Feeder generációk: a Benzár Method botok
Megjelent: 2017. október 11. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

„Egy method feeder legyen határozottan kemény, megfelelően feszes, és állja a sarat minden körülmény között, hiszen nagy súlyokkal, pláne messzire horgászva alapos nyüstölésnek van kitéve" – hangozhattak el ilyen, vagy ehhez hasonló jelzők, amikor az igényeinket, elvárásainkat fogalmaztuk meg a jó methodos bot iránt. Nos, amire vártunk, megérkezett! Amilyen üdvrivalgás követte a Finessa Carp Feedert, legalább akkora kijár most a Benzár Methodnak is! A „miértekre" adott válaszok olvashatók lesznek alább, de addig is legyen elég annyi, hogy method feeder még nem volt ennyire kezes bárány, feederbot még nem bánt így nagytestű hallal. Nem hittem volna korábban, hogy egy horgászbotban lakozó erő képes ennyire élvezhető, elfojtott erényként is jelentkezni.

Kifárasztott potyka az új boton. Nem hajlik kiflibe, nem szívat napestig míg végre partközelbe tereljük a halat. Egyértelműen mi diktáljuk a tempót az akasztástól a szákolásig!

A nagyon feszes IM 10-es karbonszövet meghatározza az egész bot felépítését, karakterét. Dobáskor és fárasztáskor is a felső harmad dominál, az utolsó tag parabolájának íve valóban hibátlan. A rendkívül szigorú alsó traktus mintegy közvetítő szerepet tölt be, a leghatározottabban, késlekedés nélkül adja át a dobásba vitt erőt.

Hibátlan vonalvezetése, kecsessége mindenkit hamar lenyűgöz, de a dobások művészi kivitelezéséért a jó karakteren kívül a gyűrűk száma és azok arányos elosztása is felelős! De még hogy… A bot felépítése eltér az átlagos, jól megszokott feederekétől. A nyéltagra szándékosan nem került gyűrű, cél volt a legideálisabb zsinórlefutási szög eléréséhez az orsótól mért távolság növelése. Kevesebb gyűrű is került a botra a megszokottól, kár lett volna azzal a plusz hárommal-néggyel fölöslegesen növelni a súrlódási együtthatót. A botról az a 10 gyűrű is kellőképpen leveszi és arányosan elosztja a terhelést, ellenben dobásoknál jelentős plusz métereket érhetünk el! Ha 100 méter fölé kell dobni nagy tömegű kosarakkal, annak nem lesz akadálya!

Azt gondolhatnánk a bevezetőből, hogy biztosan egy masszív dióverővel van dolgunk, de nem! A blank legvastagabb átmérője alig 15 mm alatt maradt! Nagy kopásállóságú, a legnagyobb dobások érdekében előre döntött SIC gyűrűk vannak a boton. A cserélhető rezgőspiccen lévőkkel 10 darab.

A legnagyobb keverőgyűrű belső átmérője alig több mint 23 mm. A távoli pontok eléréséhez ez éppen ideális a leggyakrabban alkalmazott 0,25-ös távdobó zsinórokhoz, nagyobbakkal teljesen fölösleges lett volna növelni a bot nettó súlyát.

Duplatalpas, nagy szilárdságú Sic keverőgyűrű a 3,60-as és a 3,90-es botokon

A legnagyobb keverőgyűrű átmérője nem nagy, de nem is kicsi, az arany középutat jelenti

És irány a végtelen. Érdemes megfigyelni a bot behajlását 100 gramm terhelés alatt, valamint az orsó és az alsó keverőgyűrű távolságát!

Ahogyan a tavalyi slágerbotunkhoz, a Benzár Allround feederhez jól jött a gyárilag mellékelt öt (5!) darab rezgőspicc, ez a Method feeder esetében sem lesz hátrány. Igényeinkre, elképzeléseinkre szabhatjuk ezáltal a botot, minden körülményre lesz megoldás, az A, B, és C terv megvalósításához lehetőségünk egyaránt. Lehet tükörvíz a Balatonon, hullámokat korbácsolhat a szél a Fehérvárcsurgói víztározón, de horgászhatunk éppúgy háborítatlan nádöböl elé akár, a felhasználás jellegéhez, a legjobb kapásészleléshez ki fogjuk tudni választani a megfelelő karbon, vagy üvegspiccet.

Minden Benzár Method Feederbothoz szériatartozék az öt darab, különböző erősségű rezgőspicc Hogy ne maradjunk le egyetlen kapásról sem, mind az öt spicc a legfeltűnőbb festést kapta! A legpuhább spicc üvegszálból, a leggorombább természetesen karbonból készült

A hagyományőrzés szép dolog, de nem a Benzár Method esetében. Gondolom mindenkinek elég volt a vastag parafanyelek szorongatásából, a bot felépítésének meghatározásakor messzire mentek a tervezők! És milyen jól tették…Extra vékony parafa nyelek karültek a botra!

A nyél legalsó része alig vastagabb, mint az orsótartó fölötti blank-szakasz!

Hosszú, karcsú, kecses nyelek az új method feedereken!

Az orsótartó alatt csak 3 mm-rel vastagabb a borítás… … ami a nyél végéig csupán egyetlen milliméterrel „hízik"

Legyen szó közeli, vagy távoli feederezésről, a számításaitokat meg fogjátok találni benne! A Benzár Method Feeder olyan lehetőséget ajánl, és olyan minőséget kínál, amilyen színvonalon eddig talán el sem tudtuk képzelni a rövid előkés feeder horgászatot. És azt, hogy ez az élmény nagyok sokatokhoz eljusson, azt az ára is gőzerővel támogatja.

Természetesen a pontyok lesznek akkor is a célkeresztben, methoddal, új etetőanyag összeállítással, oldódó csalikkal!

Forrás: Halmos Mihály

Finnyás óriások Carp Expert kukoricákkal
Megjelent: 2026. július 22. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért  nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...

Pergetés Wizard Fine Jig Riggel
Megjelent: 2026. július 18. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll.  A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...

Carp Expert feeder botok tesztje
Megjelent: 2026. július 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt.  Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...

Carp Expert újdonságok - Amiket nyáron nem hagyhatsz otthon
Megjelent: 2026. június 24. | Forrás: Szabó Attila | Írások

Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...

Pergetés Wizard Vertixekkel
Megjelent: 2026. május 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...

Carp Expert Neo bojlik - amikor a tavaszi peca igazán beindul
Megjelent: 2026. március 31. | Forrás: Szabó Attila | Írások

A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...