Bizonyára mindenki hallotta már, hogy sok egyéni sportoló, teniszező, úszó a nagy sikerei után rendre hangsúlyozza, hogy a mögötte álló és az őt támogató csapat nélkül nem érhette volna el ezt az eredményt. Mielőtt valaki azt gondolná, hogy ezek csak a szokásos tiszteletkörök és igazából kizárólag magának köszönheti a sikert, ki kell, hogy ábrándítsam, csapat nélkül valóban nem lehet hosszú távon sikeresnek lenni. Első ránézésre a horgászat is egy tipikus egyéni sportág, hiszen Te vagy az, aki bedobja a végszereléket a vízbe, Te vagy az, aki megakasztja a halat és Te vagy az, aki kifárasztja, majd megszákolja azt.
Azonban a horgászatban, de elsősorban a versenyhorgászatban ennél sokkal többről van szó! Ha megfigyeljük, azok a horgászok képesek sorozatosan kiemelkedő eredményeket produkálni, akik csapatban „dolgoznak". A nagy versenyeken rendre legalább egy, de inkább több ember tevékenykedik a bokszuk mögött, figyelemmel kísérik a szektor többi versenyzőjének és a saját csapatuk tagjainak horgászatát egyaránt, valamint értékesebbnél értékesebb információval látják el a horgászt. De ez még mindig nem minden! A csapat a másik 3-4 horgásszal válik teljessé, akik az edzésnapokon szisztematikusan próbálják megfejteni a vizet, a horgászat után megosztják tapasztalataikat egymással és együtt próbálják meg kidolgozni a sikeres taktikát. Ez a fajta együttműködés általában azt eredményezi, hogy a csapatból egy vagy két horgász akár kiemelkedő eredményt is elérhet az adott versenyen, a többiek pedig hoznak egy erős átlagot, ugyanis a kiemelkedő eredmény eléréséhez már nélkülözhetetlen a szerencse is.
Akkor mondhatjuk, hogy igazán sikeresen zárunk egy versenyt, ha a csapatból valaki kimagaslóan szerepel.
Eddig elsősorban az úszós szakágban voltak csapatversenyek, azonban 2016-ban a MOHOSZ versenynaptárban sokak szeme megakadhatott az I. Klubcsapatok Feeder Országos Bajnoksága elnevezésű versenyen. Bizony, tavaly már nekünk, feedereseknek is volt igazi csapatversenyünk! A kiírást látva a legnagyobb hazai horgászcikk gyártók és forgalmazók lázas szervezkedésbe kezdtek, ugyanis egy ilyen versenyen csapatot indítani igazi presztízskérdés. Természetesen az Energofish Kft. is így tett. Olyan csapat felállítása volt a cél, melynek tagjai már ismerik egymást (többé-kevésbé), illetve eltérő stílussal, személyiséggel, de kellő motivációval rendelkeznek a vélhetően sikerekben kevésbé gazdag első időszakra is.
Annyi biztos volt, hogy Lázár Józsi köré épül majd a csapat, hiszen ő már évek óta a cég kötelékébe tartozik, emellett nagy tapasztalattal rendelkezik a versenyhorgászatban is. Végül hozzá csatlakozott még régi barátja, a szintén kiváló horgász, Kovács Béla, Treznyák Tibi, akivel bizonyára már sokan találkoztak a Peca Plázában is, és aki egyébként gyermekként világbajnoki címet szerzett szeretett sportágunkban, illetve én, Szabó Bence. A sor viszont itt nem ér véget, hiszen csapatunk tagja Lukácsi Béla, aki háttéremberként, csapatvezetőként és „intézőként" biztosít olyan hátteret nekünk, hogy valóban csak a horgászatra kelljen fókuszálnunk a versenyek ideje alatt. Benzár Zsolt pedig mérhetetlen tudásával, tapasztalatával és kiváló termékeivel igyekszik hozzájárulni ahhoz, hogy eredményeink egyre szebbek és jobbak legyenek.
Lázár Józsi már régóta Energofish színekben pecázik, köré szerveződött a csapat. |
Béla pontyra szeret horgászni, de a keszeghorgászat sem okoz problémát neki! |
2016-ban részt vettünk, már csapatként, az egyéni feeder OB-n, majd a csapat OB-n is. Kimagasló eredményt nem tudtunk elérni, de mindenképpen biztatóan alakult mindkét verseny, nagyon értékes tapasztalatokat szereztünk. Aztán az októberi Maros-Mix Feeder kupán sikerült Józsinak a 6. helyen, Bélának és nekem pedig a mezőny első harmadában végezni, ami igazolta taktikánk helyességét.
Az idei évben nekivágunk minden pontszerző versenynek, az egyéni, a csapat és a method országos bajnokságnak is, azonban mindezt már eggyel többen tesszük, hiszen csatlakozott hozzánk Frankó Zoltán, aki nagyon tapasztalt versenyző, egy kiváló horgász. Bízunk benne, hogy vele még sikeresebb lehet csapatunk!
Biztatok mindenkit, hogy ha versenyzésre adja a fejét, próbáljon együttműködni horgászbarátaival, akár alakítsanak egy csapatot, hiszen több szem többet lát, az együttműködés megsokszorozza az esélyünket a sikerre!
Tartsatok hát velünk 2017-ben is, kövessétek az Energofish oldalát, illetve a hamarosan induló Benzar Mix Hungary Facebook oldalt is, ahol figyelemmel kísérhetitek horgászatunkat, és sok hasznos trükköt, praktikát is megosztunk veletek!
Görbüljön mindenkinek!
Forrás: Szabó Bence
Képek: Lukácsi Béla
Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...
Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...
A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...
A gyönyörű napsütés ellenére csípős hideg idő fogad, mikor kiérek a kikötőbe és bár csupán néhány méterre parkolom le autómat tőle, a lebukni készülő nap sugaraitól mégsem látom a csónakom. Különleges alkalom a mai, hiszen ebben az évben ez az utolsó. A Ráckevei (Soroksári)-Duna horgászai körében jól ismert és a legkevésbé sem várt évente ismétlődő esemény, amikor december első napjától általános horgászati tilalom lép életbe 20:00 és...
Itt van az ősz, itt van újra, halat fogni kell nekem. A pontyok is lényegében szinte minden evők, érdeklődőek, az újdonságra felfigyelnek, de a koruk előrehaladtával egyre tapasztaltabbak rafináltabbak és óvatosabbak lesznek. A Chilis ízekkel a hideg beálltával is jó eséllyel járhatunk túl bajszos barátainkon. Természetesen a túra oszlopos részét képezi a MAX szériás bot, kapásjelző és orsó. Viszont mostanában elég sokat horgásztam finom szerelékkel,...
Akár hiszitek, akár nem, hazánk legnagyobb folyóján a Dunán ezelőtt még sosem pergettem, pedig rengetegszer vonatoztam át a nagy folyó felett, és sokszor tervezgettem a fővárosban horgászatot, de eddig ez valahogy sosem jött össze. Október utolsó napján aztán végre rászántam magam a túrára, és minimál felszereléssel elindultam meghódítani az Öreg Hölgyet... Na persze most megvolt a motivációm, hogy útra keljek, hiszen unokatestvérem csodaszép halak...