Hamis illúzió azt gondolni, hogy a jól telepített horgásztavak kiemelkedően jó halállománya önmagában garanciát jelent a nagy pontyok fogására, és az ilyen vizeken elég eljutni a kapásokig, és máris biztosak lehetünk abban, hogy tízpluszos halakat fogunk akasztani. Bár rettentően jó és erős a halállománya, nincs ez így a Bázis-tavon sem, ami okozott is némi fejtörést Szabó Bencének a legutóbbi horgászatunkon. Bence azonban azzal együtt is megoldotta a feladatot, hogy már éles helyzetben is betlizett ezen az egyébként méltán népszerű horgásztavon, amelyhez persze neki is fűződnek kellemes emlékei. Szerintem ilyen lesz a mai horgászat is.
Minden, ami ponty szem-szájnak ingere, spombbal bedobva egy szobányi terített asztalra, hogy sok ponty hozzáférjen.
- Bence! Mi volt a mai feladat, túl azon, hogy szerettünk volna egy eseménydús horgászatról beszámolni az újság olvasóinak?
- Nem több és nem kevesebb, mint célzottan a nagytestű pontyok fogása, amihez a horgászatunk minden részletét igazítottuk, itt-ott akár kisebb meglepetésekkel is, hiszen feederbottal, és method módszerrel vettük üldözőbe a zömében 5-6 kilós pontyokat, azt remélve, hogy lesz azért közöttük egy-két súlyosabb példány is.
A kosárba való Bence jól bevált receptje szerint készült, hogy legyen miért a csali körül keresgélni az óvatos nagyoknak.
A színében megújult csoki-narancs Bicolor Method Popup és a Turbo Popup most is ellenállhatatlan volt a pontyoknak.
- Kezdjük mindjárt az alapozó etetéssel, aminek a végrehajtása alapvetően tért el a methodozásnál megszokott gyakorlattól.
- Az volt az elképzelésem, hogy a vegyes méretű, főleg Black Halibut pelletekből és főtt magokból álló alapozó keverékből egy 10-15 négyzetméteres terülj-terülj asztalkámat alakítok ki, ahol nagyon sok halnak jut hely, és mindegyik hozzáfér a finomságokhoz, de azért keresgélni is kell nekik. Ehhez azonban a kosaras etetés nem ideális, mert belőle a kioldódás túlságosan koncentrált, és kis, legfeljebb tenyérnyi kupacok formájában jelenik meg a halak előtt. Ezzel szemben a spombos etetés szépen teríti a szemes alapozást, miközben a dobásonként bejuttatható mennyiség is számottevő. Én most legalább tízet dobtam kezdésnek, ami nagyjából bő kilónyi szemest jelentett a fenéken. A hatását ugyanakkor azzal igyekeztem fokozni, hogy a teljes mennyiséghez adtam egy szűk félflakonnyi Bait Steam aromát. A nagytestű halakra gondolva és az ő ízlésüket szem előtt tartva, most máj olajosat. Ennek a fajta aromának fontos jellemzője, hogy fölfelé is dolgozik, vagyis vertikálisan is kifejti a csalogató hatását. Márpedig a mély vizű bányatavakon egy sarkalatos pontja a sikeres halfogásnak, hogy a halaknak, a vízköztieknek is, utat mutassunk a kosarunkhoz és csalinkhoz. Szerencsére a Benzar Bait Steam aromák ebben is jeleskednek.
A megfelelően előkészített etetőanyag és pellet keverék duplán töltve a kosárba, garantáltan a fenéken fog bontani.
- Máris egy érdekesség, ami ráadásul nem is tűnik logikusnak. Csupa finomsággal megszórtál 84 méterre egy kisebb szobányi területet, aztán fogtad a botjaidat, és az egyikkel 87, a másikkal meg 90 m-re dobtál, vagyis méterekkel horgásztál az etetés mögé. Akkor, hogy is van ez?
- A víz nagy, van hová menni befelé, másrészt az én tapasztalatom is, hogy a nagytestű halakat rendre az etetés centrumától méterekre, többnyire a belső, távolabbi oldalán akasztjuk. A nagy pontyok ugyanis nem szeretik a nyüzsgést és felfordulást, és előnyben részesítik a helyzetet, amikor nyugodtan és zavartalanul szemezgethetnek az etetés peremén. De, mivel az itteni szebb pontyokat már többnyire megfogták néhányszor, feltételezhetjük az is, hogy rájöttek, ahol sok a bedobott táplálék és nyüzsög a hal, ott valószínűleg nem csak finomságok várják őket, hanem horog is. Ez pedig igencsak óvatossá teheti őket, amiről nem szabad elfeledkezni.
A Benzar Method Feeder könnyedén megbirkózik a kapitális pontyokkal is.
Amikor felpörögtek az események, Bence jobbnak látta csak egy bottal folytatni a horgászatot.
- Amint arról sem, hogy éppen ezért a kosárba valónak is tartalmasnak és jó csalogató hatásúnak kell lenni, amiért érdemes lesz belőle a nagy pontyoknak csemegézni. Te miből és hogyan készíted a pontyok kedvencét?
- Alapvetően három fő összetevője van a most is használt és jól bevált keverékemnek, vagyis a Seria Method Black Halibut és Green Betain Benzar féle etetőanyagok és a 2 mm-s Black Halibut pellet, és ezeket többnyire egyenlő arányban adagolom. Az előkészítés során az etetőanyagokat szárazon összekevertem, majd kosárkész állapotúra nedvesítettem, miközben májas Bait Liquid illetve Bait Booster aromát is adtam hozzá, hogy harmonizáljon az alapetetés ízvilágával. Az egy egységnyi Black Halibut pelletet pedig feláztattam éppen annyira, hogy akár önállóan is kosárba tölthető legyen, de ehhez némi Bait Steam aromát adtam, mielőtt az etetőanyaggal is összekevertem. Ez az összeállítás egy nem túlzóan aromás, de mégis attraktív kosárba való, ami eddig mindig tette a dolgát, és hozta a halat, ahol csak bevetettem.
Bence semmit sem bízott a véletlenre, de egy pillanatig sem bántuk, hogy a riasztás ellenére csak párperces záporban volt részünk.
Magad uram, ha szolgád nincsen.
A kicsi, mindössze 7mm-s csoki-narancs nem csak az ízével, hanem az élénk színével is kapásra készteti a pontyok 10 pluszos példányait is.
Egy nagyon erős gyönyörű pikkelyes pontyunk, amikor először megmutatta magát.
Két perccel később már azon izgultunk, hogy beleférjen a szákba.
- Tegyük gyorsan hozzá, ez így volt most is, mégpedig oly annyira, hogy a horgászat vége felé jobbnak láttuk csak egy bottal horgászni.
- Ez tényleg így volt, mert néha egymást érték a kapások. Viszont az is kiderült mire idáig eljutottunk, hogy a szebb és nagyobb halak egyértelműen a távolabbi, azaz a 90 m-s kiakasztással jöttek, ami 6 méterrel volt az etetés mögött. Ezért természetesen a másikat tettem félre.
Aztán a pontybölcsőben rácsodálkoztunk hatalmas és gyönyörű farokuszonyára is.
- Ez több mint érdekes. Tényleg nem könnyű megérteni a nagy pontyok lelkületét és viselkedését, de ezen most lépjünk túl, és inkább ejtsünk néhány szót a csalikról is.
- Bár abban sincs semmi meglepő, ha valaki a nagy pontyok fogása hallatán csaliból is valamilyen nagyobb méretűre gondol, mint mondjuk az alapozásban is megtalálható 20-as pellet, vagy a fűzött nagyméretű kombinációk. Én azonban nem ezt az utat választottam, és ezúttal is maradtam a methodozásnál általában jól bevált kisméretű csaliknál. Ez egészen pontosan azt jelentette, hogy 7-8 mm-s lebegő csalikat használtam, amelyek közül kettőt emelnék ki, mert ma sokadszor bizonyították fogósságukat. A Turbo Popupról és a Bicolor Method Popupról van szó, mégpedig egyformán a csoki-narancs ízűekről. A Bicolorról érdemes tudni, hogy az idei évre megújult a színe, és egy nagyon élénk citromsárga-narancssárga színpárosban került a dobozokba. Ez persze nem véletlen, és jelzi, hogy sokszor a színeknek még a csalik ízénél is fontosabb szerepe lehet az eredményességben. Ezeket a csalikat nyolcas szakáll nélküli horog mellett 7 mm-s csalitüskén kínáltam, és tökéletesen kikönnyített helyzetbe hoztam a csalimat.
Lehet, hogy a tükrös is szép, de a pikkelyes ponty egy más kategória.
Na, jó, ha ilyen sportos alkatú, akkor a tükrös is lehet szemet gyönyörködtető.
Kettős portré Szabó Bencével és a nap halával.
Évek óta használom az iBite úszó család különböző típusait, melyek lefedik az úszós horgászat minden területét, legyen az match, rakós vagy spicc botos módszer. Találunk keszegező, pontyozó és rablóhalas típusokat, csúszó és fix változatokat minden szükséges teherbírással. Ennek megfelelően a bot, a távolság, a vízmélység függvényében választok közülük. iBite úszók. Az úszós módszerek közül a legközelebb a match botos...
A hidegfront betörések alkalmával történő pontyhorgászataim a Balatonon máig a legemlékezetesebbek. A légnyomás csökkenését eredményező szelek felkorbácsolják a Balaton vizét, az alsó vízréteg lebegő szemcséi, a felső iszapréteg felkeveredésével szürkévé festett tó vizében vad táplálkozásba kezdenek ilyenkor a pontyok óriási tömegei. Északi szélben, a Badacsony felől érkező orkán sem tántoríthat el a bojlizástól, sőt, a besétálós...
A leggyakoribb vendég a nyári, folyóvízi pergetéseim idején a ragadozó őn, és a süllő, melyekkel a pikkelyesek közül találkozom. Ennek oka kettős, egyrészt belőlük elég szép mennyiséget találhatunk a folyóinkban. Másrészről legtöbbször célirányosan róluk szól a pergetésem. Főként mert megtalálásuk, kapásra csábításuk nem igényel olyan sok időt, mint a szintén pergetve is fogható harcsáké. Ám nekem más okom is volt, hogy elsősorban rájuk...
Ugyan melyikünk fejében nem játszódott már le a gondolat hatalmas amurokkal való küzdelemről. Hát bizony az enyémben vagy ezerszer lepergett már ez a film, ilyen-olyan finisekkel. Hol happy end volt a vége, hol pedig az amurok kerültek ki győztesen kettők csatájából. A júniusi alacsony dunai vízállás és az átlagosnál magasabb, 25 fokos vízhőmérséklet cselekvésre parancsolt, és etetni kezdtem kukoricával a Pest alatti Duna szakasz általam sűrűn látogatott...
Július első napjait, amennyiben a vízállás és az időjárás is kedvező, kősüllőzéssel töltöm, és van is egy évek óta jól bevált horgászhelyem ehhez. Ám az idei évben kissé máshogy alakult a történet… A folyóvízi horgászatban az a legnagyszerűbb, hogy minden évszaknak, minden hónapnak megvan a legcélravezetőbb horgászmódszere, legjobban fogható halfaja, így hiába horgászunk ugyanott, mindig újabb és újabb élményekkel gazdagodhatunk. Nem volt...
Az idei évben június 13-án pénteken került megrendezésre a XXII. Országos Rendőr és XVI. Rendészeti Meghívásos Horgászverseny, amelynek ebben az évben is a méltán híres maconkai víztározó adott otthont. Csapatversenyről lévén szó, a versenyen 2 barátommal, kollégámmal Kuremszki László r. törzsőrmesterrel és Zádori Péter r. főtörzsőrmesterrel együtt indultunk el. A versenyen 31 három fős csapat vett rész, de a csapattagok három különböző...