Horgony tó - Szalánta
Megjelent: 2009. augusztus 24. | Forrás: EnergoTeam | Írások Pécs és Siklós között félúton bukkantunk rá erre a csodálatos környezetben, az erdő mélyén fekvő kéthektáros tóra, ahova valóban érdemes ellátogatni, akár részt szeretne venni az ember az EnergoTeam Kupa selejtezőin, akár nem.


A nyugalom völgye


A névadó

A parkoló közepén a névadó horgonyt látjuk meg először. A főépület egy régi vízimalom alapjaira épült, mélyet sajnos már nem lehet látni, mert a környékbeliek a hosszú évek során széthordták építőanyagnak.


Tóth Ferenc és felesége, a tó tulajdonosai

Mindenütt él a víz

Tűzrakóhelyek a kempingben

A gyönyörű parkban lehet sátrazni

Tóth Ferenc a tógazda és kedves felesége finom forrásvízzel fogad, ami a tó vízellátását biztosító hét forrás egyikéből fakad. Emellett a tó felső részén érkező kis patakból is befolyik a víz, majd egy zsilipen keresztül az alsó részen távozik, biztosítva ezzel az állandó oxigéncserét.


Családi kirándulás

Munkában a tógazdák

A halbőség már ránézésre is észlelhető, mindenütt burványok, apró kis karikák és pontyugrások tarkítják a víz felszínét. A parton néhányan családosan, mások egyedül horgásznak.


Kapásra várva

Kényelem, jó idő

A parkoló bejárata

Ha szükség van egy kis segítségre...

A part végig náddal tarkított, melynek kiálló részeit előszeretettel fogyasztják az itt élő amurok. A víz mélysége másfél és három méter között váltakozik. Nagy pontyok élnek a tóban, de a hat kiló feletti példányokat nem lehet elvinni. Ezek biztosítják a természetes szaporulatot. Rengeteg a keszeg és a kárász, de jelentős mértékben fogható a compó is. Minden nálunk honos ragadozóhal megtalálható a tóban, kivéve a harcsafajtákat. A ragadozókra október elejétől kezdve pergetve is lehet horgászni.


... Ferenc szívesen segít

A napijegy mindössze hétszáz forintba kerül, de a halat ki kell fizetni. A 2500 forintos sporthorgász jegy öt darab nemes hal kifogására jogosít fel. A bojlizás engedélyezett, melyet jelenleg inkább a külföldi – főleg német -, horgászok vesznek igénybe.


A régi kút

A halőrház, ahol italt és csalit is lehet vásárolni

A tóparton faházak és kemping is található, mindez gyönyörű, gondozott környezetben. Tóth Ferenc tógazda elmondása szerint az idei évben is sokan jelentkeztek az EnergoTeam Kupa versenyeire, úgy egyéniben, mint a családi kategóriában. Talán a gyerekhorgászok száma esett vissza a tavalyihoz képest.


Ilyen kényelmes faházakban is lehet szállást bérelni

A horgászatok alatt nagyon szép eredmények születtek, de voltak olyan horgászok is akik egy kicsit lecsúszva az eseményről a döntő napján akartak benevezni, természetesen sikertelenül.



Finnyás óriások Carp Expert kukoricákkal
Megjelent: 2026. július 22. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért  nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...

Pergetés Wizard Fine Jig Riggel
Megjelent: 2026. július 18. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll.  A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...

Carp Expert feeder botok tesztje
Megjelent: 2026. július 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt.  Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...

Carp Expert újdonságok - Amiket nyáron nem hagyhatsz otthon
Megjelent: 2026. június 24. | Forrás: Szabó Attila | Írások

Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...

Pergetés Wizard Vertixekkel
Megjelent: 2026. május 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...

Carp Expert Neo bojlik - amikor a tavaszi peca igazán beindul
Megjelent: 2026. március 31. | Forrás: Szabó Attila | Írások

A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...