Írországi évzáró horgászat, avagy a Zipper napja!
Megjelent: 2012. február 01. | Forrás: Bodnár Zoltán | Írások

Az elmúlt öt évben a december végi utolsó horgászat mindíg jól sikerült. Nem tudom miért, de ilyenkor a halak mindíg megtisztelnek egész éves fáradtságos horgászataimért. Általában nagy csukákat szoktam fogni, de ez az év most más volt. A szokatlanul meleg 13-14 fokos téli időjárás arra sarkallt, hogy ez év utolsó horgászatát Belly boat-ból végezzem, ami nem idegen tőlem, hiszen szeretem az extrém helyzeteket. Bár az előjelek jónak mutatkoztak, azért a szél egy kicsit ellenem dolgozott. Nem szerencsés a belly-ből nagy szélben horgászni.


Hajnali csuka. Ő még támolygóra jött


Nem azért, mert felborulhat, - amit szerintem nehezen tenne meg, mert nagyon stabil kis járgány, - hanem mert a folyamatos lábtempózás kimeríti az embert, és így nem lehet koncentrálva horgászni. Egész este a túratérképeimen keresgéltem a célpontot. A várható erős szél miatt egy szomszédos tóra esett a választásom, ami igaz csak nehezen megközelíthető, ezért a csónak kilőve de a belly-vel nincs gond, ha akár öt-hatszáz métert kell is sétálni.


Korai csuka az ölemben

Az első Zipper-re jelentkező


Felszerelésemet minimalizálva érkeztem reggel fél nyolcra a helyszínre. A gyors beöltözés után - amit igen komolyan kell venni mert félig-meddig a vízben ülünk -, ami most kb. hat-hét fokos. Irány a tó! Hatszáz méter megtétele és öt kapu átmászása után - ezek az egyik legelőt a másikkal összekötő úton vannak felállítva -, a vízparthoz értem. Itt szembesültem a ténnyel: nem is lesz egyszerű a vízbe jutás, mert vastag nádas borítja a partot.


A Belly-boat és a Salmo Zipper közös munkája


De hál’ istennek a befolyó környéke tiszta volt, bár mint utólag kiderült ingoványos. Egy kis rövidnyelű bottal indultam, amin egy 30-as Iris orsó volt szerelve, rajta 0,18-as ET Power Braid sárga színű teflon fonott volt. A botot magam alakítottam át, hogy passzoljon a belly-hez.


Egy szép példány. Ő is a Zippert kívánta


Egy Banax Jerk bot első tagja és egy könnyű pergetőbot nyélrészét tizenöt centisre levágva alakult ki a sajátos belly-s botom, extra rövid nyéllel. Már kezdett pirkadni, amikor békalábakkal felszerelkezve nekiindultam a víznek. Ha valaki látott volna ebben a szerelésben december 31-én, biztos nem gondolta volna rólam, hogy normális vagyok. Bár hozzá kell tegyem, itt Írországban kevesen horgásznak és egyébként is furcsán néznek a pecásokra.


A Salmo Zipper horgai jól ragadtak


Nem volt kellemes a víz hőmérséklete, de ruházatom több réteg thermo alsóból, egy csizma nélküli neporén ruhából és egy vízhatlan Vison Sprinter bakancsból állt. Felülre úgyszintén thermo felső, szélálló pulcsi, egy Vison Flyvater dzseki és természetesen egy mentőmelény került. Tehát szerintem rétegesen öltözve vágtam neki a nagy napnak. 10 méter megtétele után, a második dobásra volt egy igen komoly odaütés egy támolygó kanálra.


Fluozöld ez ma a nyerő


A negyedik dobásra akasztott hal már a fényképező elé került. Viszonylag kevés infóm volt a helyről, csak azt tudtam, hogy nem mély, kb. kétméteres a maximális vízmélység mindkét tóban, ráadásul elég iszaposak. Ezért a szélét próbálgattam, hátha ott állnak. Ilyenkor már nem szoktak a partközelben állni, de gondoltam még meleg van, hát megpróbálom.


Banax Iris a hűséges kísérő


Volt még két lemaradt rávágásom, de nem lettek meg. Fél óra alatt elég sok minden történt mialatt vagy ötven métert haladhattam. A víz is csak másfél méter, de még partközelben, a bokrok tövében is majdnem egy méteres. Előkerültek a dobozból a nemrég kapott Zipperek, melyeknek pár évvel ezelőtt nem sok esélyt adtam volna.


A boldog horgász, a zöld
Zipper és a csuka portréja


De mióta a Lukácsi-Kovács páros már sok szép halat fogott vele, miért ne sikerülne nekem is? Egy világosabb színnel kezdtem, de nem kaptam visszajelzést. Egészen a partszélbe dobva viszont gyorsan fogtam két csukát. Igaz, nem voltak nagyok, de egy óra alatt volt néhány akcióm a Zipper-re. Követések, odaütések és ami a lényeg, fogások is. Ezután úgy döntöttem fölrakom az UV-zöld, rikító színűt, hiszen elég szürke napunk volt a vastag felhőzet miatt.


Belly-boat-ból élmény a könnyű pergetés


És láss csodát, működött. Csukát csuka után fogtam és nagyrészt a parttól két méterre. Volt rárablás bőven és nagyon jól küzdttek. Nem fanyalogtak, rendesen benyelték a csalit. 11 óráig 10 csukát fogtam, de csak három szebb volt közóttük. De így is nagyon mozgalmas napom volt.


Az egyik tó


A lábfejem már fázott egy kicsit ezért kikötöttem a partra, hogy megmozgassam. Gondoltam átmegyek a másik tóra, azt is megnézem. Háromszáz méterre van, és bár járt út nem visz oda, mégis nekiindultam. Egy kisebb csatorna átkelésnél már megint mellig merültem. Nehezen, de kikászálódtam a ragacsból. A fényképezőgép miatt már nem aggódom, mert vettem egy vízállót.


A tízcentis Slidert rendesen elnyelte


A másikat is mindig a zsebemben hordtam, néhányszor hasonló körülmények között jól elázott. Az ismételt vízre szállás nagy nehézségekkel járta tíz centis vízben és ki tudja milyen mély iszapban. Ez egy aprócska tó volt, régi rozoga stégekkel, amiből látszott, hogy itt sem horgászik senki már vagy tíz éve.


Egyik legnagyobb csukám aznap. Zöld Zippere jött


Igy indult, vagyis folytatódott a nap. Első csukám elejtése elég nehézkesen sikerült. Egy hologrammos, 10 cm-es Slider-re jött, de úgy benyelte, hogy ki sem látszott a szájából. Nagyon ettek és szinte soha nem tévesztették el a csalit. De mégiscsak a zöld Zipper volt a nyerő itt is. A partközeli dobás és a lassú emelgetések meghozták a halakat.


Zipperes csuka


A méret is nagyobb lett, hatvan centi körüli volt az átlag és nagyon vehemens küzdelmek alakultak ki, melyeket a belly-ből sokkal nagyobb intenzitással lehet átélni. Ez igazi örömpeca volt. Összesen huszonegy csukát fogtam, amiből 14-et a zöld Zipper adott! Biztos, hogy vannak napok amikor a Zipper nem működik, de elfér a csalis dobozban. De most ő volt a nap sztárja és ezt nem felejtem el egyhamar. Erős rezonanciája és az alsóbb vízrétegben történő kiváló mozgása miatt nagyon jó csalinak tartom.


Szépen mutat a szájában a Zipper


Nem mondom hogy könnyű napom volt, egy ismeretlen vizet térképeztem fel a mai kemény túrán. Hazafelé ismét azon gondolkoztam, miért is van különös szerencsém az év utolsó horgászata során?


Fogtam egyet a Minnow-val is


Valószínűleg azért, mert a mai napon is tudatosan széltől jól védett, szinte szélcsendes tavat választottam. Persze a jó csalinak és a belly-boat- nak is nagy része volt a sikerekben. Igazán nagy élmény december végén, pergetve ennyi csukát fogni. Mindenkinek ajánlom, hogy egy-két Zipper-t tartson a dobozában!

Úszók minden helyzetre! - iBite
Megjelent: 2025. augusztus 21. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Évek óta használom az iBite úszó család különböző típusait, melyek lefedik az úszós horgászat minden területét, legyen az match, rakós vagy spicc botos módszer. Találunk keszegező, pontyozó és rablóhalas típusokat, csúszó és fix változatokat minden szükséges teherbírással. Ennek megfelelően a bot, a távolság, a vízmélység függvényében választok közülük. iBite úszók. Az úszós módszerek közül a legközelebb a match botos...

Extrém pontyozás a Balatonon
Megjelent: 2025. augusztus 14. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A hidegfront betörések alkalmával történő pontyhorgászataim a Balatonon máig a legemlékezetesebbek. A légnyomás csökkenését eredményező szelek felkorbácsolják a Balaton vizét, az alsó vízréteg lebegő szemcséi, a felső iszapréteg felkeveredésével szürkévé festett tó vizében vad táplálkozásba kezdenek ilyenkor a pontyok óriási tömegei. Északi szélben, a Badacsony felől érkező orkán sem tántoríthat el a bojlizástól, sőt, a besétálós...

Nyári kalandok - Wizardos halak a Dunán
Megjelent: 2025. augusztus 07. | Forrás: Bokor Károly | Írások

A leggyakoribb vendég a nyári, folyóvízi pergetéseim idején a ragadozó őn, és a süllő, melyekkel a pikkelyesek közül találkozom. Ennek oka kettős, egyrészt belőlük elég szép mennyiséget találhatunk a folyóinkban. Másrészről legtöbbször célirányosan róluk szól a pergetésem. Főként mert megtalálásuk, kapásra csábításuk nem igényel olyan sok időt, mint a szintén pergetve is fogható harcsáké. Ám nekem más okom is volt, hogy elsősorban rájuk...

A Duna óriásai - egy felejthetetlen nap az amurok között
Megjelent: 2025. július 31. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Ugyan melyikünk fejében nem játszódott már le a gondolat hatalmas amurokkal való küzdelemről. Hát bizony az enyémben vagy ezerszer lepergett már ez a film, ilyen-olyan finisekkel. Hol happy end volt a vége, hol pedig az amurok kerültek ki győztesen kettők csatájából. A júniusi alacsony dunai vízállás és az átlagosnál magasabb, 25 fokos vízhőmérséklet cselekvésre parancsolt, és etetni kezdtem kukoricával a Pest alatti Duna szakasz általam sűrűn látogatott...

Amikor préda a kősüllő
Megjelent: 2025. július 24. | Forrás: Kiss Gábor | Írások

Július első napjait, amennyiben a vízállás és az időjárás is kedvező, kősüllőzéssel töltöm, és van is egy évek óta jól bevált horgászhelyem ehhez. Ám az idei évben kissé máshogy alakult a történet… A folyóvízi horgászatban az a legnagyszerűbb, hogy minden évszaknak, minden hónapnak megvan a legcélravezetőbb horgászmódszere, legjobban fogható halfaja, így hiába horgászunk ugyanott, mindig újabb és újabb élményekkel gazdagodhatunk. Nem volt...

Horgásznak a rendőrök!
Megjelent: 2025. július 11. | Forrás: Pető Gábor | Írások

Az idei évben június 13-án pénteken került megrendezésre a XXII. Országos Rendőr és XVI. Rendészeti Meghívásos Horgászverseny, amelynek ebben az évben is a méltán híres maconkai víztározó adott otthont. Csapatversenyről lévén szó, a versenyen 2 barátommal, kollégámmal Kuremszki László r. törzsőrmesterrel és Zádori Péter r. főtörzsőrmesterrel együtt indultunk el. A versenyen 31 három fős csapat vett rész, de a csapattagok három különböző...