Halvédelem Carp Expert módra!
Megjelent: 2020. október 24. | Forrás: Kubuk Dániel | Írások

Kedves horgásztársak! Manapság szerencsére a legtöbb horgásztavon már alapvető elvárás a halakkal való kíméletes bánásmód. Ez nem csak a kimondott sporthorgászok, de a hétköznapi horgász számára is fontos és betartandó, ugyanis attól függetlenül, hogy mi a célunk a hallal megérdemli a tisztességes, kíméletes bánásmódot. Ebben az írásban a kimondottan ezen célra használatos eszközöket szeretném bemutatni nektek!


Carp Expert bojlis merítő.

A legalapvetőbb felszerelés részét képezi a merítőháló, így tehát ezzel kezdeném a sort. Természetesen eltérő horgászmódszerek esetén eltérő méretű és kialakítású merítőt kell választanunk, azonban pontyhorgászként én a nagy 100x100-as bojlis merítőt használom legszívesebben. Ebbe a legnagyobb bajszos is gond nélkül beterelhető. Szétszedhető fejének köszönhetően a nyél nélkül könnyedén mozgathatjuk halunkat a vízből a fénykép helyére, legyen az matrac vagy bölcső de ezekről majd később. A merítőfejhez azonban szükségünk van egy nyélre, erre alkalmas lehet a Carp Expert handle nyél mely könnyű és erős darab. Egy lebegtető segítségével pedig könnyen kezelhetővé válik még ha a vízben állva is kell elvégeznünk is a szákolást. 


Innen már nincs menekvés...

Most lépjünk egy lépést tovább a merítőtől. Mivel az írás során az átlagos felszerelés részét képező daraboktól szeretnék haladni a kimondottan pontyhorgászok által használt darabokig, így következő kiegészítő a halak letárolására használatos pontyzsák lesz, mely csupán szövésében és méretében tér el a mindenki álltal ismert haltartóktól, azonban ezen néhány apróságon múlik a halak épségének és nyugalmának megőrzése.


Méretének...

Egyes tavakon csupán ezek a fajta haltartók használhatók a halak letárolására, ugyanis sűrű szövésének hála a halak úszóit és pikkejeit nem sérti meg a háló. Sötét színe és sűrű szövésű selyemszerű anyaga pedig megnyugtatja bajszos barátainkat, így nem fogják összetörni magukat miközben a fénykép elkészítését várják! Méretét tekintve 10 kg fölötti pontyok is kényelmesen elférnek benne ezért érdemes magunknál tartani egy-két darabot belőle, ugyanis könnyen lehet, hogy álmaink hala az éj leple alatt köszön be hozzánk és semmi nem adhatja vissza a hajnali napsugarak csillogását az aranyló pikkelyekkel rendelkező zsákmányunkon.


...és szövésének köszönhetően válik kíméletessé!

A pontyzsák után következzen egy kicsi, de annál fontosabb kiegészítő. Ez a kiegészítő osztja meg talán leginkább a horgászokat. Sokak szerint fölösleges a halak sebeit fertőtleniteni és túlzásnak gondolják a sebfertőtlenítő használatát, azonban ezek az emberek nem gondolnak bele, hogy a legtöbb fertőző halbetegség ezen felületi sérülések miatt alakul ki. Egy nagy sebet könnyen ellephetnek a paraziták és akár több halra kiható betegség is elindulhat egy ilyen kezeletlen sérülésből.


Néhány fújás a sebre és nyugodt lelkiismerettel vehetünk búcsút.

A 30 ml-es kiszerelés nem tűnik nagynak de mivel porlasztva juttatjuk a sebre, így igen sokáig tarthat egy üvegnyi kék csoda. Számunkra nem nagy kiadás, azonban az útjukra eresztett halak számára akár a túlélést is jelentheti!


Kék színe miatt egyértelműen látszik ha jó helyre került!

Most pedig ha már emlegettem, ejtsünk néhány szót a pontymatracról is! Gondolom mindenki tapasztalta már, hogy egy-egy megfogott hal nyugtalanságából adódóan ide oda vergődik a vízből kivéve. Mivel a halak testét borító nyálkahártya sérülése későbbiekben szintén betegséghez vezethet, így fontos hogy ne a földre tegyük őket. Ezen kívül például egy ívási idő előtt fogott öreg pocakos ponty, mely tele van ikrával akár kisebb ütésnek köszönhetően el is pusztulhat. Bármennyire is erősek és zömökek sérülékeny élőlényekről beszélünk.


A Carp Expert pontymatracok vastag, puha kialakításúak!

A Carp Expert pontymatracok esetén található egy szövet darab a matrac közepén, mely a horgász számára is kényelmet jelent, így nem kell a földön térdelni. Ez még egy pontos pont! A halak védelme érdekében minden esetben térden állva esetleg guggolva fényképezkedjünk, a halat lehetőleg végig a matrac fölött tartva!


Carp Expert, ha fontos a minőség!

A ponytmatrac egy költségesebb, ám annál biztonságosabb a halak számára. Ez már kevésbé fellelhető eszköz a hétköznapi horgászok eszköztárában, ám sok tónál szerencsére biztosítják ezt az alkalmatosságot a horgászok számára! Többféle kialakítás is elérhető belőle a Peca Pláza kínálatában én azonban a Carp Expert Comfort pontybölcsőt favorizálom. Könnyen összecsukható és felállítható, stabil 3 lábas kivitel, mely óriási méreteivel biztosítja számunkra azt, hogy a legnagyobb ponty is biztonsággal tartható benne. Erős anyagának és kialakításának köszönhetően akár 50 kg-ig terhelhető, elegáns megjelenésű eszköz. Ha valakinek lehetősége adodik rá, bizalommal válassza ezt a darabot!


Hatalmas, erős darab, mely akár a versenyhorgászok megbízható társa is lehet!

Ügyelnünk kell viszont arra, hogy (főleg a nyári melegben) vizezzük be a bölcsőt és matracot is mielőtt belehelyezzük a halat, így nem okozunk neki fájdalmat és könnyebb lesz a megnyugtatása. A nyugodt hal pedig egy jólsikerült kép alapja. Ha azonban nehezen nyugszik meg öntsünk rá némi vizet, nem kell aggódnunk, a bölcső két oldala hálós kialakítású, így a fölösleges víz könnyedén távozhat belőle!


A bölcsőben biztonságban ellátható akár a legszebb fogásunk is!

Elérkeztünk talán a legkevésbé hétköznapi kiegészítőhöz. Ez az eszköz nem más mint a mérlegelő. Fontos megjegyezni, hogy ez már inkább a profi horgászok által alkalmazott kiegészítők egyike, azonban nagyfokú biztonsággal használható akár a vízből való kiemeléshez, akár mérlegeléshez, de még kikötéshez is! Szétszedhető merev rudazatának köszönhetően kishelyen szállítható, használat közben azonban erős és nagyméretű darab. Kialakításának köszönhetően mindkét végén a mozgatást megkönnyítő pántok találhatók. Teljes hosszában összecipzározható, így kizárja a kicsúszás veszélyét, valamint a kikötött hal meglógásának lehetőségét!

Lebegő kialakítása miatt könnyedén szemmeltarthatjuk a kikötött halat!

Ezek alatt szivacsos lebegtetők találhatók melyek fenntartják a vízfelszínen az egész mérlegelőt a kikötött hallal együtt. Középen nagyméretű pánt szolgál a mérleg beakasztására, így kíméletesen hajthajuk végre a hal tömegének ellenőrzését is! Nagy segítségünkre lehet a szabadon engedés során is, ugyanis mérlegelővel együtt bátran vihetjük a bölcsőből a vízbe halunkat, anélkül hogy kicsúszna belőle!


Könnyebb és a biztonságosabb mozgatás!

Természetesen mindenki számára saját igényeire és lehetőségére kell szabni felszerelését, ám mindenkit bíztatok arra, hogy óvjuk együtt a kifogott halak épségét, hogy mások számára is örömet okozhassanak és egészségben nőhessenek meg álmaink méretére, ezzel is nagyobb hírnevet biztosítva a hazai tavaknak és pontyhorgászatnak!


Ezzel a 15,6 kg-os búzásvölgyi szépséggel szeretnék búcsúzni tőletek mára és kívánok nektek hasonló szépségeket!

Írta: Kubuk Dániel

Fotózta: Molnár Zoltán és Kubuk Dániel

CARP EXPERT ORIGINAL PONTYMATRAC 130x85 CM
10 490 Ft
CARP EXPERT SEPTOCARP SZÁJFERTŐTLENÍTŐ
1 290 Ft
CARP EXPERT BOJLIS MERÍTŐHÁLÓ - 1X1M FEJ + 1,8M NYÉL
12 490 Ft
Extrém pontyozás a Balatonon
Megjelent: 2025. augusztus 14. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A hidegfront betörések alkalmával történő pontyhorgászataim a Balatonon máig a legemlékezetesebbek. A légnyomás csökkenését eredményező szelek felkorbácsolják a Balaton vizét, az alsó vízréteg lebegő szemcséi, a felső iszapréteg felkeveredésével szürkévé festett tó vizében vad táplálkozásba kezdenek ilyenkor a pontyok óriási tömegei. Északi szélben, a Badacsony felől érkező orkán sem tántoríthat el a bojlizástól, sőt, a besétálós...

Nyári kalandok - Wizardos halak a Dunán
Megjelent: 2025. augusztus 07. | Forrás: Bokor Károly | Írások

A leggyakoribb vendég a nyári, folyóvízi pergetéseim idején a ragadozó őn, és a süllő, melyekkel a pikkelyesek közül találkozom. Ennek oka kettős, egyrészt belőlük elég szép mennyiséget találhatunk a folyóinkban. Másrészről legtöbbször célirányosan róluk szól a pergetésem. Főként mert megtalálásuk, kapásra csábításuk nem igényel olyan sok időt, mint a szintén pergetve is fogható harcsáké. Ám nekem más okom is volt, hogy elsősorban rájuk...

A Duna óriásai - egy felejthetetlen nap az amurok között
Megjelent: 2025. július 31. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Ugyan melyikünk fejében nem játszódott már le a gondolat hatalmas amurokkal való küzdelemről. Hát bizony az enyémben vagy ezerszer lepergett már ez a film, ilyen-olyan finisekkel. Hol happy end volt a vége, hol pedig az amurok kerültek ki győztesen kettők csatájából. A júniusi alacsony dunai vízállás és az átlagosnál magasabb, 25 fokos vízhőmérséklet cselekvésre parancsolt, és etetni kezdtem kukoricával a Pest alatti Duna szakasz általam sűrűn látogatott...

Amikor préda a kősüllő
Megjelent: 2025. július 24. | Forrás: Kiss Gábor | Írások

Július első napjait, amennyiben a vízállás és az időjárás is kedvező, kősüllőzéssel töltöm, és van is egy évek óta jól bevált horgászhelyem ehhez. Ám az idei évben kissé máshogy alakult a történet… A folyóvízi horgászatban az a legnagyszerűbb, hogy minden évszaknak, minden hónapnak megvan a legcélravezetőbb horgászmódszere, legjobban fogható halfaja, így hiába horgászunk ugyanott, mindig újabb és újabb élményekkel gazdagodhatunk. Nem volt...

Horgásznak a rendőrök!
Megjelent: 2025. július 11. | Forrás: Pető Gábor | Írások

Az idei évben június 13-án pénteken került megrendezésre a XXII. Országos Rendőr és XVI. Rendészeti Meghívásos Horgászverseny, amelynek ebben az évben is a méltán híres maconkai víztározó adott otthont. Csapatversenyről lévén szó, a versenyen 2 barátommal, kollégámmal Kuremszki László r. törzsőrmesterrel és Zádori Péter r. főtörzsőrmesterrel együtt indultunk el. A versenyen 31 három fős csapat vett rész, de a csapattagok három különböző...

Új orsó a Carp Expert-től: Method Indicator 5500
Megjelent: 2025. július 03. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A Carp Expert orsókínálata 2025 tavaszán egy újabb példánnyal bővült. A Method Indicator 5500 személyében egy teljesen új technikát ismerhettek meg a horgászok. Ez az innovatív orsó egyedinek számít a hazai piacon, ugyanis a hibrid fékcsillagba integrált egység képes a kapásaink jelzésére, fény és hangjelzés egyidejű közvetítésével! A Method Indicator orsó elsősorban a feeder horgászoknak készült, de hasznos társ lehet bármely fenekező...