Bizonyára sokan találkoztak már olyan segédeszközökkel, melyek a horgok megkötését segítik. A karikás végű horgokkal, kapcsokkal és a műcsalikkal sokan boldogulnak, de a klasszikus lapkás horgok megkötése már kissé nehezebb feladat. Vannak teljesen kézi és vannak elektromos segédeszközök is, mi most itt a lehető legegyszerűbb és legolcsóbb horogkötő használatát szeretnénk bemutatni egy képsorozattal.
![]() |
Az Energo Team horogkötőt a folyamatok követhetősége miatt most egy közepes méretű (10-es) horoggal, és egy fehéres árnyalatú, szintén jól látható zsinórral mutatjuk be.
![]() |
A sárga tárcsa elforgatásával a képen látható módon rögzítsük a horgot. Próbáljuk úgy csinálni, hogy a horog kiálló szára a kötő forgási középpontjához lehető legközelebb legyen!
![]() |
A fönti képen látható az alapállapot, amiből a horog kötése indul. A zsinórból képzünk egy hurkot, amit a távolabbi, kisebb fémfülön fordítunk át.
![]() |
Mindkét zsinórvéget feszesen tartva elkezdjük forgatni a horogkötőt, s a horog szárára szép sorban meneteket készítünk. A menetek a horog öble felé szaporodjanak, tehát a lapkához közelebb kell elkezdeni. A menetek száma 8-10 legyen!
![]() |
Ha elértük a kellő menet számot, a zsinórvéget, amivel eddig dolgoztunk, vegyük át a horogkötő hosszabbik, félig nyitott fém kampóján a fenti képen látható módon.
![]() |
Ezt követően nyomjuk be a fémet a horogkötőbe! Ettől a kisebbik fém fül eltűnik a horogkötő testében, és felszabadul a kezdő hurok. A másik fém fül pedig bezárja a zsinórvégünket.
![]() |
Ezt a hurkot kell átvenni a hosszabbik fém bújtatón úgy, hogy a belehurkolt zsinórt is átmozdítjuk alatta. Ez a kezdeti hurok fogja a menetek horogöböl felőli részén rögzíteni a kötést
![]() |
Ekkor tudjuk ellenőrizni, hogy a menetek megfelelően egymás mellett futnak-e, s jól sikerült-e a kötés.
![]() |
A zsinórt a fém hurokból kiszabadítva, közepes erővel meghúzhatjuk a két zsinórvéget.
![]() |
Ezek után a sárga tárcsával kilazíthatjuk a horgot a kötőből.
![]() |
A kötést a megfelelő pozícióba kell csúsztatni, ügyelve arra, hogy a bot irányában álló zsinórvég a lapka alatt legyen. Majd a végleges rögzítést a két zsinórvég immár erőteljesebb húzásával biztosíthatjuk.
![]() |
Az alapos meghúzás után a felesleges zsinórvéget kurtítsuk le. A kötésünk elkészült!
Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...
A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll. A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...
A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt. Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...
Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...
Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...
A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...