. Mivel a kristálytiszta vízben wobblerekkel nem sikerült kapást elérnem, ezért más megoldás után kellett néznem, hogy tudjak néhányat fogni az őszi balinok közül... Sajnos az említett...

Balatoni pontyozás, őszi esélyek
Megjelent: 2025. október 23. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember közepére a csökkenő balatoni forgatag újra lehetővé tette, hogy üldözőbe vegyem partról bojlis felszerelésemmel a pontyokat. Nemcsak a 17 fokosra hűlt víz, hanem a 60 millió köbméternyire becsült vízhiány is gondoskodott arról, hogy kevesebb legyen a vízpartot látogató fürdőző és turista. Balatonboglár egyik szabadstrandja mellé telepedve meglepődve tapasztaltam, hogy hogy alig van horgász, a vizen csak néhány SUP és vitorlás...