
Óriási sikerrel bonyolították le május 13.-án a Győr-Moson-Sopron megyei Hövejen a Magyarországon első alkalommal megrendezett Fix2 Kupát.
Az Agrofavorit Kft legkisebb méretű, de halban annál gazdagabb horgásztavát hatvan versenyző ülte körül, már reggel hat óra után néhány perccel. Igaz, hogy az öt órás verseny csak nyolckor kezdődött, de a szerelékek összeállítására kellett ez a majd kétórányi idő. Szinte mindenki rakós-, és meccsbottal készült.
Az előző napi viharos erejű szél az éjszaka folyamán lecsendesedett, így a korareggeli órákban tükörsima víz várta a versenyzőket. A tavat a szervezők két szektorra osztották, kiegyenlítve az esélyeket. A hosszú, egyenes rész lett az „A" szektor, míg a két kanyar a tó két végén a „B" szektor. A szemben lévő partrész, mely egy félszigetet alkot, és erősen benyúlik a tóba, üresen maradt, nehogy az ott helyet foglalók kivételes előnyhöz jussanak. Tíz perccel nyolc óra előtt szólalt meg az etetést engedélyező dudaszó.
Valószínűnek tűnt, hogy az etetés zajára a halak megugranak a tó közepe felé, ezért szinte mindenki két etetést készített, az egyiket rakósra, a másikat meccsre. A verseny kezdetét követően nem telt el egy perc, de már ketten is halat fárasztottak. Az elején főleg kárászok kerültek a szákokba, de fél óra után már két ponty is felkerült a fogott halak listájára. A szélcsend és a csodálatos napsütés fél tízig tartott. Ekkor kezdtek megjelenni az első fátyolfelhők, melyek egy kicsit elhomályosították a napot.
Ez a kis fénycsökkenés azonnal megnyitotta a pontyok étvágyát. Érdekes volt megfigyelni, hogy amikor hétágra sütött a nap akkor csak kárászt fogtak, amikor pedig felhők takarták a napot, akkor inkább a pontyokat. Tíz óra tájban a szél is feltámadt és a verseny végéig egyre fokozódott. Ezáltal a rakós botoknak nem akadt túl sok feladata, hiszen az erős szélben szinte lehetetlen volt őket használni. Egy-két ember megpróbálta ugyan, de néhány reccsenés után gyorsan lemondtak a hosszú botok használatáról. Tizenegy óra és dél között lelassultak a kapások, ebben az órában szinte alig fogtak halat. Ekkor sokan úgy gondolták, hogy elég lett volna, ha csak négy órásra hagyják a versenyt. Itt kell említést tenni arról az eseményről, hogy eredetileg a verseny csak négy órásra volt kiírva, de a reggeli eligazításnál mindenki arra szavazott, hogy ezt az időt toldják meg egy órával. Nos, az utolsó óra igazi tűzijátékot hozott, hiszen ekkor fogták a legnagyobb pontyokat.
Tizenhárom órakor ért véget a verseny, melyet a gyors és hibátlan mérlegelés követett. Ritkán látni ilyen jó szervezést, amikor egy versenyt úgy sikerül lebonyolítani, hogy egyetlen panaszos szó, egyetlen reklamáció sem hangzik el. A rendezők által biztosított ebéd után következett a már mindenki által várt eredményhirdetés és a díjak kiosztása. Az első három helyezett, az Egergofish Kft által forgalmazott belga gyártmányú Fix2 versenyládát kapott ajándékba, melyek összértéke meghaladta a négyszázezer forintot. A díjakat Németh Gyula tógazda, a verseny szervezője adta át a győzteseknek. A díjkiosztás után Praschek Ági, a magyar válogatott tagja tartott termékbemutatóval összekötött horgászatot. Itt, az EnergoTeam rakós-, és meccsbotjai kerültek előtérbe. Kézbe lehetett őket venni, és versenykörülmények között kipróbálni. Nagyon sokan éltek is a lehetőséggel, és késő délutánig kézről kézre jártak a botok.
Helyezések: 1. Lajos Róbert, Kiskunfélegyháza - 12960
2. Pánczér Tamás, Pápa - 10810
3. Szabó Zoltán, Sárvár - 9880

Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...
A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll. A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...
A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt. Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...
Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...
Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...
A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...