Rettegve hallom az időjárás jelentést, erős lehűlés, viharos szél, hófúvás várható. Meg vannak őrülve ezek a meteorológusok? Tükör a víz, szépen süt a nap, szél nem rezdül, a szomszéd kertjében a nemzetiszínű zászló rúdjához simulva várja a legmagasztosabb magyar ünnepet. Hajnalban már a folyásban is szépen lötyögtek a halak, és tegnap, amikor délután az alkonyodó tájban gyönyörködtem a stégről, az orrom előtt vehemens rablás burványlott a nagyot szökellő sneci mögött. Végre éled a víz, ahogy március közepén már illik is neki – és akkor azt mondják, őrjöngve közelít újra az általam oly gyűlölt tél?
![]() A tavasz eleji fények hívogatóan csaltak ki bennünket a rossz hírek ellenére is a vízre. |
Hittem is, meg nem is, de minden esetre elhatároztam, hogy pecázok egyet, mert ha igaz lesz a hír, a halak újra begubóznak a hideg hatására. Szappanos Gyuri barátom megerősített hitemben avval, hogy kísérőmül szegődött, mert ő is hasonlótól tartott. A hajnal már a Duna-ág partján talált minket. A víz gyönyörű volt, csak az tűnt fel, hogy az előző napokkal ellentétben, alig láttunk némi halmozgást. A hidegfront esetleges betörésének negatív hatása miatt a finomabb, úszós módszert választottuk. Elég messze kellett dobálni, ezért a wagglerezés mellett döntöttünk. Kukoricadarával erősített Tímárféle kaját kevertem, és visszafogott mennyiségű, apró gombócot szórtam magunk elé. A felszínre jövő morzsákra se indult be gyűrűzés, ez megint nem jelentett jót. A remény hal meg utoljára felkiáltással mi mégis fix úszós szereléket állítottunk össze /csak másfeles a mélység/, kétosztású súlyozással, a 14-es Power ultra zsinórra tízes Excalibur horgot kötöttünk, melyre csontit, pinkit tűztünk.
![]() A Gold Star Match 420-as mélyebb vizek meghorgászására, és masszívsága miatt, nagyobb halak kifárasztására is alkalmas. |
![]() Ez az éppen méretes tőponty volt a nap első kapása, szépen vitte oldalra a wagglert. |
![]() A Carp Expert 4000 kézre álló, kecses és mégis masszív, úszózáshoz kiváló társ.. |
Az első óra nagyon kókadt volt, Gyurinak két retúr, nekem egy kilós, töves potyka jött mindössze és néhány apró dévér. Később gyengén, de szaporodni kezdtek a kispontyok, sőt szép compó is keveredett közéjük, no meg egy-egy karika is. Aztán Gyuri egyszercsak ördögi mosollyal nézett rám, kezében merész ívben görbült a match. Hamarosan egy méretet meghaladó, érdekes pikkelyzetű „spanyol" ponty alá tolhattam a merítőt. A szép hal új reménnyel töltött el, kísérletezésbe kezdtem. Hatalmasakat dobtam a Gold Star Match 420-assal, és pöcögtetve húztam magam felé az úszót, próbáltam vízközt is, váltott csalival, de bizony érezni lehetett a kapásokon, hogy valami nincs rendben odalent. Csak nem igazuk lesz az időjósoknak?
![]() Alig észrevehető kapásra akkora compók jöttek, mint egy méretes ponty |
![]() A Carp Expert 4000-essel és a hozzá illő jó minőségű 14-essel egész évben keszegezhetünk, de tavasszal, amíg a halak gyengébben védekeznek, pontyra is eséllyel használhatjuk ezt az együttest. |
Hamarosan lilás felhők takarták el a napot, és olyan hideget terített ránk a szerencsére hátulról fújó, de egyre erősödő szél, hogy fázni kezdett a kezem. Megszeppenten néztünk egymásra Gyuri barátommal és a csomagolás gondolatával kezdtünk foglalkozni. Az úszóm közben kissé kiemelkedett és a túloldal felé kezdett indulni. A szél játékának hittem az egészet és egy sóhaj kíséretében kinyögtem a takarodót: - Na jól van, menjünk haza – és megemeltem a botot. A Gold Star Match szépen bebókolt a kezemben én meg csodálkozni kezdtem. Gyuri ugrott a már félretett merítőért és hamarosan alátolta a kettes körüli pontynak. A fárasztás alatt az lett gyanús, hogy a hal nem indult meg semerre, csak ide-oda csapkodta a fejét. Az idei legnagyobb pontyom volt, de nem tudtam neki igazán örülni. A hátán tenyérnyi homályos lepedék, az uszonyain fehéres foltok éktelenkedtek, testének egyharmadát belepte a halpenész. Ezért volt a gyenge védekezés. Sajnálattal engedtem vissza és ma is szurkolok neki, hogy gyógyuljon meg. A túra hangulatát mégsem ez keserítette meg, hanem mire beszálltunk a kocsiba leszakadt az ég, hóviharba értünk haza.
![]() A tavaszi keszegezés fogós horgai és a legbeváltabb csalik. |
![]() A többnyire retúrpontyok között egy-egy ilyen szép karika is megörvendeztetett bennünket, határozott, elvivős kapásra. |
![]() Az úszós horgászatkor is mindig keverek némi kukoricadarát a legszuperebb etetőkhöz is, pontyosabb lesz tőle a pálya. |
![]() Szappanos Gyuri barátom az érdekes „spanyol" ponttyal. |
![]() Márciusi dévér a fátyolos tavaszi napsütésben, bizony alaposan lefogyott a hosszú tél alatt. |
![]() Ez a ponty már közel volt a két kilóhoz, de legyöngültsége miatt alig verekedett. |
Forrás: Székely Zoltán
A gyönyörű napsütés ellenére csípős hideg idő fogad, mikor kiérek a kikötőbe és bár csupán néhány méterre parkolom le autómat tőle, a lebukni készülő nap sugaraitól mégsem látom a csónakom. Különleges alkalom a mai, hiszen ebben az évben ez az utolsó. A Ráckevei (Soroksári)-Duna horgászai körében jól ismert és a legkevésbé sem várt évente ismétlődő esemény, amikor december első napjától általános horgászati tilalom lép életbe 20:00 és...
Itt van az ősz, itt van újra, halat fogni kell nekem. A pontyok is lényegében szinte minden evők, érdeklődőek, az újdonságra felfigyelnek, de a koruk előrehaladtával egyre tapasztaltabbak rafináltabbak és óvatosabbak lesznek. A Chilis ízekkel a hideg beálltával is jó eséllyel járhatunk túl bajszos barátainkon. Természetesen a túra oszlopos részét képezi a MAX szériás bot, kapásjelző és orsó. Viszont mostanában elég sokat horgásztam finom szerelékkel,...
Akár hiszitek, akár nem, hazánk legnagyobb folyóján a Dunán ezelőtt még sosem pergettem, pedig rengetegszer vonatoztam át a nagy folyó felett, és sokszor tervezgettem a fővárosban horgászatot, de eddig ez valahogy sosem jött össze. Október utolsó napján aztán végre rászántam magam a túrára, és minimál felszereléssel elindultam meghódítani az Öreg Hölgyet... Na persze most megvolt a motivációm, hogy útra keljek, hiszen unokatestvérem csodaszép halak...
Vannak az általam sokat használt kistavas 270-330 centis rövidebb botok no meg az általános és nagyobb távokon is bevethető 360-390-es parittyázók…aztán összetalálkozom egy 420-as bombázóval, amitől szinte leesik az állam... kipróbáltam a CXP Distance Method ’’hosszúpuskát”! Több okból sem szoktak a kezemben ilyen méretek landolni. Egyrészt az általam pecázott helyek és távolságok elérhetőek a rövidebb variánsokkal, másrészt a 175 centimhez...
Mióta elköltöztem Szegedről, az élő Tisza mellől, azóta nem volt szerencsém vizeink ezüstnyilához, a balinhoz. Azonban a szeptemberi, októberi gázolós horgászatom alkalmával több rablásra lettem figyelmes, ezért a domolykós wobblereket gyakran cseréltem őnös csalikra. Mivel a kristálytiszta vízben wobblerekkel nem sikerült kapást elérnem, ezért más megoldás után kellett néznem, hogy tudjak néhányat fogni az őszi balinok közül... Sajnos az említett...
Szeptember közepére a csökkenő balatoni forgatag újra lehetővé tette, hogy üldözőbe vegyem partról bojlis felszerelésemmel a pontyokat. Nemcsak a 17 fokosra hűlt víz, hanem a 60 millió köbméternyire becsült vízhiány is gondoskodott arról, hogy kevesebb legyen a vízpartot látogató fürdőző és turista. Balatonboglár egyik szabadstrandja mellé telepedve meglepődve tapasztaltam, hogy hogy alig van horgász, a vizen csak néhány SUP és vitorlás...