Megjelent: 2008. december 12. | Forrás: Tóth Gábor | Írások
Mióta apósom révén közelebbi kapcsolatba kerültem a Tisza-tóval, jobban figyelemmel kísérem a tóról szóló írásokat. Lenyűgöző halbőségről, kapitális halakról szólnak a történetek. Főleg csukaállománya van az egekigmagasztalva.

Szép emlék...

Az hogy ezek az infók valósak, nem kétséges. Ottlétem alatt sok szép halat láttam terítéken, de hogy nem minden fenékig tejföl, azt az én példám igazolja.
Egy hetet szántam a horgászatra, vízeresztés előtt. Apósom egy nappal előbb ment le. Másnapi érkezésemre már fogott egy csukát. Nem túl sok, de a semminél ez is több. Egy ismerősöm, Nagy Attila bocsátotta rendelkezésemre csónakját. Így az elég borsos kölcsönzési díjat megúsztam. (napi öt-hatezer forint a bérlés plusz benzin)

Ideális párosítás

Minden adott volt a horgászatra és a halfogásra. Kicsit szeles, de napos időt jósoltak a meteorológusok. Most véletlen nem tévedtek.
A reggeli indulás a tározóra könnyen ment, mivel megérkezésemkor felszereltem motoromat a ladikra, így azzal már nem kellett foglalkozni. Ezt az egyet nagyon irigylem az ottaniaktól. Van őrzött „ladikparkoló”. Egész évre le van a gond csónakjaikról.

Jó horog, biztos akadás

Érdemes volt eljönni érte

Szóval hét órakor már a vizet hasítottam. Kaptam pár fülest, hogy hol és hogyan fognak halat. Így az irányt a hatos öblítő csatorna felé vettem. Ismerős volt az út. Nyári emlékeim még élénken éltek fejemben. A tározóra kiérve balra vettem az irányt Óhalászi felé, vagy ahogy apósom hívja Domáházi döglött. Sok ilyen fura névvel találkoztam ottlétem alatt. (dühös lapos, Jana fok stb) Ők már ott voltak, de velük ellentétben én pergetni szerettem volna. A statikus úszózás nem az én világom. Pásztor István barátomtól kaptam egy csomó jó tanácsot a műcsalik típusáról, mit hol hogyan csináljak.

Pórázon

Persze mondanom se kell nem sikerült maradéktalanul betartani tanácsait, aminek az lett az eredménye, hogy semmit nem fogtam. Nézzük, mit kellett volna tennem. Először is a csukák mélyen a töklevelek között voltak. A körforgót, támolygót és gumihalat ott kellett volna vezetni. Na én szinte víztetőn húztam őket. Nem éreztem, hogy hol járnak. Könnyű támolygó kanál kell oda (hét-nyolcgrammos) Az enyémek között a legkönnyebb tizenkettő grammos volt. Úgy süllyedt, mint a kő. Rá se bagóztak a csukák. Mentségemre legyen mondva, hogy azon a napon elég szerény zsákmánnyal örvendeztette meg az odalátogató pecásokat ez a víz.

De itt is, mint minden vízen, vannak emberek, akik akkor is fognak, ha más nem. Endrődi Balázs pont az a figura, aki egy útszéli pocsolyából is ki tud varázsolni egy csukát. Szóval nálam semmi, apóséknál semmi, akiket szemmel tudtam tartani ott is semmi. Balázs azért a nap végére fogott hatot! Kicsit elkeseredtem, de ezt a szakmát se az édesanyja hasában tanulja meg az ember. Vegyes érzelmekkel jöttem ki Óhalásziból és vettem az irány Borzanat felé -na ez is olyan név, ami nem tudom mit jelent-, de István esküdött rá. Itt mindig fogtak! Na lássuk! Remélem nem én leszek, aki megszakítja ezt a jó sorozatot. Kis lavírozás következett a vízben lévő tuskók között. A helyiek nagyon bátrak, de én azután hogy egy jóképű tönk majdnem levette a motoromat, kicsit óvatosabb lettem. Ezen a napon már jó pár óra dobálás volt a kezemben de a 30-80 grammos Spin Blade és 4000 Zauber páros nem készítette ki izmaimat. Volt még graft! Mivel nem volt túl sok időm, csak pár óra, így a legkönnyebben vezethető műcsalira esett a választásom, egy ötös méretű körforgóra! Rikító sárga színben pompázott.

Aki úr, az a vízen is úr

Miután átvergődtem egy töklevelesen, viszonylag nagy és tiszta víztükör tárult elém. Nádfallal szegélyezve és víz alatti fákkal telerakva. Első dobásom egy kisebb töklevél folt irányába esett. A műcsali vízre érése után szinte azonnal elnehezedős kapásom volt. Végre! Rövid küzdelem következett. Az erős felszerelés nem adott sok esélyt kétkilós csukámnak. Csak azért finomkodtam vele kicsit, hogy ne dobja folyamatosan a szaltókat. Nem szerettem volna elveszíteni. Gyönyörű sötétszínű példány volt. A hármashorog jól akadt szája szegletébe. Esélye se volt a menekülésre. Bilincsre tettem, osztrák vendéghorgászok kíváncsi tekintete mellett. A nyomás lekerült a vállamról, végre fogtam halat.

A pergetéshez nem kell sok felszerelés

Azt azért hozzá kell tenni, hogy ez volt az első és az utolsó is egyben. A következő napok teljes kudarcba fulladtak. Egyedül az dobott fel kicsit, hogy az öblítő csatorna zsilipje mellé bekötve kősüllőket és jobbacska törpeharcsákat fogtam kishal szelettel.

Az Öblítő csatorna kijárata

A nagy reményekkel kezdődött Tisza-tavi túra egy nappal előbb véget ért. Nehezen tudtam lekezelni a kudarcot. Be kellett látnom, hogy dunai tapasztalatom semmit nem ér. Ez egy teljesen más jellegű víz, nulláról kell kezdeni az iskoláját. Ezt csak azért mondom, mert lépten-nyomon találkozok internetes fórumokon olyan lelkes Tisza-tavat nem ismerő amatőrökkel, mint amilyen én is vagyok. Nagy reményeket táplálnak a horgászat iránt, de most mondom, hogy helyi tapasztalt horgásztárs nélkül csak töredékét tudjuk kihozni a vízben rejlő lehetőségekből. Esetleg végleg elmegy a kedvük az itteni pecától.

Navigálás a tuskók között

Hazafelé

Rendkívül jó adottságú tó, rengeteg lehetőséggel! De tanulni kell, mert a nélkül nem ad egy snecit se.