Feederbottal az éjszakában
Megjelent: 2012. október 05. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A szinte kibírhatatlan augusztusi forróság, a szél és csapadék nélküli légköri viszonyok nyomottá, fásulttá, fáradékonnyá tették az emberi szervezetet. Rajtam kívül sok-sok horgásztárs várhatta már a felfrissülést hozó ciklonokat.

Szeptember első napjainak hűvösebb időjárása végre optimális körülményeket, s nem utolsó sorban jobb közérzetet teremtett nemcsak a nappali, de az éjszakai horgászatok folytatására is. A kellemes, estére sem szűnő légmozgásnak - azon kívül, hogy frissé tett - még további előnyét élvezhettem: elfújta és eltüntette a körülöttem dünnyögő vérszívó szúnyogok hadát. Azért lássuk be, a Velencei-tó partján (is) erre óriási szükség volt már.

Azelőtt nem szerettem, sőt kimondottan gyűlöltem az éjszakai szeleket, de most, hogy szúnyogmentes övezetté varázsolta alkalmi horgászhelyemet, a Szúnyog-szigeti öblöket, nagyon hálás voltam érte. Szeptember első keddjének éjszakáját örömmel szenteltem hát a horgászatnak. Az átlagos vízmélységgel rendelkező öböl békéshalait finom feederes felszereléssel kívántam üldözőbe venni. A munka utáni, késő délutáni horgászcucc-pakolásra nagy figyelmet szenteltem, vacsora gyanánt két-két falat lenyelése között gondosan számba vettem a legszükségesebb felszereléseket.


Fejlámpák és világítópatronok a legjobb és leghasznosabb barátaink az éjszakai horgászat során

Az etetőanyag bekeverését még otthon - időt hagyva az alkotórészek átázásának - az indulás előtt egy órával végeztem el. Két kiló keszeges-pontyos etetőanyagot terveztem használni csupán a rövid, pár órás horgászat során. A keszeges kajának is bevált, finom szemcseméretű, Carp-Expert Carpa-Carassio-t öntöttem össze egy kiló Tímár féle Dévér Mix-szel. A kellőképpen átázott, felpuhult és közepes tapadó készséggel bíró kaját még a garázs előtt rostáltam át törőszitámon.


Bevált keszeges-pontyos etetők, éjszaka is joggal bízhattam bennük

Tekintettel a sötét vízpartot jellemző rossz látási viszonyokra, csak a legszükségesebb kiegészítőket pakoltam össze horgászdobozomba, amely ráadásul nagyon erős strapabíró ülőfelületével kényelmes kapás-várási pozíciót is biztosított.


Ha céltudatosan készülünk egy bizonyos módszer alkalmazására, akkor nem kell,
hogy a helyet foglalják a többi, használaton kívüli eszközök. Bár a nagyméretű,
sokrekeszes Work’N Stroke fishing-boxba elképesztő mennyiségű cucc elfér!

Kényelmes tempóban is nagyon rövidnek hatott a 20 kilométeres út. A Szúnyog-szigeten az otthon is tapasztalt közepes erősségű szél fogadott, a levegő hőmérséklete az autó kijelzője szerint 24 Celsius fok volt. A szél hatásának köszönhetően szúnyognak szerencsére nyoma sem volt. Kevés holmit, a sötétben is egyszerűen összeállítható felszerelést vittem magammal az éjszakai portyámra. A ritkaság számba menő teleszkópos rendszerű feederbotok nagyon jó lehetőséget nyújtanak, jó példa erre az Energo Team Tele Feeder Heavy botja. A heavy felirat ne tévesszen meg senkit, a bot 20-50 grammos dobósúlya miatt csak a médium kategóriába sorolható. Igazi előnye a pálcának a 113 cm-es szállítási hossza, 210 (!) grammos tömege, valamint rugalmassága, karakterisztikája, ami a keszegek mellett a pontyok megfogását is maradéktalanul lehetővé teszi. Kellően finoman bánik például a keszeggel, és a vékony - esetemben a 0,14-es - előkén megakasztott aranyhasút is könnyű vele parthoz terelni.


Az E.T. Tele Feeder nagyon kezes, könnyű, kiválóan használható univerzális feederbot

A 4000-es Carp Expert Match orsón lévő 0,18-as E.T. Power Ultra főzsinór tökéletesen megfelelt ide, az oldalelőkés végszerelék 0,14-es előkéje és 12-es klasszikus formájú E.T. Excalibur Carp horgával még jó eséllyel pályáztam a keszegfélére, s már biztató esélyt kínált az esetlegesen megakasztott pontyok megfogására. A felszerelés összeállítása a fejlámpa fényében igazán nem tartott sokáig, és nem volt bonyolultabb, mint normális fényviszonyok között.


A feltűnő fluó festés sötétben is jól látható minimális megvilágítás mellett

Nemcsak a matchboton, a feederen is helye van a Carp Expert Match-nek!

Az egységes, összhangban lévő szerelék alkotóelemei

A betonozott part indokolta a tripodos bottartó használatát, stabilitása miatt mindig is előszeretettel használtam ilyen terepen. A világítópatron spiccre erősítése után már csak az otthon előkészített etetőanyag aromásítását végeztem el, illetve adtam hozzá pluszban kétmaroknyi csontkukacot.

A parttól 20 méterre horgásztam, semmi nem indokolta, hogy távolabb keressem a pikkelyeseket. Az alapozó etetést kiakasztott zsinórklipsszel végeztem el. A 12-es horogra 3 szem elevenen mozgó csonti került. Feltámasztott botom 2-oz erősségű spicce nagyon rövid idő alatt jelezte az első kapást. Ahogy lenni szokott a Velencei-tavon, most is a bodorkák serege jelent meg elsőként az etetésen. Nagyon jó jel volt ez a számomra, szinte biztos voltam benne, hogy rövidesen itt lesznek a dévérek is. Kb. a negyedik-ötödik bodri megfogása után köszönt be az első dévér, pontosan lekövethető húzós kapásával.


Íme az első. Már attól is boldog és teljesen elégedett voltam,
hogy a dévérek ráálltak az etetésemre, pedig kis idő múlva…

Ezt követően majd’ minden dobás adott halat, sűrűn juttattam hát a kosárral be az etetőanyag-utánpótlást. Nem hittem volna, hogy ilyen rövid idő alatt megtalálják a keszegek a nekik szánt etetést, bár jobban belegondolva, a dévér speciál aroma hatásának és a halak kiváló szaglóképességének függvényében ez reálisnak is vehető alapból. Nagyon kellemesen csalódtam.

Hát még akkor, amikor bő fél óra múlva egy határozott elhúzós kapásban benne maradt a bevágás lendülete. Szép ponty védekezését, kirohanásait közvetítette a könnyű feederbot. A 0,14-es előkével nem mertem erőltetni a halat. A fejlámpa fénykévéjében nem láttam előttem akadót, így hát nyugodt szívvel hagytam nagyobb pórázt a bajuszos jövevénynek.


Tökéletesen akadt a szája szegletében a 12-es Excalibur Carp horog

A dévérek utáni aranyhasú, aki megédesítette az éjszakát

Nagyon boldoggá tett a ponty fogása, rövidesen szerencsésen szákoltam meg az éjszaka sötétjében. A visszadobott szerelékre és a nagyobb csonticsokorra hamar jött a következő érdeklődő, egy az előzőnél is szebb ponty személyében.


Kicsit hosszabb és vaskosabb is volt az előzőnél

A halakkal gyorsan elrepült az idő, éjfélkor, pedig be kellett fejezni a horgászatot a helyi horgászrendre való tekintettel. A fogások élménye meghatározó volt a jövőre nézve, garantálhatom, hogy még sokszor fog rám köszönni a Hold a Velencei-tó partján!

Forrás: Halmos Mihály

ENERGOTEAM NIGHT WASP VILÁGÍTÓPATRON
190 Ft
EXCALIBUR CARP CLASSIC NS HOROG
590 Ft
A téli RSD pontyai
Megjelent: 2026. január 15. | Forrás: Skultéti László | Írások

A gyönyörű napsütés ellenére csípős hideg idő fogad, mikor kiérek a kikötőbe és bár csupán néhány méterre parkolom le autómat tőle, a lebukni készülő nap sugaraitól mégsem látom a csónakom. Különleges alkalom a mai, hiszen ebben az évben ez az utolsó. A Ráckevei (Soroksári)-Duna horgászai körében jól ismert és a legkevésbé sem várt évente ismétlődő esemény, amikor december első napjától általános horgászati tilalom lép életbe 20:00 és...

Chilis őszi bajszosok
Megjelent: 2025. november 27. | Forrás: Heincz András | Írások

Itt van az ősz, itt van újra, halat fogni kell nekem. A pontyok is lényegében szinte minden evők, érdeklődőek, az újdonságra felfigyelnek, de a koruk előrehaladtával egyre tapasztaltabbak rafináltabbak és óvatosabbak lesznek. A Chilis ízekkel a hideg beálltával is jó eséllyel járhatunk túl bajszos barátainkon. Természetesen a túra oszlopos részét képezi a MAX szériás bot, kapásjelző és orsó. Viszont mostanában elég sokat horgásztam finom szerelékkel,...

A budapesti jász
Megjelent: 2025. november 20. | Forrás: Ország Bálint | Írások

Akár hiszitek, akár nem, hazánk legnagyobb folyóján a Dunán ezelőtt még sosem pergettem, pedig rengetegszer vonatoztam át a nagy folyó felett, és sokszor tervezgettem a fővárosban horgászatot, de eddig ez valahogy sosem jött össze. Október utolsó napján aztán végre rászántam magam a túrára, és minimál felszereléssel elindultam meghódítani az Öreg Hölgyet... Na persze most megvolt a motivációm, hogy útra keljek, hiszen unokatestvérem csodaszép halak...

Az igazi hosszúpuska - Distance Method Feeder
Megjelent: 2025. november 06. | Forrás: Heincz András | Írások

Vannak az általam sokat használt kistavas 270-330 centis rövidebb botok no meg az általános és nagyobb távokon is bevethető 360-390-es parittyázók…aztán összetalálkozom egy 420-as bombázóval, amitől szinte leesik az állam... kipróbáltam a CXP Distance Method ’’hosszúpuskát”! Több okból sem szoktak a kezemben ilyen méretek landolni. Egyrészt az általam pecázott helyek és távolságok elérhetőek a rövidebb variánsokkal, másrészt a 175 centimhez...

Őszi balinok
Megjelent: 2025. október 30. | Forrás: Ország Bálint | Írások

Mióta elköltöztem Szegedről, az élő Tisza mellől, azóta nem volt szerencsém vizeink ezüstnyilához, a balinhoz. Azonban a szeptemberi, októberi gázolós horgászatom alkalmával több rablásra lettem figyelmes, ezért a domolykós wobblereket gyakran cseréltem őnös csalikra. Mivel a kristálytiszta vízben wobblerekkel nem sikerült kapást elérnem, ezért más megoldás után kellett néznem, hogy tudjak néhányat fogni az őszi balinok közül... Sajnos az említett...

Balatoni pontyozás, őszi esélyek
Megjelent: 2025. október 23. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember közepére a csökkenő balatoni forgatag újra lehetővé tette, hogy üldözőbe vegyem partról bojlis felszerelésemmel a pontyokat. Nemcsak a 17 fokosra hűlt víz, hanem a 60 millió köbméternyire becsült vízhiány is gondoskodott arról, hogy kevesebb legyen a vízpartot látogató fürdőző és turista. Balatonboglár egyik szabadstrandja mellé telepedve meglepődve tapasztaltam, hogy hogy alig van horgász, a vizen csak néhány SUP és vitorlás...