Gyerekverseny Tatabányán
Megjelent: 2009. augusztus 14. | Forrás: EnergoTeam | Írások Kicsit megkésve kaptunk hírt egy - még május 24.-én lebonyolított versenyről, melyet Dr Schvarcz Tibor országgyűlési képviselő szervezett az Energofish Kft támogatásával a tatabányai gyerekek részére.


Az Energofish Kft-től kapott felszereléseket boldogan
vették át a versenyzők

Ráéreztek a horgászat ízére azok a gyermekek, akik szüleikkel, testvéreikkel, barátaikkal neveztek a vasárnapi versenyre. Tatabányán az Erőműi tónál, illetve a Galambász tavon csaliztak a legifjabb horgászok, köztük jónéhány óvodás is. Meglepő arány született, hiszen közel annyi leány nevezett a gyermeknapi versenyre, mint fiú. Dr. Schvarcz Tibor országgyűlési képviselő már hetek óta szervezte a rendezvényt a Jó szerencsét Horgászegyesülettel közösen, így nagy öröm volt számára, hogy a két helyszínen összesen ötvennél is több gyermek nevezett. Igazi családi program lett a verseny, melynek célja az volt, hogy megszerettessük a gyerekekkel ezt a hobbit. Ne csak a számítógép, a televízió, a füstös diszkó kínáljon alternatívát számukra, ha a szabadidejük eltöltéséről van szó – mondta el a képviselő.


Késülődés...

...egy kis segítséggel


Volt aki spiccbottal ...

...és volt aki gyűrűssel próbálkozott

Minden kis horgász ajándékot kapott – az Energofish jóvoltából - zsebpecát és spiccbotot. Sokan már ezekkel az eszközökkel vágtak neki a vasárnapi kalandnak. Keszegek, kárászok akadtak horogra a leggyakrabban, de egy 76 dekás ponty is a hálóba került. Ezzel zsákmányolója kiérdemelt egy díjat is. A Galambász tónál Schwammer Balázs érte el az első helyezést, az Erőműi tónál pedig Pócz Ádám vehette át az elsőnek járó ajándékot – horgászeszközöket és könyvet.


Nagy volt a sürgés-forgás

Munkában a rendezőség...

...az ajándékok elrendezésekor

Sok lány is benevezett


A mindent eldöntő mérlegelés


A boldog győztesek

Dr. Schvarcz Tibor nem a „pálya széléről" szervezte a versenyt, hiszen ő maga is gyermekkora óta szenvedélyes horgász. Az eddigi legnagyobb fogása a hat kilós csuka és a hasonló súlyú harcsa volt. Utóbbiból finom paprikás készült túrós csuszával. Ma már három unokája is horgászik, nagyapjuk példáját követive.
Finnyás óriások Carp Expert kukoricákkal
Megjelent: 2026. július 22. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért  nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...

Pergetés Wizard Fine Jig Riggel
Megjelent: 2026. július 18. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll.  A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...

Carp Expert feeder botok tesztje
Megjelent: 2026. július 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt.  Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...

Carp Expert újdonságok - Amiket nyáron nem hagyhatsz otthon
Megjelent: 2026. június 24. | Forrás: Szabó Attila | Írások

Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...

Pergetés Wizard Vertixekkel
Megjelent: 2026. május 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...

Carp Expert Neo bojlik - amikor a tavaszi peca igazán beindul
Megjelent: 2026. március 31. | Forrás: Szabó Attila | Írások

A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...