Megjelent: 2008. szeptember 26. | Forrás: Tóth Gábor | Írások

Történetem alapja bármennyire is meglepõ, a horgászat. Azon belül is a dunai peca, és annak egy speciális változata, az amurozás. Most, hogy így rendszertanilag besoroltuk ezt a tevékenységet, rátérhetünk a lényegre.


Évekkel ezelõtt Besenczi István barátom mutatott egy olyan pályát, ahol rendszeresen lehetett nagy amurt fogni. Némi idõráfordítást igényelt a dolog, mivel pár napot kellett etetni mielõtt meghorgászhattuk a helyet. Igazán nem tudom, hogy a halak miért tartózkodnak itt. Bár barátommal összeraktunk egy teóriát. Eszerint a folyónak a speciális sodorvonala tartja helyben a pikkelyeseket. Mivel ezen a területen rendkívül sok uszadék, törmelék és minden bizonnyal a halak számára is értékes táplálék sodródik végig. Egy sóderzátony folyam felõli oldala a célterület, ahol jó néhány akadó és eléggé hullámos mederfenék biztosít az amurok és más egyéb halak számára búvóhelyet. Nem mellékesen a sodródó élelem is megakad ezeken a helyeken.


Kezdõdik a tánc

Az etetést is ez teszi lehetõvé. A négy-öt méter mély vízben nem könnyû úgy bejuttatni a kukoricát, hogy az ott fejtse ki csalogató hatását, ahol mi szeretnénk. Durván húsz méterrel feljebb kell bejuttatni a csalianyagot ahhoz, hogy a tartáson landoljon. Most engedjék meg, hogy pár szóban elmondjam a "csoda csali" receptjét.
Hozzávalók: -egy mûanyaghordó, lehetõleg fedeles, a hordó méretétõl függõ mennyiségû kukorica-búza keverék, néhány kiló cukor (bár ez elhagyható) és a legfontosabb: olyan feleség és szomszéd akinek lehetõleg a szaglószerve beadta kulcsot. Máskülönben az erjesztési folyamat alatt és a hordó kiürüléséig folyamatos támadásnak lesznek kitéve, a meglehetõsen penetráns bûz miatt. Ha egy mód van rá, kézzel ne érintkezzenek az anyaggal, mert ki lesznek tiltva az otthonukból. Napokig érezni lehet a bõrön.


Vehemens kirohanásokkal próbál szabadulni

Meleg idõben, pár nap alatt megforr és már lehet is szórni. Naponta legalább egy vödörrel.
Dióhéjban ennyi, ez az egyszerûbb része a dolognak.
De hova is szórjuk? Nekem szerencsém volt, hogy bevittek a tutiba. Megmondom õszintén, lövésem se lenne, hogy hol keressem õket. Ebbõl már látszik, hogy a helyválasztás a kemény dió. A fentebb leírt jellemzõk, lehet, hogy sokfelé megtalálhatók. érdemes rápróbálni. Kicsit lutri, de ha bejön, sok kellemes élmény érheti Önöket.


A csónakot is húzza

Szóval egy hét etetés után eljött az ideje az elsõ horgászreggelnek. Hat órára beszéltük meg Istvánnal a randit, a horgászhelytõl nem messze. Káprázatos volt a hajnali Duna. A hûvös levegõbe párafelhõket lélegzett ki nagy folyónk. Ezen a függönyön át, derengtek a felkelõ nap elsõ sugarai, aranysárgára festve a fákat és a látóhatár szélét.


Végre megmutatja magát

Nagyokat szippantottam a friss levegõbõl motorozás közben. Negyedóra alatt felértem. Pont idõre, de István sehol. Nem szokott késni, de most nem foglalkoztam a dologgal. Jön, amikor jön. Én horgászok nem várok rá. Bekötöttem a horgászhely fölé és bedobtam pár marok kukoricát. Addig is, amíg szerelek, legalább lesz a vízben egy kis csalogató anyag. Két pontyozó pálca lett erre a feladatra rendszeresítve. E.T Dark Blade, 2,75Lbs dobósúlyukkal és 3.6 méteres hosszukkal ideálisak erre a feladatra. Az orsók pedig Ryobi Proskier-ek. Dobjuk színültig töltve 0.35-ös Carp Expert zsineggel. Egy egyszerû csúszó ólmos végszereléket állítottam össze harmincas elõkével. A horog szintén professzionális darab. A Drennan egyik legjobb bojlis horga, a Continentál hatos méretben. Három szem kukoricát fûztem fel és rögzítettem a szikikon "hajszál" segítségével.


Egy kicsit még erõlködik...

Gyorsan elkészültem és rövid idõ elteltével már a botvégeket szuggeráltam. Közben ránéztem telefonomra. Egy sms várt az olvasásra. István írt. Nem tud jönni, közbejött neki valami. Sebaj, majd legközelebb pecázunk együtt. Közben még dobtam be kukoricát, hogy pótoljam azt a mennyiséget, amit reményeim szerint a halak felesznek, és amit az áramlás elsodor. Láttam egy-két fordulást és volt néhány beleúszás is rövid idõn belül. Ezzel a halak biztos jelét adták annak, hogy szedegetik a tengerit, és a környéken ólálkodnak. Gondolataimból ismerõs motorzúgás billentett vissza a valóságba. Barátom közeledett. Sikerült szabaddá tennie magát. Igazán örültem a társaságának. Nyolc óra fele járt az idõ. Nekem értékelhetõ mozdításom nem volt.


...majd megadja magát

Gyorsan leengedte a vasmacskát rutinos mozdulatokkal ált be. Negyed óra múlva már bent voltak horgai az enyémek mellett. Beszélgetéssel múlattuk az idõt. Régen nem volt alkalmunk a társalgásra, volt mit bepótolni. Nála is jelentkeztek a halak, botjai élénk táncba kezdtek, ahogy a zsinórhoz hozzáértek. További negyedóra elteltével határozott húzós kapásnak vágott be. Meg is akadt. Lába közé fogta a botot, amíg a másikat kitekerte. Csónakját elkötötte és víz alatti ellenfele után csorgott.


A szákból a csónakba...

Na ehhez már pofa kell! Én itt gubbasztok órák óta, és csak vizet nézem. Õ idejön, és fél óra múlva már halat fáraszt. Hát igen, itt jön a szerencse faktor. Szépen dolgozott az "öreg" Goldstar bojlis bot. Barátom meglehetõsen keményre vette a figurát. Alig több mint két perc múlva gyönyörû amurt szákolt. Gyorsan visszaért hozzám. Kamera elõtt engedte vissza legyõzött ellenfelét. Tizennégy kilóra saccoltuk. Hibátlan jószág volt.


...majd onnan vissza a vízbe

Még egy órát fõttünk a napon, de aztán tizenegy óra magasságában az indulás mellett döntöttünk. Holnap is lesz nap, és remélhetõleg végre nekem is kijut a fárasztás örömébõl. Már nagyon ki voltam éhezve egy kiadós harcra.


Szép volt, szép emlék marad