II. EnergoTeam - Sensas Kupa - Románia
Megjelent: 2008. szeptember 02. | Forrás: Murányi Antal | Írások
A romániai Doripesco horgászparadicsomban lezajlott kétnapos rendezvény ezúttal nem csak a helybéli horgászversenyző-elitet mozgatta meg, hanem jó páran a környékbeli országokból is érkeztek - sőt, a francia Sensas-csapat néhány tagja is emelte részvételével az 5000 euró értékű összdíjazású verseny szintjét.

A Brassói-hegyek gyönyörű látványában is gyönyörködhettek mindazok, akik jelen voltak az augusztus 15. és 17. között lezajlott második Energo Team-Sensas Kupán, alig húsz kilométernyire Brassó városától - a Doripesco néven elhíresült, jelentős összterületű horgászkomplexum 4-es taván. A kizárólag "catch and release" eszme alatt horgászó profik számára fenntartott pontyos tavat ezúttal temérdek versenyző lepte el: három szektorra osztva foglalták el helyeiket. Az Energo Team hattagú csapata házigazdaként terelgette a versenyt.


Hosszú pórázon szalad a hal

Kétségtelen, hogy az esemény a francia Jean Desque, és két másik versenyzőtársának, Gilles Caudin és Alexander Caudin lelkes részvételétől vált még érdekesebbé - ők mindhárman a franciaországi Sensas csapat tagjai, és ezúttal családtagjaik is elkísérték az úton.


Alig fért a merítőbe…


Rakós az isten!


Petrisor Adrian csak lazán nyomja

A kétnapos, két félidős verseny főszereplői ezúttal majdnem kizárólag pontyok voltak, de olykor kellemetes meglepetést okozott egy-egy szebb kárász, dévér vagy szürkeharcsa kölyök. A versenyzők kezében főleg a rakós járt-kelt, de gyakran nyúltak a matchbotokhoz is - mindenképp szem előtt tartva, hogy jó etetéssel a part menti sávban tarthatóak 2-5 kilós pontyok.


Francia illesztés francia türelemmel - Gilles Caudin nem kapkod


A mezőny legfiatalabb hölgyversenyzője, Mateescu Carolina szépen kivárta pontyait


Rakós az isten II.

Mialatt csendben főtt a nagy közös bográcsos, a versenyzők az emberpróbáló tűző napon hajtották a halakat - a francia tím tagjai is szemmel láthatóan igyekeztek a jó helyezésért, míg a zömében román vagy romániai mezőny majdnem percenként szolgált egy termetes ponty fárasztásának látványával… Nyúlt a gumi, kavart a hal, de az esetek zömében nem kerülhette el a boszorkányos ügyességgel kezelt merítőt. Viszonylag ritkák voltak a szakítások, leakadások.


Recseg-ropog a cucc…


Jean Desque díszvendég nem hajtja magát - neki már nem kell


Csoportos rakósbotozás a C szektorban


Gyorsan szétszedve, és fárasztva


…halakat terelő juhász

Az összesítések eredményeként Lupei Ioan került a dobogó legfelső fokára, megszerezve többek között a fődíjnak számító SENSAS 754 rakós szettet is, meg az elkerülhetetlen kupát… Hatalmas meglepetést okozott a franciák legfiatalabbika, Alexander Caudin, aki a második helyen landolva tartotta kézben a francia csapat becsületét - az apja, Gilles Caudin ezalatt csupán a kilencedik helyig kapaszkodott fel. A dobogó harmadik fokára Farkas István léphetett, és örömmel vette át a kupa mellé járó RIVE XT ládát. Külön figyelmet érdemelt Florin Palcau bő hatkilós pontya, amivel magáénak tudhatta a legnagyobb halért járó díjat - mondhatni, jól jött neki, hiszen összesítésben csupán a 43. helyen végzett.


A tükrös viszonylag ritka volt ezen a versenyen


Van mit mérni!


Mérlegelés után kecsendriléz - többször is


A verseny legszebb pillanatai

A díjakat Pál István, az Energofish Kft. igazgatója, és Andrei Pop, az Energofish romániai kirendeltsége részéről adta át, kézszorítással és megnyitóbeszéddel köszöntve a jutalmazott versenyzőket - de felszólalt az esemény sztárvendégének számító Jean Desque is. A szervezők az első tíz helyezettet jutalmazták jelentősebb díjakkal: láda, rakós vagy match-felszerelés szerepelt a díjak között, de ezenkívül tizenöt ajándékcsomag is kisorsolásra került - igen nehéz volt tehát ajándék nélkül távozni. Mindemellett emlék-oklevelet és kupát vihetett haza a mezőny összes versenyzője.


Kupa eladó! Akik árulják: (balról jobbra) Dalnoki László, Andrei Pop, Pál István, Gilles Caudin, Alexander Caudin, Marius Birla és Jean Desque


Kemény kézszorítás a legnagyobb emberrel, aki a legnagyobb halért járó díjat veszi át - Florin Palcau bő hatos pontya bizonyult a legsúlyosabbnak


Jean Desque nem nagyravágyó, beérte a 42. helyért járó kupával is


Voltak "kevésbé professzionális" különdíjak…


Az ifjabb Caudin második helyezése valószínűleg az apját is meglepte


Csoportkép a díjazottakkal és díszvendéggel

Végeredmény

A díjak:

1. SENSAS 754 rakós szett
2. RIVE RX CARBON HSP D 36 horgászláda
3. RIVE XT 451 horgászláda
4. MULTICARP 13 M kombó
5. RIVE PROFIL horgászláda
6. MATCH SENSAS bot, STRADIC 3000 GTM orsó
7. NEXAVE AX MATCH 420 bot, EXAGE 3000 orsó
8. COMPETITION MATCH bot, EXAGE 3000 orsó
9. ET. CARP MATCH 390 bot, ET. FIGHTER 40 orsó
10. ET. SILVER MATCH 390 bot, FIGHTER 30 orsó

Legnagyobb halért járó díj: ENERGO TEAM AGNES rakósbot
Finnyás óriások Carp Expert kukoricákkal
Megjelent: 2026. július 22. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért  nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...

Pergetés Wizard Fine Jig Riggel
Megjelent: 2026. július 18. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll.  A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...

Carp Expert feeder botok tesztje
Megjelent: 2026. július 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt.  Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...

Carp Expert újdonságok - Amiket nyáron nem hagyhatsz otthon
Megjelent: 2026. június 24. | Forrás: Szabó Attila | Írások

Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...

Pergetés Wizard Vertixekkel
Megjelent: 2026. május 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...

Carp Expert Neo bojlik - amikor a tavaszi peca igazán beindul
Megjelent: 2026. március 31. | Forrás: Szabó Attila | Írások

A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...