A cím első olvasása során valószínűleg sokakban felmerül a kérdés, hogy vajon hol is a turpisság a megfogalmazásban, így a tél derekán járva. Annyit már most, a bevezető gondolatok során elárulhatok, hogy a január-februári időszakban megszokottnak semmiképp sem nevezhető jelzők használatát két nem hétköznapi csali ihlette, melyekről bátran ki merem jelenteni, hogy forradalmian új lehetőségeket kínálnak bárki számára a methodos horgászatnál. A 2019-es esztendő első horgászatához - a debütáló tüskére valókon túl - a közelmúltban polcokra kerülő egyéb újdonságaink „harcba" küldése is mindenképp dukált, így semmit sem hagytam otthon a szóban forgó termékek közül. De rántsuk is le a leplet szép sorban mindenről!
Bizony nincs könnyű dolgunk nekünk, horgászoknak, ha egy fagyokkal tartósan tűzdelt időszakban szeretnénk
kedvenc hobbinknak hódolni és erre fizikailag alkalmas vízfelületet találni. Így esett meg pár héttel ezelőtt velem is, hogy életemben először tudatosan külföldre látogattam horgászni, még ha szerencsére ez nem is jelentett több ezer kilométeres utazást. A célállomást ugyanis Szlovákia pereme, egész pontosan a Párkányban található Vadas horgásztó jelentette, ahol a tó gazdái szerencsére gondolnak a fanatikusokra/elvonási tünetekkel küzdőkre és kihasználják a helyszín termálvizének lehetőségeit arra, hogy a víz még a leghidegebb napok során is vallatható maradjon. Nyilvánvalóan megnehezíti a dolgot az az eset, ha a levegő hőmérséklete tartósan 0 fok alá esik, és folyamatosan meg kell küzdeni a spiccre fagyó vízzel, azonban úgy gondolom, sokunknak még ez sem jelent átugorhatatlan akadályt.
A hó bizony csak esett!
Fárasztás közben is megtartotta ezt a jó szokását…
Ez már repülhet!
Vajon jó helyre fog esni?
Szerencsére kellően közelire sikerült!
Pár perc múlva pedig már dolgozhatott is a pálca!
A lila-fehér színkombináció a futballban is mindenképp jelent egyfajta elköteleződést, amely a használt 0,20-as átmérőjű, lila Carp Expert UV zsinórt és a ládám környékét borító, frissen hulló hóréteget elnézve a horgászat vonatkozásában is megjelent. Ez a damil azon túlmenően, hogy nem hivalkodó, mégis látványos színben jelent meg, az elődjével teljes mértékben megegyező bevonatot kapott, ami garanciát jelent minőségére. Már csak annak érdekében is, hogy a másik tradicionális magyar klubbal szimpatizálók se érezzék elhanyagolva magukat, dobóelőkeként az új L&K Fine Braid 8 fonott zsinórt használtam annak sötétzöld színében, és 0,15-ös méretében.
Lila vagy zöld? A vízparton jól megfér a két szín egymás mellett.
És még nem is mutat rosszul!
Vajon ott bent is értékelik ezeket a szép színeket?
A formával töltögetős módszernél leggyakrabban használt fonott előkezsinórral a 2019-es esztendőig saját márkanevünk alatt még nem találkozhatott a nagyközönség, azonban most ennek is eljött az ideje! A Benzar Braided Method Hooklink kínálata a 0,06-os mérettől egészen 0,25-ös vastagságig terjed, melynek köszönhetően a legfinomabb téli methodos horgászatoktól kezdve az igazán nagyhalas bevetésekig könnyedén megtalálhatjuk a megfelelő társat.
Egy jól összehangolt hármas!
Ami ezzel az evezővel is sikerrel vette fel a harcot!
Gyönyörű színek!
Természetesen mindig nagy kérdés a használandó etetőanyag dilemmája, hiszen nyilvánvalóan ez az egyik (ha nem a leglényegesebb) olyan eleme ennek a módszernek, mely alapvetően befolyásolja a vízparton töltött idő eredményességét. Azt gondolom, hogy a Seria Method etetőanyagok, illetve mikropelletek palettája igen széleskörű kombinálásra ad lehetőséget, akár külön-külön, akár a két termékcsaládot vegyítve vesszük használatba. A szóban forgó horgászat során választásom a csoki-narancsos ízvilágra esett a végletekig egyszerűsítve, hiszen a száraz kajához sem etető pelletet, sem pedig folyékony aromát nem adtam, mindösszesen a szükséges vízmennyiséget vittem fel rá. Ez a natúr keverék a mostani tél során már többször is látványosan jól muzsikált, az egy évvel korábbi, hasonló időszakkal ellentétesen összességében meg is előzte a tisztán hallisztes, nem édes variánsokat a fogósság tekintetében. Szerencsére elképzelésem a párkányi halak körében is töretlen népszerűségnek örvendett és tökéletesen ágyazott meg, valamint fogta közre a tüskén töltőbe helyezett csalikat.
Nem bonyolítottam túl!
Egyszerű, de nagyszerű keverék a leghidegebb napokra is.
Te már bölcsőbe kerülsz!
Ugye, mondtam?
Szándékosan írásom végére hagytam a címben szereplő „költői" képek magyarázatát, a lepel lerántását azokról a bizonyos tojásokról, illetve külső rétegüket magukról ledobó csalikról.
A teljes szortiment.
A horgászat időrendi sorrendjét követve elsőként a Coated Wafter termékcsaládról ejtenék szót, hiszen őket, egész pontosan a használt etetőanyaggal is harmonizáló csoki-narancsos változatot helyeztem fel az első dobások során a 0,08-as fonott Benzar horogelőkére kötött 12-es Excalibur Round Feeder horog alatt várakozó 7 milliméteres tüskére. A wafter csalik kikönnyítettségüknek köszönhetően manapság már viharosan ostromolják a lebegő változatok népszerűségét, hiszen horgunkat garantáltan nem fogják megemelni és ideális helyzetben, a mederfeneket épp karcolva tartják azt a bejuttatott etetőanyag kupac kellős közepén. Igazi különlegességük azonban nem ebben, hanem külső rétegükben rejlik, ami nagyjából 12-15 perc alatt teljes mértékben leoldódik az eredetileg 8 milliméteres csaliról, még a leghidegebb vízben is. Ennek köszönhetően pedig egy mind színében, mind pedig illatában, ízében látványos réteg képződik közvetlenül a horgunk körül úgy, hogy eközben a már oldódott állapotban lévő csali is hívogató marad a környéken tartózkodó bajszosok számára.
A szavakban a lényeg!
Az a bizonyos bevonat.
Megfigyelhető volt azonban, hogy az újdonság erejének kezdeti sikere után – az első 3 dobást 10 percen belüli kapás követte – a halak nem igazán szándékoztak reagálni a koncentrált, oldott réteg által nyújtott csalogatásra. Így máris előkerültek azok a bizonyos Benzar Method Tojások, melyek közül az ananászos változatra próbáltam rá először, hiszen a tesztelési időszakban számomra ez volt az a családtag, amelynek segítségével a legtöbb pontyot sikerült becsapnom. Az „újdonság ereje" kifejezés ennek a csalinak az esetében azt hiszem hatványozottan, több tulajdonság mentén tekintve is helytálló. Ami a kézbevételekor rögtön szembetűnik, az a hihetetlenül élénk színe, illetve különlegesen kellemes, zselés anyaga, mely lehetővé teszi mind csalitüskén, mind pedig közvetlenül a horgon történő felkínálását.
A (húsvéti) tojás.
Bátran szúrhatjuk tüskére is!
Egy ideális felkínálás.
Ha a dobozt is górcső alá vesszük, akkor derül ki egy újabb fontos részlet, ami az a folyékony aromakoncentrátum, melyben a tojások folyamatosan áznak, így minden szem ugyanolyan fogós és intenzív tud lenni. Lehetőségeinket növeli, hogy egy tégelyben megtalálunk több különféle méretet is, ami számomra is a megoldást jelentette párkányi délután során, hiszen a bajszosok kizárólag a legkisebb variánsokat voltak hajlandók magukévá tenni.
Megfelelő közeg.
A legjobb így elhelyezni a csalit!
Egy nyomásra az igazságtól.
A nap legnagyobb harcosát már egy apró tojás csapta be!
Ugyan még csak a 2019-es év legelejét írjuk, én azonban bátran ki merem jelenteni, hogy ezek az innovatív csalik eredendően újszerű lehetőségeket jelenthetnek majd az egész év tekintetében minden olyan horgász számára, aki bizalmat szavaz nekik. Egy ismerős szófordulattal élve: „Aki nem hiszi, járjon utána". Példának okáért az idei Horgászshow kiállításon, ahol tojásokkal, wafterekkel, és minden egyéb újdonsággal a fedélzeten várjuk az érdeklődőket. Találkozzunk ott!
Ujszászi Dániel
Energofish Feeder Team
Képek: Szabó Bence, Ujszászi Dániel
Az online térben és a nyomtatott médiában a legtöbb írásunkban azt mutatjuk be, hogy milyen csalikkal, csalizási módokkal és horgászmódszerekkel tudunk eredményesebbek lenni. Kevés olyan foglalkozott eddig azzal, hogy tippeket és tanácsot adjon azon horgászok számára, akik felelősséget és késztetést is éreznek ezeknek a gyönyörű halaknak az egészségének a megóvására. Jelen cikkünk olyan halvédelemmel kapcsolatos kiegészítőket mutat be, amely...
Beköszöntött a szeptember és a vénasszonyok nyarában bizony jóleső érzés vízparton átélni a langyos szellőt, a lenyugvó nap kellemes melegét, na meg egy új bot adottságainak felfedezését! A Carp Expert River Feeder már jól ismert és bevált termék volt az Energofish palettáján és most kezembe vehettem az idén megjelent újabb generációt, ami nem csak új köntösbe öltözött, hanem a jelenkor igényeihez mérten történtek rajta...
Hazánkban a feketesügér – vagy régebbi nevén pisztrángsügér – megosztó halfaj: idegenhonos és invazív is egyben, viszont falánksága, látványos kapásai, erőteljes kirohanásai igazi sporthallá teszik őt. Mára több hazai vízben is stabil állománya alakult ki, így egyre népszerűbb a pergetők körében. Az Egyesült Államokban viszont a "bass fishing" igazi életstílus, ahol a profi versenyzők olyan népszerűek, mint itthon a Forma-1-es pilóták: hatalmas...
Annyi gyönyörű ponty, amur, és oly sok bojlis botok mögött töltött peca után, nyár végére szűnni nem akaró viszketést éreztem a jobb tenyeremben. Pontosan ez jelezte azt, hogy pergető botot ragadva meg kell indulnom a Sárszentmihályi-tavak felé, hogy süllők és balinok után kutassak. No és persze hajtott a kíváncsiság az iránt is, hogy vajon milyen sikert arat a Wizard egyik legújabb gumihal családja, a Vertix Blade. Pergetéshez nem éppen a...
A nyári meleg vizek legkülönlegesebb és legnagyobb vonzerővel bíró természetes csalija a tigrismogyoró. Édes illata és természetes cukortartalma miatt ellenállhatatlan a pontyok és amurok számára. Tavasz végétől és is előszeretettel alkalmaztam a tigrismogyorót a hajszálelőkéimen, több gyönyörű pontyot és amurt köszönhettem neki. Célzott ponty és amurhorgászatom erős bojlis felszereléssel egy sekély vizű, lassú áramlású...
A nyár derekán Pető Gabi csapattársammal, és állandó segítőjével, Karcsival, úgy döntöttünk, hogy összehozunk egy hétköznapi teszthorgászatot. Ismerősöktől, horgászbarátoktól nagyon sok jót hallottunk a Nógrádmarcal községben található Mixi-horgásztóról. Az elmondások alapján kiváló halállománnyal rendelkezik, nem nagy a vízmélysége, viszonylag sok amur él benne és a pontyok átlagmérete is 5 kg körül van. Igaz Gabitól, vagyis Budapesttől és...