Fehérvárcsurgói süllők nyomában
Megjelent: 2012. március 28. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Ha sietős az ember dolga, szinte minden apróság bosszantani tudja, ami csak az útjába kerül és késlelteti. Az aranyat érő másodperceket úgy szeretnénk megspórolni ilyenkor, mintha legalábbis az életünk múlna rajta. Én is pontosan így voltam ezzel, amikor azon a decemberi hétvégén szokatlanul tiszta, napos idő csábította az embert a szabadba, a vízpartokra.
Szinte fizikai fájdalmat éreztem az autóban, annyira ott szerettem volna már lenni a halak birodalmában. Fehérvárcsurgó településre érve valósággal sokkolt az ötvenet parancsoló, lakott területet jelző közúti tábla. A tötyörgésben egyre sűrűbben akadt össze tekintetünk nagyfiammal a visszapillantó tükrében, tökéletesen tudta, mi is jár a fejemben.


Sok csatát megvívtunk már együtt, bottal és orsóval elválaszthatatlan társak lettünk az eltelt hosszú hónapok alatt


A domboldalon leereszkedve, a csurgói tározó hatalmas, sima víztükre már nyugtatóan hatott a túlfeszített idegekre, a csónakba pakolás rutinszerű folyamata pedig mintha teljesen meg is szűntette volna a fogaskerekek zavarodott kattogását. Pár perc alatt minden és mindenki a helyére került, csónakmotor a fartükrön, akksi feltöltve, radar a helyén, beélesítve, macskázó súly és kötél mellettem, készenlétben. Fiam a kormánynál foglalt helyet. Az út alatt neki is felszereltem a könnyű twisterező botot, rövid tízperces, erőltetett menet után értük el az alsó vizet, majd lassabb fokozatra kapcsolva, a radar képernyőjére fókuszálva próbáltam megtalálni az első ideális helyet.
A keresgélésben semmi nem zavart, kevés csónakos volt kint, ráadásul most a szél is másfelé járt, mert tükörvizet szelt csónakunk orra.

Elsőre jó ötös vízen, körülbelül pont középvonalban, a csurgói és a kincsesi oldal határán állítottam le a motort. A macskázás után már csak a dobozból kellett kibányászni a plasztikcsalit. A szerlék összeállításán most sem változtattam, a jól bevált kettőnegyvenes Spin Blade volt a kezemben a 3000-es Ryobi Applause-val.

A műcsali kiválasztásán nem kellett sokat gondolkodni, az előző horgászatnál is bevált, nyerő Wizard gumikkal teli dobozok kerültek most is elő a pergetőtáskából. Mivel a mély víz aljáról elsősorban süllőket szerettem volna előcsalogatni, inkább az extra lágy anyagú, vékony átmérővel rendelkező twisterekre esett a választásom.


Természetesen most is a zöldben bíztam leginkább,
előző alkalommal fogott süllőimet és az ősz
legnagyobb csukáját is neki köszönhettem ezen a vízen


A plasztikokhoz tökéletesen passzoló, minőségi jigekből is volt nálam bőven, alapos készültségemet a meder alját néhol sűrűn borító ágak, csökök indokolták.


Erős, kis méretű, praktikus tároló dobozban hordom magamnál
az ólomfejeket, a könnyebb eligazodás érdekében pontosan feltüntetem a horog méretét és a fej súlyát a fakkok oldalán
(pl. a 204 annyit jelent, hogy 2/0-ás horog 4 grammos fejjel)


Szinte egyszerre csobbantak a vízbe csalijaink a csónaktól 20-25 méretes távolságban. Türelmesen megvártam, amíg feneket fog a 6 grammos fejjel ellátott gumi. A folyamat végét a bot spiccén és a zsinór belazulásán is tökéletesen nyomon lehetett követni. Innentől kezdve pontosan tudtam, hogy hol jár a plasztik, egyetlen fellibbentő mozdulattal kísért orsótekeréssel kb. 70 cm-t ugorhatott felém, majd a nagy mélység miatti meredek szög következtében lassan ereszkedett vissza a talajra. Láttam, hogy nagyfiam is mustrálgatja a technikámat, kérdések feltétele nélkül szóltam neki pár gondolatot az ok-okozati összefüggésekről.
Figyelme hirtelen a botra terelődött, kemény bevágása következtében horga nem a csontos süllőszájba, hanem egy akadóba ékelődött. A tuskónak feltételezett tereptárgy nem engedett a horogszabadítási kísérleteknek, be kellett szakítani, ami nem volt egyszerű feladat a 0,08-as L&K fonott révén. Új kapocs és új csali került a zsinór végére és máris folytatódhatott a pergetés.
Igyekeztem alaposan körbedobálni a területet, szerettem volna a legpontosabban letapogatni csalimmal az előttem álló pályát. Sokadszori kísérletre, kb. a csónaktól 4-5 méterre kaptam meg az első, semmivel össze nem téveszthető erőszakos rántást odalentről. A késlekedés nélküli, gyors akasztásban súly maradt, izgatottan, türelmetlenül pumpáltam fel a halat a mélyből. Süllőm csak a csónak alá érve keménykedett egy kicsit, a bő kilós formájából adódóan nem futotta sok ereje a harcra.


A fotózás és a horogszabadítás miatt szárazon
töltött percek után szabadon mehetett vissza


A hal elengedését követően, a koncentrált dobások ellenére nem adott a hely több halat. A macskázó súly és kötél beszedése után újabb helykeresés következett. A kincsesi part vonalában maradva igyekeztem a csónakot a mély törések felé kormányozni. Itt a vízmélység 5 és 6 méter között váltakozott, a radar pontosan megmutatta az akadók helyét is. Ha még halat is mutatott rajta, az maga volt a tökéletes hely.


Ilyen képernyőnél nincs értelme megállni megvallatni a helyet.
Se halat, se akadót, de még egy kis törést sem mutat rajta


Az általam használt Condor Marine 242 DC egy nagyon megbízható és sokoladú radar benyomását keltette, 2012. őszétől őt vittem magammal minden alkalommal. Nagyméretű kijelzőjéről a legfontosabb információk azonnal leolvashatók alaphelyzetben. A víz mélységén, hőmérsékletén és a halmozgás mellett az akkufeszültség állapota nagyon fontos információ. Ha 11 V alá csökken, akkor biztosak lehetünk benne, hogy nagyon rövid időn belül kikapcsol, mert nem kap elegendő feszültséget a működéshez. Amellett, hogy nagyon finoman hangolható, az áramfelvétele csekély, egy kis teljesítményű, akár 4Ah-ás akksiról napokig problémamentesen használható.


A Condor 242 DC képernyője sok
halat jelzett az elhaladási vonalunkban,
itt érdemes volt megállni


Nemcsak, hogy nagy halrajokat jelzett alattunk, az elhaladási vonalunkban a műszer, hanem gyönyörűen letapogatta a szonár a töréseket és az akadókat is. Itt kellett megállni, figyelve az irány megtartását a pontosan jelölt helyek meghorgászása érdekében. Szerencsére horgom elkerülte az akadókat, de mindvégig biztos voltam benne, hogy centire mellettük, nagyon-nagyon közel jön el a plasztikcsalim. Érzetem, hogy minden pillanatban benne van a kapás.
Most is a csónakhoz közel járt már a gumi, amikor az előzőnél finomabban, de tökéletesen érzékelhetően koppintott rá valaki. Meglett, őt is erőszakosan tornásztam fel a jó 5 és feles vízből. Félúton kezdett erősködni, tiltakozni az egyre nagyobb világosság miatt, de a horog jól fogta a felső állkapcsát, nem szabadulhatott. Szinte az előző ikertestvérét emelhettem ki a vízből.


Nem nagy, de gyönyörű, egészséges példány volt.
Tökéletesen akadt a jighorog


Gyorsan őt is megszabadítottam a szúrós falattól, és boldogan úszott ki a kezemből, ahogy vizet fogtak remegő úszói. Egy percet sem tétlenkedtem tovább, érezhetően volt még ragadozó az előttünk elterülő akadósorban. Előbb fiam szakította be az elakadt műcsaliját, majd én követtem a példáját.
Újraszerelés után próbáltam egy leheletnyivel jobbra, a part irányába lendíteni a csalit, hogy elkerüljem az újabb elakadást, de mégis a tuskók közelében pásztázhassak. Fiamnál egy rontott kapás volt, nekem is nagyon figyelnem kellett az újabb jelentkező fogadására. Hiába éreztem, hogy készen állok rá, mégis belém nyilallt valami isteni érzés, amikor vad rándítást közvetített a vékony fonott zsinór. Bevágásom ült, lassan pumpálva hoztam egyre közelebb az újabb süllőt. Hasa alá nyúlva „szákoltam” a pompás ragadozót, alig volt nagyobb a korábban fogottaknál.


Süllőm teljes harci díszben mutatta meg magát a kamerának


A tüskés rabló visszaengedésének lehetőségét fiamnak adtam át, oldalának érdes pikkelyeit kis ujjaival megsimítva csúsztatta ki gyengéden kezei közül.
-„Bárcsak én is fognék már egyet” - sóhajtotta halkan. Bánatos hangjára igyekeztem valami bíztatót, valami értelmeset felelni, de a lényeget, azt, hogy a kapás bekövetkezéséhez mindennek nagyon nagy összhangban kell lenni az adott pillanatban, csak röviden fogalmaztam meg. Tudtam, hogy érti amit mondtam, de érezhetően elgondolkodott rajta, mert a következő kapásomig nem szólalt meg.
Elrepült a délután, erősen szürkült már és gyorsan romlottak a látási viszonyok a tó fölött. Már az utolsó dobások gondolatai jártak a fejemben, amikor újabb süllő mutatott érdeklődést a talaj fölött lassan ereszkedő plasztikra. A bevágás utáni első emelésekben éreztem, hogy ő lesz a nap legszebb süllője. Jókorákat pumpált könnyű botomon, mire a felszín közelébe hoztam. A víztetőn még pancsolt néhányat, de a levegő bódító hatása őt is elcsendesítette. Hamarjában, a csónakhoz érésekor készítettem róla fényképet, hogy minél rövidebb idő alatt elengedhessem.


Jónevelt süllő módjára ő is a melluszonyával
integetett a kellemes találkozás pillanatában


Még pakoltam, amikor fiam már elfoglalta helyét a csónakmotor kormánya mellett. Igyekezett derült képet mutatni, de látszott rajta egy kis csalódottság, feltételezhetően, mert nem neki nem jutott ki a süllőfogás öröméből. A kiindulási pontig megbeszéltük a csodaszép napsütéses decemberi délután eseményeit, s mikor engedtem, hogy ötös fokozaton tegyen egy tiszteletkört az üres kikötő előtt, már fülig ért a szája.
Bizonyára akkor lett volna teljes a nap és az én örömöm, ha legalább egy tüskést ő is fogott volna, de azt már akkor és ott tudtam, hogy ezt az együtt töltött pár órát soha nem fogom elfelejteni.


Minden jó, ha a vége jó…!
WIZARD LEGEND SPIN BLADE - LIMITED EDITION
19 990 Ft
Nyári csalizási tippek pontyra
Megjelent: 2025. szeptember 04. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A nyári meleg vizek legkülönlegesebb és legnagyobb vonzerővel bíró természetes csalija a tigrismogyoró. Édes illata és természetes cukortartalma miatt ellenállhatatlan a pontyok és amurok számára. Tavasz végétől és is előszeretettel alkalmaztam a tigrismogyorót a hajszálelőkéimen, több gyönyörű pontyot és amurt köszönhettem neki.  Célzott ponty és amurhorgászatom erős bojlis felszereléssel egy sekély vizű, lassú áramlású...

Nyári ponty- és amurparádé
Megjelent: 2025. augusztus 28. | Forrás: Sisa József | Írások

A nyár derekán Pető Gabi csapattársammal, és állandó segítőjével, Karcsival, úgy döntöttünk, hogy összehozunk egy hétköznapi teszthorgászatot. Ismerősöktől, horgászbarátoktól nagyon sok jót hallottunk a Nógrádmarcal községben található Mixi-horgásztóról. Az elmondások alapján kiváló halállománnyal rendelkezik, nem nagy a vízmélysége, viszonylag sok amur él benne és a pontyok átlagmérete is 5 kg körül van. Igaz Gabitól, vagyis Budapesttől és...

Úszók minden helyzetre! - iBite
Megjelent: 2025. augusztus 21. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Évek óta használom az iBite úszó család különböző típusait, melyek lefedik az úszós horgászat minden területét, legyen az match, rakós vagy spicc botos módszer. Találunk keszegező, pontyozó és rablóhalas típusokat, csúszó és fix változatokat minden szükséges teherbírással. Ennek megfelelően a bot, a távolság, a vízmélység függvényében választok közülük. iBite úszók. Az úszós módszerek közül a legközelebb a match botos...

Extrém pontyozás a Balatonon
Megjelent: 2025. augusztus 14. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A hidegfront betörések alkalmával történő pontyhorgászataim a Balatonon máig a legemlékezetesebbek. A légnyomás csökkenését eredményező szelek felkorbácsolják a Balaton vizét, az alsó vízréteg lebegő szemcséi, a felső iszapréteg felkeveredésével szürkévé festett tó vizében vad táplálkozásba kezdenek ilyenkor a pontyok óriási tömegei. Északi szélben, a Badacsony felől érkező orkán sem tántoríthat el a bojlizástól, sőt, a besétálós...

Nyári kalandok - Wizardos halak a Dunán
Megjelent: 2025. augusztus 07. | Forrás: Bokor Károly | Írások

A leggyakoribb vendég a nyári, folyóvízi pergetéseim idején a ragadozó őn, és a süllő, melyekkel a pikkelyesek közül találkozom. Ennek oka kettős, egyrészt belőlük elég szép mennyiséget találhatunk a folyóinkban. Másrészről legtöbbször célirányosan róluk szól a pergetésem. Főként mert megtalálásuk, kapásra csábításuk nem igényel olyan sok időt, mint a szintén pergetve is fogható harcsáké. Ám nekem más okom is volt, hogy elsősorban rájuk...

A Duna óriásai - egy felejthetetlen nap az amurok között
Megjelent: 2025. július 31. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Ugyan melyikünk fejében nem játszódott már le a gondolat hatalmas amurokkal való küzdelemről. Hát bizony az enyémben vagy ezerszer lepergett már ez a film, ilyen-olyan finisekkel. Hol happy end volt a vége, hol pedig az amurok kerültek ki győztesen kettők csatájából. A júniusi alacsony dunai vízállás és az átlagosnál magasabb, 25 fokos vízhőmérséklet cselekvésre parancsolt, és etetni kezdtem kukoricával a Pest alatti Duna szakasz általam sűrűn látogatott...