Kell egy bolognai!
Megjelent: 2014. március 14. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A mai napig tisztán emlékszem első bolognai botos élményem körülményeire. A „csodabot" nem az én kezeim között volt, apró legényként talán el sem bírtam volna még. Az általam akkoriban (is) sokat horgászott patak partján ügyködő horgászt néztem, ahogyan a hat méteres gyűrűs botjával mesteri módon vezette felszíni wobblerjét a túlpartot övező növénysávval párhuzamosan. Ezt a technikát bizony más eszközzel nem lehetett volna kivitelezni. Nem volt túl elegáns, de ez akkor senkit sem érdekelt, a „furcsa pergetés" eredményességét sok-sok megakasztott csuka bizonyította.

A fenti emlékképpel csupán annak a lényegére szerettem volna rávilágítani, hogy bizony vannak olyan helyzetek, melyeket csak egy hosszú gyűrűs bottal oldhatunk meg hatékonyan és egyszerűen.

Valóban univerzális eszköz, mély bányatavak, változó sodrású kisebb-nagyobb folyóvizek úszós módszerrel történő halfogására lett kifejlesztve.


Ízig-vérig olasz bolognai botok a Lineaeffétől

A bolognai bot – ahogyan a neve is utal rá – olasz mesterhorgászok kísérletezése, ötletes munkája során született meg. A hagyományoktól, a tiszteletet érdemlő tradíciótól most sem távolodunk el, mai cikkünkben a jó bolognai bot tulajdonságait az olasz Lineaeffe cég termékein mutatjuk be.


A hossz-tömeg optimális arányának szemléltetésére kiváló példa a Lineaeffe Tele Carbon 5005
típusú bolognai bot. 500 cm-es hosszához 258 gramm társul. Kialakítása
révén kényelmes szállíthatóságot is nyújt, ugyanis összetolt állapotban 116 cm

A bolognai bot optimális használhatóságát illetően természetesen nem lehet bármekkora. Legideálisabb méretei típus szerint 4 és 9 méter között helyezkednek el. Hosszabb változatban nehezek és belógósak lennének, az adott kapásra csak lassan lehetne velük reagálni, egyszóval több bosszúságot okoznának. A legkedveltebb típusok 500 és 800 centiméter között vannak.

Anyagukban, gyártásukban a különféle karbonszálak lényeges szerepet töltenek be. Hogy minél könnyebb, kezesebb legyen egy bot bot, annál vékonyabb falvastagsággal rendelkezik, ezáltal sérülékenyebb is.


A cikkben szereplő mindhárom típus esetében (Tele Carbon, Dream Carbon
és Freestyle Carbon) a sérülésveszély elkerülése érdekében fém végződéssel lettek
ellátva a botok, melyek alján gumibetét csillapítja az esetleges ütéseket

A bottagok egymásban, teleszkóp rendszerben helyezkednek el, és kapcsolódnak egymáshoz. Minden tag végén könnyű, nagy teherbírású, garantáltan zsinórbarát SIC gyűrű található. A kisméretű vezető szemekből, a csúszógyűrűkből a spicctagon egy, vagy több is elhelyezhető.


Rendkívül könnyű, kopásálló gyűrűkkel van felszerelve minden Lineaeffe bolognai bot

A bolognai bot gyűrűzésénél is a legfontosabb szempont az, hogy a legkomolyabban igénybe vett részen (ez esetben a spicctag) elossza az azt erőhatást, azt a terhelést amely egy jobb hal fárasztása során keletkezik.


Igényes felhelyezés, minőségi SIC gyűrűk a Freestyle …


… a Tele Carbon 5005 …


…és a Dream Carbon bolognai botok esetében is. Szinte kivétel nélkül minden gyártó
a felső kategóriába sorolandó bolognai botját ilyen gyűrűvédővel látja el

A jó bolognai botok karakterisztikája, belső gerince meglehetősen merev, határozott és gyors. Egy ilyen kellő tartással rendelkező bottal nem lehet probléma a pontos bedobás, az úszós szerelék jól vezethető, kiváló kontaktus tatható fenn az úszónkkal, csalinkkal.


Rövidebb méretéből adódóan a legkezesebbnek és a legkönnyebbnek bizonyult a 400 cm hosszú,
IM 8-as karbonszövetből készült, mindössze 167 (!) grammot nyomó Freestyle Bolo


Olaszos figyelmesség: a maximális dobósúly érték minden boton fel van tüntetve

Akárcsak egy dögös Ferrari, a Dream Carbon bolo megjelenése, festése is hallgat a nevére. Ebben a kategóriában már nem kell szerénynek lenni


Akárcsak egy dögös Ferrari, a Dream Carbon bolo megjelenése, festése
is hallgat a nevére. Ebben a kategóriában már nem kell szerénynek lenni

Külön említést érdemel a bolognai botok orsótartóinak elhelyezése, fajtája. A speciális „békazáras" orsótartót a botvégtől számított kb. 60-70 centiméterre helyezik fel, ugyanis bizonyítottan a botfogás következtében az alkarra támasztás, vagy a csípőre támasztás kényelmét az ezen a ponton történő elhelyezés szolgálja leginkább.


Egyszerűségük és csekély súlyuk ellenére a békazáras orsótartók minden esetben
gyors és megbízható orsórögzítést tesznek lehetővé.


Kiváló minőséget képviselő orsótartó a Dream Carbon bolón


Könnyű, 2000-es, hibátlan fékrendszerrel ellátott Lineaeffe
Red Strike orsó a Freestyle-on

A bolognai botos horgászat elsajátítása nem ördöngösség. Felejthetetlen élményt, tapasztalatot és sok-sok plusz energiát ad a bolognais úsztatással töltött idő minden perce. Érdemes megkóstolni a folyóvízi úszós horgászat édes ízét. S hogy minden kerek legyen, ne feledjétek: ehhez kell egy bolognai!

Összegző adattábla:

Lineaeffe Tele Carbon 5005 Lineaeffe Dream Carbon Bolognese Lineaeffe Freestyle Carbon
Mért hossz: 475 cm 498 cm 397 cm
Mért súly: 262 gramm 258 gramm 167 gramm (!)
Anyaga: IM 8 karbon high-modulus karbon, spirálkereszt erősítéssel IM 8 karbon
Gyűrűk típusa: SIC SIC SIC
Gyűrűk száma: 6 db 7 db 7 db
Tagok száma: 5 5 5
Legvastagabb (nyél)átmérő: 23.5 mm 20,5 mm 16,5 mm (!)
Dobósúly: max. 35 gramm max. 30 gramm max. 25 gramm
Ajánlott zsinórméret: 0,16-0,20mm főzsinór, 0,14-0,18mm előke 0,16-0,20 mm főzsinór, 0,14-0,18 mm előke 0,14-0,20mm főzsinór, 0,12-0,18 mm előke
Szállítási hossz: 116 cm 139 cm 115 cm

Forrás: Halmos Mihály

Finnyás óriások Carp Expert kukoricákkal
Megjelent: 2026. július 22. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért  nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...

Pergetés Wizard Fine Jig Riggel
Megjelent: 2026. július 18. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll.  A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...

Carp Expert feeder botok tesztje
Megjelent: 2026. július 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt.  Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...

Carp Expert újdonságok - Amiket nyáron nem hagyhatsz otthon
Megjelent: 2026. június 24. | Forrás: Szabó Attila | Írások

Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...

Pergetés Wizard Vertixekkel
Megjelent: 2026. május 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...

Carp Expert Neo bojlik - amikor a tavaszi peca igazán beindul
Megjelent: 2026. március 31. | Forrás: Szabó Attila | Írások

A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...