Horgok Japánból
Megjelent: 2018. április 26. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A horgászat legsarkalatosabb pontja – legyen szó bármilyen horgászmódszerről – az alkalmazott horogtípus, annak mérete, fajtája, de mindenek előtt a minősége. Sikerünk, eredményességünk múlik rajta, nem csoda hát, hogy a horgászok száz százaléka törekszik mindig, minden körülmény között a lehető legtökéletesebbet használni. Az elmúlt évtizedek során a világ horoggyártásának epicentruma Japán lett, gondolom senki számára nem meglepő, hogy miért. Ahogy az autók, vagy a műszaki termékek kínálta csúcsminőség esetében hozzászoktunk a jóhoz, úgy nem volt nehéz beleszeretni a szigetország horgásziparának remekeibe sem. A japánok nagyon tudnak valamit. Nem elégszenek meg a tökéletessel, képesek még azt is fokozni, a legjobból még jobbat kihozni.

A japán Maruto cég békés és ragadozóhalas horgai nagyon hosszú évek óta bárki számára rendelkezésre álltak, minősége révén teljes joggal érdemelte ki több tízezer magyar horgász legnagyobb megelégedését. Jómagam is hosszú ideje elkötelezett híve vagyok a Marutonak, soha, egyetlen alkalommal sem hagyott cserben, fantasztikus halakat köszönhetek neki.

Kapitális dunai márnám (4,25 kg) 0,18-as előkére kötött 10-es méretű Maruto 9411-BN horoggal lett szákba terelve

Az elköteleződés egy horogmárka felé tehát nem gondolom, hogy alaptalan lenne. Senki, egyetlen horgász esetében sem. A Maruto által kínált egyedülálló teljesítményt az Energofish még közelebb hozta azzal, hogy ez év tavaszától a legszűkebb körökben ismert, japán belpiacra gyártott Maruto Hybrid és ODZ horogcsaládokat is elérhetővé teszi a magyar horgászoknak. Ezzel a bővítéssel úgy gondolom, hogy olyan horogarzenál lett felsorakoztatva, mellyel képesek vagyunk a legkifinomultabb és egyben a legextrémebb igényeknek is megfelelni.

Maruto Hybrid és ODZ horgok a békés halazás megszállottjainak keszeg és pontyhorgászatokhoz és a ragadozós kínálatból a drop shot módszerhez ajánlható legjobb horgok

A Maruto Shipu Gure Hybrid horgok legszembetűnőbb változtatása a szakáll nélküli kivitelezés. Az öböl része nagy, szára rövid, a hegye pedig hosszan hajlik vissza a lehető legtökéletesebb akadás érdekében. Vékony anyaga ellenére rendkívül erős és rugalmas horog, bátran ajánlhatom a keszegfélék horgászata mellett pontyozáshoz is élő és növényi eredetű csalikkal, csali kombinációkkal egyaránt.

Maruto Hybrid horgok a finomszerelékes módszerekhez használt legkedveltebb méretekben

Ne féljünk a szakáll nélküli horgok használatától! A modern karbon botok rugalmassága, valamint a jó monofil zsinórok változó nyúlása elegendő ahhoz – természetesen figyelve az állandó kontaktus fenntartására – hogy ne tudjon a horog kifordulni a hal szájából, és az egész horgászat során halvesztés nélkül élvezhessük a fogásokat. Mielőtt bárki felhőkölne, hogy az élő csali elveszik róla, megnyugtatok mindenkit, nem fog…Az alkalmazni kívánt csonti, pinki nemhogy nem fog eltűnni a horogról, de ennek a típusnak az alkalmazásával érhetjük el azt, hogy a csalink a lehető legtovább, legtermészetesebb módon ingerelje kapásra a halakat teljesen sértetlen állapotában.

Tökéletes forma, tartós hegykiképzés és elképesztő erő jellemzi a horogcsaládot

Tisztán növényi csalikhoz, például kukoricához is kiválóan használható

A szintén japán méretszámozással ellátott Maruto Black Horse Hybrid Dk-10 is a békés halas horogkínálatot erősíti. Az előbb bemutatott Shipu Gure típussal ellentétben egy szakállas horog, elképesztő teherbírással, rugalmassággal és természetesen olyan tartós hegykiképzéssel, aminél jobbat ember nem kívánhat. 1,2,3,4-es méretei a finomszerelékes horgászat kiválóságai, nagyobb 5-6-7-8-9-es méretei pedig a rövid előkés fenekező, vagy úszós ponty és amurhorgászat legideálisabb horgai, ahol tényleg nem fér meg a kompromisszum.

Ennek az összeállításnak egyetlen nagytestű békés hal sem tud ellenállni

Nem lehet baj, a horgon semmi nem múlik, bátran el lehet kormányozni a halat a nád elől

A Maruto Mebaru MTM-01 az egyik leguniverzálisabb horogtípus, ugyanis véleményem szerint az összes békés hal és kisebb testű ragadozóhoz eredményesen használható. Beleértve olyan halakat is, mint például a porcos szájú paduc, a kemény, csontos szájú sügér is. Eredményes folyóvízen és állóvízen egyaránt a legváltozatosabb csalik felkínálásához. Hosszabb szára ideális növényi és állati eredetű csali kombinációk elkészítéséhez. A csonti, pinki, giliszta sokáig élve marad rajta. Ereje, megbízhatósága miatt alkalmazhatjuk bátran a folyók teljes halfaunájára, és nem kell megijedni, ha például többkilós márnát fárasztunk, ez eredmény, a választás minket fog igazolni.

Sügér, paduc, és márna sem akadály a Maruto Mebarujával!

A drop-shot módszer híveinek ajánljuk figyelmébe a japán belpiac Marutoját, az ODZ széria legprofibb horgait. A Maruto ODZ 64 Shot ZH15 képes a legvékonyabb, leglágyabb anyagú drop shot gumival is hihetetlenül életszerűen prezentálni a beteg kishal mozgását bármelyik szereléken.

Széles méretsor, szerencsére van miből kiválasztani guminkhoz a legmegfelelőbb méretet

A kapásra gyorsan reagálhatunk, a tűhegyes horog a pillanat tört része alatt hatol át a csontos süllőszájon. Rugalmasságának köszönhetően nem törik semmi körülmény között sem, túlzott merevségből adódó idő előtti kihajlással nem találkozunk.

A drop-shot módszer szerelmeseinek feltétlenül ki kell próbálni!

Ennél erősebb, vastagabb húsú drop shot horog a speciális bevonattal rendelkező, zöld színben forgalomba kerülő Maruto ODZ Weed Shot. Diszkrét megjelenése, színe elsősorban a dús növényzetben lapuló, óvatos ragadozók becserkészését teszi lehetővé, hagyományos társaihoz képest jóval nagyobb eséllyel.

A Weed Shot kategóriájának legmagasabb minőségét képviseli

Nemcsak a kapásra ingerlésben van tehát nagy jelentősége ennek a horogtípusnak, hanem a gyors és kemény bevágást követő rövid, erőszakos fárasztásban is, ami ugyebár a dús vegetáció miatt elengedhetetlen ilyen esetekben. Az erősebb felszerelést, a keményebb botot szolgálja ki maximálisan ez a horog!

Könyörtelenül szigorú fárasztásokhoz, ahol a csuka sem jelenthet akadályt

Az új Maruto Hybrid potenciális áldozata…

… a szakáll nélküli változat érdeme, szinte sértetlenül, egyetlen apró szúrással úszta meg a kalandot!

Következő írásunkban a Maruto új bojlis horgaival ismerkedhettek meg!

Forrás: Halmos Mihály

Finnyás óriások Carp Expert kukoricákkal
Megjelent: 2026. július 22. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért  nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...

Pergetés Wizard Fine Jig Riggel
Megjelent: 2026. július 18. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll.  A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...

Carp Expert feeder botok tesztje
Megjelent: 2026. július 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt.  Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...

Carp Expert újdonságok - Amiket nyáron nem hagyhatsz otthon
Megjelent: 2026. június 24. | Forrás: Szabó Attila | Írások

Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...

Pergetés Wizard Vertixekkel
Megjelent: 2026. május 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...

Carp Expert Neo bojlik - amikor a tavaszi peca igazán beindul
Megjelent: 2026. március 31. | Forrás: Szabó Attila | Írások

A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...