Hőlgypárbaj
Megjelent: 2007. október 26. | Forrás: ZéBé | Írások
Az Energofish Kft. együttmûködési szerzõdést kötött az Aranyponty Zrt.-vel, aminek egyik eredménye, az hogy az EnergoTeam horgászai Budapest közeli teszt-tóval lettek gazdagabbak. A háromhektáros szép fekvésû tó Gödöllõ közelében található, ahol a közeljövõben az Aranyponty Zrt. horgászati lehetõséget biztosít majd céges rendezvényeknek, kisebb-nagyobb csoportoknak.


Repül az elsõ gombóc etetõanyag

Ennek megfelelõen folyik a tó halállományának kialakítása, melyben jelenleg ponty, amur, csuka, keszeg és kárászfélék mellett lénai tok is található. Praschek Ági és Rudnai Csilla részvételével teszteltük a tavat október elsõ, napfényes hétvégéjén. Az elsõ meglepetés akkor ért bennünket, amikor vizet mértünk. Jóval mélyebb vízre számítottunk, de a tórendszer kialakítása még nem ért véget, hamarosan jóval magasabb víz lesz a teszt-tóban és a többi kisebb-nagyobb tározóban, halastóban.


A teszt-tó avatásán ott volt a Duna TV stábja is

A „párbajhoz” két sértett fél kell, egyikõjük Praschek Ágnes, aki 2000-ben magyar bajnokságot nyert nagy nevek elõtt, 2005-ben világbajnoki bronzérem, a következõ esztendõben ezüstérem a csapattal az eddigi legjobb eredménye. Szerencsés ember, munkája is a horgászathoz köti.


Van itt minden mi halszem-szájnak ingere…

Kedvenc rakósával érkezett, olasz mesterek keze nyomát dicséri a 11,5 m hosszú Energoteam Multi Carp bot. 8 tagból áll, melyek mindegyike keresztszál erõsítést kapott. Masszív pontyos bot, amely megfelelõ cserékkel kiváló keszegezõ felszerelés is egyúttal.


Igazán szép kis teszt tavunk lett

Rudnai Csilla három világbajnokságon vett részt, a Zágrábban rendezett vébén tagja volt a bronzérmes csapatnak, a következõ évben, Portugáliában már õ is ezüstérmes, az idei toledói világbajnokságról nem szívesen mesél (a csapat a hetedik helyen végzett), annál lelkesebben készül a következõ nagy megmérettetésekre. Olasz gyártmányú rakós botja Agnes névre „hallgat”, 13 m hosszú, gerinces, nagy teherbírású, kiemelkedõen jó súlyelosztású bot, melynek anyagát kétféle carbonból ( SHM-64, HM-40) készítik. A tagok száma 9, szállítási hossz 185 cm, a minitoldó hossza 70 cm.


Kezd beérni az etetés

Az hamar kiderült, hogy gyors reakciójú bot, érdekessége, hogy a 4 tagos topset rendelkezik egy beépíthetõ erõsített taggal („D”) amelyet a bot 3. és az 5. tagja közé toldják. Nagyobb hal fárasztásánál remekül kihasználható. Ez az a bot, amit jó szívvel adnék a nagyobbik unokám kezébe is, de felnõtt és ifjúsági korú horgászok számára is ajánlott, részben az ára, másrészt minõsége teszi mindenki számára rokonszenvessé. Az már csak hab a tortán, hogy több kiegészítõ is rendelhetõ hozzá, például: AB tipp (1,70 m), 3 tagos topset, 4 tagos topset (4,70 m), beépíthetõ „E” tag, poharas topset (cup kit). A toldások külön-külön keresztirányú carbonszál erõsítést kaptak, így aztán a jobb halak szökési esélye minimálisra csökkent.


A sikeres lábtechnika.

Hamarosan kiderült, hogy a tó fõ hala jelenleg a ponty, de szép számmal található benne amur és keszegfélék.
Ági Multi Carp rakóssal, 22-es fõzsinórral 0. 20-as elõkével, kis úszóval, minimális ólmozással, nagyobb aranyszínû pontyozó horoggal kezdett. Etetõanyaga Tímár Mix piros ponty illetve fekete ponty-kárász volt, melyhez csontit és csemegekukoricát is kevert. A csali fõleg csontkukac és kukorica volt. A botspicctõl befelé fél méterre horgászott, hogy a halak a bot árnyékát ne vegyék észre! Másik botja 390 cm Bream match, Zauber 4000 orsó 0,18-as fõzsinór, 0. 16-os elõke, 8-10-es horog. Az orsó Ryobi a javából, jó tudni, hogy az évek során a márka semmit nem kopott, ugyanaz a megbízható spéci kis orsó, amelynek fékrendszere 9 csapágya, kétsebességû oszcillációs tengelyemelõ szerkezete az erõssége. Hogy jár mellé három darab fém match dob, az természetes ennél a márkánál.


Többnyire ilyenek jöttek

Csilla match botja megegyezett Ágiéval, etetõanyaga a Maros Mix ponty XXL keveréke volt, õ is tett hozzá csontit és kukoricát.
Jó félóra telt el, mire Ági elkezdte húzni az elsõ pontyát, amit fárasztás helyett inkább röptetésnek neveznék. A Multi Carp jóval nagyobb pontyoknál is helytállt, ez a kiló körüli kis potyka csak szaltózott kifelé. Csilla, egyelõre néhány kisebb kárászt fogott, a jobb pontyok elkerülték. Október elsõ hetének végén jártunk, 25 fok meleg volt a vízparton, ami pontyozás szempontjából ideális idõnek mondható. Ehhez képest jó órát vártunk, míg végre kezdtek beérni az etetések, a lányok közben lõtték rendesen a csontit és a kukoricát is.


Váratlan meglepetés, egy lénai tok

Kétszer egy órásra terveztük a vetélkedõt, amelynek végén szépen szaporodtak a pontyok és a kárászok a szákban. Tudtuk, hogy sok 4-5 kilós amur is van a tóban, kár, hogy horogra egy sem akadt. Lehet, hogy több sikerrel jártunk volna amur ügyben, ha kisebb mozgás van a tó partján. Hétvége lévén, a közeli tavakhoz sokan jöttek horgászni, percenként csapódtak a gépkocsiajtók, és ahogy telt az idõ úgy lettek egyre hangosabbak a „horgászok”. Számomra meglepetés volt, hogy a jól halasított tavon mennyire küzdeni kellett minden halért, de az ember ne legyen telhetetlen. Végül is két remekül horgászó csinos versenyzõnõ társaságát élvezhettem, akik egy fárasztó versenyévad után változatlan lelkesedéssel pecáztak a maguk örömére és a miénkre is.


A párbaj eredménye

A figyelmes házigazdák közben sütöttek egy nagy tál afrikai harcsát, pontyfilét és keszegeket, amelyekrõl elmondhatjuk, hogy az Aranyponty Zrt. halainak jó hírét tisztességgel öregbítették. A párbaj után örömpeca következett, ami aztán Ági jóvoltából parádésra sikeredett. 5-6 kiló körüli lénai tokot fogott, amely sokáig nem mutatta meg magát, de amikor felbukkant, ugyancsak meglepõdtünk. Most aztán kiderült, hogy a Multi Carp mit tud, fõleg úgy, hogy Ági közben finomított a szerelésen. A 0, 18-as fõzsinór 0, 16-os elõkével amúgy tisztességes összeállítás, de nem igazán lénai tokokra tervezett. Mint késõbb megtudtuk, belõlük a legkisebbek közül valót sikerült Ágnesnek szákba terelnie. A többség 10-14 kilós, amelyeket csak elvétve fognak meg a horgászok. Ezen nem csodálkozom, hiszen a kecsegére hasonlító szép hal nem vevõ a csontira meg a kukoricára, de nincs ellenére giliszta. Semmi gond, jövünk hamarosan, és reméljük, találkozunk majd a tokok nagyjával is!


A mosolygós párbajozók
Finnyás óriások Carp Expert kukoricákkal
Megjelent: 2026. július 22. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért  nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...

Pergetés Wizard Fine Jig Riggel
Megjelent: 2026. július 18. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll.  A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...

Carp Expert feeder botok tesztje
Megjelent: 2026. július 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt.  Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...

Carp Expert újdonságok - Amiket nyáron nem hagyhatsz otthon
Megjelent: 2026. június 24. | Forrás: Szabó Attila | Írások

Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...

Pergetés Wizard Vertixekkel
Megjelent: 2026. május 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...

Carp Expert Neo bojlik - amikor a tavaszi peca igazán beindul
Megjelent: 2026. március 31. | Forrás: Szabó Attila | Írások

A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...