A Bicolor, azaz kétszínű csalik a hazai, főként feederes márkák közül elsőként a Benzár Mix szortimentben jelentek meg immár jó néhány évvel ezelőtt és népszerűségük szerencsére a mai napig töretlen. Az évek során több méret és forma is piacra került e látványos, két különböző aromával rendelkező termékek vonatkozásában, hiszen palettánkon már elérhető 7 és 10 mm-es gömb pop-up, na meg egy 10 mm-es dumbell formájú pellet is. A kérdés azonban mindig ott motoszkál a termékfejlesztéssel foglalkozók fejében: ha valami jó, fogós és népszerű, akkor azzal érdemes-e foglalkozni és innovatív ötletekkel megspékelve újragondolni vagy sem? A mi felfogásunkban a válasz erre a kérdésre egyértelműen IGEN, így 2021-től kétszínű csalijaink közül első körben a Bicolor Method Pellet teljesen megújult és minden szempontól jobb, illetve fogósabb lett!
Mindenekelőtt azonban érdemes leszögezni, hogy mi áll a Bicolor csalik többéves sikerének és népszerűségének a hátterében. Tapasztalatom szerint egyértelműen az, hogy egyedi, a halak által sokáig nem ismert megjelenésükkel az újdonság erejével tudtak - és még sok esetben ma is tudnak - hatni a halakra, akik, kíváncsi lényekről lévén szó, gyanútlanul rájuk szívnak. Az már csak a plusz, hogy a színek egyidejű megjelenítése mellett olyan ízkombinációk öltenek testet ezekben a csalikban, amelyek szintén új, eddig nem tapasztalat impulzusokat jelentenek a pontyoknak.

A „régi” Bicolor Method Pelletek, melyek a fejlesztések alapját képezték, sokak nagy kedvencei a mai napig.
Magam is nagyon sokat használtam ezeket a csalikat, főleg a kisebb, 7 mm-es pop-up volt az egyik nagy kedvencem, mellyel többek között a 2019-es method ob-n is horgásztunk csapattársaimmal. Manapság azonban egyértelműen az attraktívabb, oldódó és/vagy vérző csalik azok, amelyek nem ritkán mágnesként vonzzák a pontyokat, így nem meglepő, hogy versenybeszámolóinkban is elsősorban az ilyen jellemzőkkel bíró horogra valók jellennek meg a leggyakrabban. Ennek köszönhetően a fejlesztések fókusza az volt, hogy miként lehetne még attraktívabbá tenni az egyébként nagyon jó alapként szolgáló Bicolor csalikat.
Az ötletelést persze hamar tettek követték, míg nem eljutottunk az említett csalik azon formájához, melyet az írást további képei hivatottak szemléltetni. Megőriztünk mindent, ami jó, így az új csalik is két színben és két ízben készülnek, emellett hozzájuk tettük azt a plusz, amitől a víz alatt oldódnak és véreznek is. Ezzel el tudtuk érni, hogy olyan vonzók és figyelemfelkeltől legyenek, amilyen egy csali csak lenni tud!

Az új csalik a Bicolor Smoke Wafter Dumbell névre hallgatnak.
Mostantól pedig fókuszáljunk ezekre! A Bicolor Smoke Wafter Dumbellek modern, egyszerűen használható és nagyon fogós csalik, hiszen kétszínű, vérző és oldódó anyaguk kellően figyelemfelkeltő, felhajtóerejük pedig – egy megfelelő méretű horog használatát feltételezve – tökéletes egyaránt a pörgős, sokhalas és a szelektív, nagyhalas horgászatokhoz. A csalik minden esetben két, jól bevált aroma kombinációját hordozzák, melyek között vannak ismerős, már a „régi”, Bicolor csaliknál megszokott esszenciák, de beemeltünk olyan párosokat is, amelyek az utóbbi időben váltak igazán fogóssá és népszerűvé.

Az elérhető szortimentben minden évszakhoz és víztípushoz találunk megfelelőt!

A csalik egyszerre két különböző, önmagában is fogós színben pompáznak.
A Bicolor Smoke Wafter Dumbellek két különböző méretben és formával készültek, természetesen nem véletlenül. A kisebb, 10 mm-es csalik ducibb, hagyományosnak mondható „dumbell” formájúak, míg a nagyobb, 12 mm-es csalik kicsit vékonyabb, keskenyebb alakkal bírnak, ami további variációs lehetőségeket biztosít a velük történő csalizáshoz. A tesztek során egyébként az volt a tapasztalat, hogy a 10 mm-es csalik akár versenykörülmények között is jók lehetnek, míg a 12 mm-esek tökéletesek a nagyhalas feeder horgászok számára. Közös bennük, hogy elsősorban csalitüskén érdemes őket felkínálni, előbbihez a 7 mm-es, utóbbihoz pedig a 10 mm-es az ideális választás. Emellett akár pelletkarikában is alkalmazhatók, hiszen hordó formájuk ezt maximálisan lehetővé teszi.

A kisebb csalik 30 ml-es, míg a nagyobbak 60 ml-es tégelyben kerülnek a boltok polcaira.

Állaguk hibátlan! Nagyon könnyű őket használni, nem száradnak, nem repednek, épp ideális textúrával rendelkeznek a csalitüskés felkínáláshoz.

A kisebbhez a 10-es, a nagyobbhoz pedig a 8-as Benzár Method Round Feeder horog az ideális választás.
A csalik felhajtóerejét úgy igyekeztünk beállítani, hogy a kevésbé gyakorlott horgásztársak is könnyedén használatba tudják venni őket. Ez az oka annak, hogy a csalik még a hozzájuk méretben éppen megfelelő, 12-es horgokat sem emelik meg, de mi elsősorban 10-es és 8-as „kampókkal” használjuk őket. Tehát a lényeg, hogy nem kell minden dobás előtt nézegetnünk, hogy pontosan miképp állnak a vízben, nyugodtan csalizhatjuk és bedobhatjuk őket, ha 12-esnél nem kisebb horoggal horgászunk!

A mederfenéken ideális pozícióban, a horgot kikönnyítve, de nem megemelve várják a pontyokat!

Jól látszik, hogy a csalik véreznek, emellett anyaguk is folyamatosan oldódik, így nagyon-nagyon intenzíven csalogat!

Mindezt, kis túlzással, vízhőfoktól függetlenül teszik így, nem véletlen, hogy a téli tesztek során is nagyon sok halat fogtunk velük!

Nem csoda, hogy a pontyok sem tudnak ellenállni nekik!
A képek jól szemléltetik, hogyan is dolgoznak ezek a csalik a mederfenéken, ami kétségkívül a fogósságuk legnagyobb titka! Úgy gondolom, hogy ezeket használva kiemelkedő fogási esélyekkel indulhat mindenki pecázni akár egy természetes vízre, akár egy kisebb, intenzíven telepített tóra, hiszen a csalik abszolút négyévszakosak és minden jellemzőjükben megfelelnek a modern, methodos pontyhorgászat kívánalmainak.
A nyári szezon a nyakunkon, érdemes kipróbálni ezeket a csalikat, mert nagyon ott vannak!
Forrás: Szabó Bence
Szeptember közepére a csökkenő balatoni forgatag újra lehetővé tette, hogy üldözőbe vegyem partról bojlis felszerelésemmel a pontyokat. Nemcsak a 17 fokosra hűlt víz, hanem a 60 millió köbméternyire becsült vízhiány is gondoskodott arról, hogy kevesebb legyen a vízpartot látogató fürdőző és turista. Balatonboglár egyik szabadstrandja mellé telepedve meglepődve tapasztaltam, hogy hogy alig van horgász, a vizen csak néhány SUP és vitorlás...
Az online térben és a nyomtatott médiában a legtöbb írásunkban azt mutatjuk be, hogy milyen csalikkal, csalizási módokkal és horgászmódszerekkel tudunk eredményesebbek lenni. Kevés olyan foglalkozott eddig azzal, hogy tippeket és tanácsot adjon azon horgászok számára, akik felelősséget és késztetést is éreznek ezeknek a gyönyörű halaknak az egészségének a megóvására. Jelen cikkünk olyan halvédelemmel kapcsolatos kiegészítőket mutat be, amely...
Beköszöntött a szeptember és a vénasszonyok nyarában bizony jóleső érzés vízparton átélni a langyos szellőt, a lenyugvó nap kellemes melegét, na meg egy új bot adottságainak felfedezését! A Carp Expert River Feeder már jól ismert és bevált termék volt az Energofish palettáján és most kezembe vehettem az idén megjelent újabb generációt, ami nem csak új köntösbe öltözött, hanem a jelenkor igényeihez mérten történtek rajta...
Hazánkban a feketesügér – vagy régebbi nevén pisztrángsügér – megosztó halfaj: idegenhonos és invazív is egyben, viszont falánksága, látványos kapásai, erőteljes kirohanásai igazi sporthallá teszik őt. Mára több hazai vízben is stabil állománya alakult ki, így egyre népszerűbb a pergetők körében. Az Egyesült Államokban viszont a "bass fishing" igazi életstílus, ahol a profi versenyzők olyan népszerűek, mint itthon a Forma-1-es pilóták: hatalmas...
Annyi gyönyörű ponty, amur, és oly sok bojlis botok mögött töltött peca után, nyár végére szűnni nem akaró viszketést éreztem a jobb tenyeremben. Pontosan ez jelezte azt, hogy pergető botot ragadva meg kell indulnom a Sárszentmihályi-tavak felé, hogy süllők és balinok után kutassak. No és persze hajtott a kíváncsiság az iránt is, hogy vajon milyen sikert arat a Wizard egyik legújabb gumihal családja, a Vertix Blade. Pergetéshez nem éppen a...
A nyári meleg vizek legkülönlegesebb és legnagyobb vonzerővel bíró természetes csalija a tigrismogyoró. Édes illata és természetes cukortartalma miatt ellenállhatatlan a pontyok és amurok számára. Tavasz végétől és is előszeretettel alkalmaztam a tigrismogyorót a hajszálelőkéimen, több gyönyörű pontyot és amurt köszönhettem neki. Célzott ponty és amurhorgászatom erős bojlis felszereléssel egy sekély vizű, lassú áramlású...