Halak a Po folyóból
Megjelent: 2009. július 03. | Forrás: Nagy Levente | Írások
Az elmúlt években egyre többet olvashattunk Olaszország legnagyobb folyóvizéről, a Pó folyóról, annak mellékágairól, deltájáról, mely főleg hatalmasra növő harcsáinak köszönheti hírnevét.

Egyre több és egyre nagyobb harcsákat ábrázoló kép jelenik meg a különböző írások sorai között. 70-80-100 kilós óriások vonzzák oda messze földről a horgászat megszállottjait. Osztrákok, csehek, szlovákok, magyarok és még ki tudja, milyen nemzetiségű horgászok keresik fel ezt a hatalmas harcsáiról elhíresült, és egyre többet emlegetett horgászparadicsomot.

Én is mindig szívesen és nagy érdeklődéssel olvastam ezen írások sorait és minden alkalommal próbáltam a történetbe szereplő horgászok helyébe képzelni magam…


A Pó folyó a maga 625 km-es hosszával Olaszország leghosszabb folyója. A Nyugati-Alpok-ban a Monte Viso hegy lábánál ered és Velencétől 50 km-re
délre ömlik az Adriai-tengerbe.


Régóta vártuk ezt a pillanatot.

Szinte elengedhetetlen a csónak használata, hisz a part kevés
helyen horgászható.


A bajszos ragadozó, mely népszerűvé tette a folyót a horgászok körében.


A harcsák mellett rengeteg a süllő, mely eredményesen fogható pergetve különböző wobblerekkel, gumihallal, vagy akár kishallal, halszelettel is.

Ez a süllő egy harcsának a fenéken felkínált, tenyeres keszeget kívánta meg.

Van bőven őn is, mely szinte bármilyen módszerrel, bármilyen napszakban fogható.

Az elmúlt hónapban Józsi barátom (ki egy horgászokat fogadó vendégházat üzemeltet) meghívásának eleget téve nekem is szerencsém volt néhány napot Olaszországban tölteni barátaimmal. Persze az ezernyi turisztikai látnivaló és az olasz kultúra megízlelése mellett a horgászatra is próbáltam néhány napot szánni, pontosítva, az ott eltöltött néhány napból minél több órát elragadni (több, kevesebb sikerrel).
Mivel nem volt lehetőségem több napig folyamatosan a vízen lenni, így nem lett volna szerencsés (legalábbis akkor úgy gondoltam) egyetlen halra, a harcsára koncentrálni azt a kevés horgászattal eltölthető időt. A folyóban és annak deltájában rengeteg a bajszos ragadozó, ez bizonyított tény, de egy hozzám hasonló horgásznak - aki kevés harcsás tapasztalattal és helyismerettel rendelkezik-, könnyen bukás lehet a horgászat vége, ha egy lapra tesz fel mindent, így „mindenből egy kicsit" elven néztem a dolgok elébe. Egy kis harcsázás, fenekezés, feederezéz, pergetés… mindenből egy csipetnyit.
Aki azt hiszi, hogy elég csupán néhány horgászattal eltöltött nap, óra, hogy egy többtíz kilós hallal pózoljon a fotómasina előtt, az téved! Persze erre is van példa, de ezt már horgászszerencseként emlegetik, a „biztos sikerhez" azonban, helyismeretre, tapasztalatra, és ami a legfontosabb, minél több vízen töltött órára van szükség.


A hajóforgalom főleg a tengerre koncentrálódik, ott tartózkodásunk alatt a folyón csupán egyetlen hajóval találkoztunk.

A kikötőkben főleg horgászcsónakok és kisebb horgászok által bérelt hajók pihentek.

Az ipari halászat is elenyésző! Csupán néhány helyi halászt találtunk, akik a tengerből felúszó csehfalókra dobták ki hálójukat.

A horgászok 90 százalékának, aki ide látogat, első számú célhala a harcsa. Van, akinek 2-3 hét áll rendelkezésére, hogy megfogja élete halát, van, aki az időt csupán napokban vagy órákban méri. Sajnos én utóbbi táborba tartozom és kevésnek bizonyult az a néhány nap, amit a ragadozóknak szentelhettem, hogy megfoghassam életem harcsáját... de így is akadt mivel szórakozni bőven.


Íme, ezek a ragadozók nőnek meg
80-100 kilós nagyságra.

80 kilós harcsám csecsemő korában.


A felszerelés összeállításánál mindenképp figyelni kell annak minőségére, hisz sosem tudja az ember, mikor mekkora hallal hozza össze a sors…

E.T Spin Blade 80-120g.

Az orsók legyenek elég robosztusak és…


…legyenek megbízható fékrendszerrel ellátva.

A zsinór és horog legyen erős.

Talán soraim kissé csalódottságot sugároznak, de nem vagyok az, hisz számos ragadozót, kisebb harcsát, süllőt, önhalat sikerült az ott eltöltött néhány napban elejteni, melyek bizonyítják a folyó (és deltája) halállományának gazdagságát, sokszínűségét.


Sosem tudni mikor akad össze az ember
a bajszos ragadozóval.


Kivétel nélkül a fotózás után az összes hal
visszanyerte szabadságát.

Ha nem sikerül megfognunk életünk harcsáját, akkor biztosan kárpótolnak a folyóban élő süllők (van bőven belőle, érdemes néhány napot rájuk szentelni), „kisebb" bajszosok, balinok és nem utolsósorban békás halak, melyek talán még nagyobb számban vannak jelen a folyóban, mint ragadozó társaik.
Bizony azokkal is érdemes „szóba állni"!


Penn Never Crack

Banax Poseidon

ET Spin Blade

Penn 51kg

- folytatása következik -




Finnyás óriások Carp Expert kukoricákkal
Megjelent: 2026. július 22. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért  nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...

Pergetés Wizard Fine Jig Riggel
Megjelent: 2026. július 18. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll.  A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...

Carp Expert feeder botok tesztje
Megjelent: 2026. július 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt.  Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...

Carp Expert újdonságok - Amiket nyáron nem hagyhatsz otthon
Megjelent: 2026. június 24. | Forrás: Szabó Attila | Írások

Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...

Pergetés Wizard Vertixekkel
Megjelent: 2026. május 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...

Carp Expert Neo bojlik - amikor a tavaszi peca igazán beindul
Megjelent: 2026. március 31. | Forrás: Szabó Attila | Írások

A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...