Amikor már erősen hűl a víz és a ragadozóhalak, különösen a süllők, nem szívesen jönnek fel táplálékért víz közé, eljön a szilikongumiból készült műcsalik ideje. Előnyük éppen az, hogy az ólomfej súlyánál fogva, szinte mindig a talaj közelében lebegteti, vontatja a horgász a csalit. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy többféle fejnagysággal és horoghosszal rendelkező jigfejeket vigyünk magunkkal. A gumihalak használatához a jobb akadás érdekében, általában hosszabb horgokat használunk, ha nincs, érdemes megtalpalni hármashoroggal, hogy hogyan, az a hármas kép egyik példányán látható.
![]() A borongós, csendes, őszi idő gumizásra csábít. |
A fej nagyságának kiválasztásánál figyelembe kell venni a meghorgászandó víz mélységét, áramláserősségét, a csali nagyságát, de még az sem mindegy, hogy szembe, oldalról, vagy lefelé húzzuk. Minél mélyebb, gyorsabb a víz, minél nagyobb a csali, és ha szembe húzzuk a folyással, annál nagyobb fejet kell használni, sőt azt is érdemes bekalkulálni, hogy a gumihalaknak általában nagyobb az ellenállása, mint a twisztereknek. Ezek apró finomságok, de sok múlik rajtuk, ha finnyásan eszik a hal, szinte minden.
![]() Fontos, hogy többféle nagyságú és horoghosszú fej legyen nálunk. |
![]() Bevált szilikongumi testek. |
A testek sikeres kiválasztásánál szintén ez a helyzet. Az sem mindegy milyen halra horgászunk, milyen méretű halak vannak az adott területen és a fő kérdés, milyen az étvágyuk. Evvel kapcsolatban elmondanám két nemrég megtörtént esetemet.
![]() A jigfejeket méret szerint külön-külön tároljuk, a testeket is, már csak azért is, mert pl. a zöld erősen fog. |
Ha nem hiszik el úgy is jó, de aki gyakran gumizik, rá fog bólintani, hogy nem sűrűn, de igenis van ilyen. Egy agyagos, gödrös, kagylós aljzatú terület felett álltam meg csónakkal, ahol aránylag húz a víz. Az Excalibur Spin 270-es finom pálcámon a múltkori nagy-dunai kövesezés apró Manns zöld gumihala fityegett, nem ide való, már csak az erős folyás miatt sem, de lustaságból hagytam, mondván dobok vele tízet, aztán váltok. Második dobásra éles kis koppanás, bevágok, elég jól dolgozik a pipi, de éreztem, nem fogja eltörni a botomat. Nagy megdöbbenésemre jó 60-70 dekás dévér szabályosan akadva rugdalózott a horgon. Igencsak meglepődtem, majd elengedtem, és újra dobtam. Az ötödik dobásnál olyat vágott a cuccomra egy méretkörüli balin, hogy szinte kiegyenesítette a kezemet, ez is visszanyerte szabadságát. Két dobással később egy szép kövest fogtam és engedtem vissza, mert a Ráckevei Dunán sajnos nem eltehető. Kíváncsian dobtam újat, vajon most milyen hal lesz a következő. Nem csigázom tovább önöket, de fogtam még csukát, süllőt és tenyeres sügért is. Mikor, szerintem elfogyott előlem a hal és lentebb csurogtam, más csalira váltottam, avval is fogtam, mert aznap nagyon evett a hal.
![]() Még a méretkörüli süllő is képes néha mélyre nyelni a gumit, ha jól vezetjük. |
![]() Ez a köves zöld Mann’s gumihalra jött. |
A következő esetem arra példa, hogy kapástalanság esetén érdemes váltogatni a színeket, sőt a fazont is. Az ember kapzsi, ezért természetesen a legfogósabbnak tapasztalt csalival kezdtem. Húzom balra, jobbra, gödör felett, akadón át, végül a húszadik dobásra a kagylóson volt egy finom rányúlásom, de nem lett meg, hiszen inkább csak rálehelt. Úgy gondoltam, mégis csak az akadó körül lehet a hal, és újra azt tapogattam. Kapásom az nem lett, viszont hamarosan beszakadtam. Hála istennek! Mert így feltettem egy nemzeti színű, piros-fehér-zöld gumihalat és ahol eddig semmit sem fogtam, egymást érték a kapások. Higgyék el, így történt, nacionalizmus kizárva! Hozzá kell tennem, hogy két nappal később, ugyanezen a területen két és fél kilométert csorogva, a csalikat állandóan váltva, mindössze egy kiscsukát fogtam. Ez is benne van a pecában, de a tanulság, hogy nem mindegy mikor, mivel gumizunk. Mint most legutóbb, mikor egyik barátom twiszterrel 8-2-re leiskolázott, mert én inkább gumihalaztam, mivel a legelején még fogtam egy szép halat.
![]() A könnyű, jigfejes cserkelő horgászatra az Excalibur Spin 270-es a Carp Expert 4000-es orsóval, költségkímélő és ideális páros. |
A kapások kellő érzékelése viszont a finomspiccű boton múlik, mellyel biztonsággal meg tudjuk különböztetni a kőhöz odakoccanás és a finom ráütés, vagy a nejlonzacskóba, vékony ágba akadás és a jellegzetesen csuka ránehezedés közötti különbséget.
![]() Ez szerencsés akadás, de csukásabb pályákon használjunk drótelőkét. |
A pergetés fárasztó sport, ezért nem mindegy hogy kézreálló, könnyű, vagy spiccnehéz, rugalmatlan pálcával cserkelünk. Az Excalibur Spin 270-es/több méretben és dobósúlyban is kapható/ kecses markolatával, finoman rezdülő, érzékeny spiccével, a kapitális harcsák megfogásának kivételével, minden gumis igényt optimálisan kielégít. A négyezres Carp Expert Feeder orsóval tökéletes párost alkot, melynek széles dobjáról a könnyebb műcsalik is kellő távolságra dobhatók, a hátsó fék pedig gyors reagálást biztosít nagyobb hal fárasztása esetén. Az még külön előnye, hogy mivel két dobbal kapható, eredendően békéshalazásra is használható, így kettős hasznosítású.
![]() Eljött a süllők ideje. |
![]() Alkonyi süllők fehér twiszterre. |
![]() Őszi csendélet csak horgászoknak. |
Forrás: Székely Zoltán
Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...
A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll. A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...
A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt. Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...
Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...
Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...
A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...