Kicsit kékebb, kicsit sósabb, de az ővék! (2/1)
Megjelent: 2007. május 24. | Forrás: Pásztor István | Írások

Igen, ilyen a Balti-tenger nyugati határának öbölrengetege, a svéd keleti part. Fjordok és szigetek, tengerszinti fenyvesek, és elvileg nagy csukák várják a horgászokat. Minket is vártak, de elkerültük egymást…

Svédország csak a magyar szemnek furcsa. Rend van és tisztaság, egységes építkezési kultúra, tájtervezés, várostervezés, a természettel való összhang. Ezek a lumpen svédek mindent tudnak, amit mi nem. Mai helyzetüket és a köztünk lévő különbségeket persze könnyű ráfogni az eltérő történelmekre, a jobb sorsukra és adottságukra, de sok minden nem sorsalapú, ezért a magyarázkodás csak önámítás lenne. A svédek szebben tudnak élni, mi pedig nem, és ez nem gazdagságfüggő.

Hiába, itt sem őtkilósan születnek a csukákEzekre a kintről objektív, itthonról elkeserítő gondolatokra azon néhány száz kilométer alatt jön rá az ember, amíg átszeli a skandináv ország déli felét, Malmőtől Kalmarig. Aztán amikor célba ér, akkor sem tud szabadulni az érzéstől és a látványtól, de az öblökben az épített környezeten túl, maga a természet az már, amely nyálcsorgatásra késztet. Nyálcsorgatásra, áll leesésre, és bámulatra.

Összesen öt napot volt szerencsém a Stockholmtól délre eső horgászhelyen eltöltenem negyed magammal. Csapatunkból Balázs és Szasza már visszatérő vendégnek számított, idén is maradtak párban, Benyussal jómagam alkottuk a másik csónak legénységét.

A tavalyi túra legnagyobb hala, egy tizenötös csuka volt (jellemző, hogy az akkori Damil és csomó forgatócsoport operatőre, Attila fogta), és mivel ez még ott sem mindennapos, csak legmerészebb álmunkban, Angelina Jolie csókja és a világbéke között félúton gondolhattunk arra, hogy idén is lesz valami hasonló. Vagy legalább beszélünk valakivel, aki látott valakit, akinek a sógora hallott arról, hogy azt híresztelik, hogy egy nagy csuka…

Orrból, farból ment a jerk. A nádelőt Benyus kósolgatja.A megérkezés napján, délután még csak partról horgászhattunk, ám kisebb meglepetésre a kikötő környéke is sok akciót adott. Hármas fogott csukánk (Szasza) mellé három kisebbet tudtunk tenni, és még volt két remek kapás is, egy kettesforma és egy ötösforma partközeli hallal. Balázs gumihalainak farkát vitték el az ebadták.

Ezen felbuzdulva indultunk neki az Öreg-öbölnek másnap, teli szívvel, teli reménnyel, és teli tankkal. Ez utóbbira különösen nagy szükség van, hiszen az öböl, az Old bay, több mint 25 km hosszú, és bár nem volt szándékunk a végéig menni, a kétszer 20 km-es út és az ide-oda cirkálás is jócskán megkéri a naftát.

Első dobásra.

A látvány nem szokványos. Kopasz, és fákkal borított, laposra, simára kopott sziklás szigetek, nagyobbak, kisebbek, a nyílt vizet még látható és alattomos zátonyok is megtörik. A hátteret évmilliárdos őshegyek maradékai, lankás dombok adják. A hosszú öböl belsőbb területein csak elszórtan találni már épületet, de ami van, az sem zavaró, sőt. Sokfelé egybefüggő, akár kilométeres nádast is találni a parton, jellemzően a védettebb öblözetekben és egyeneseken. Horgászatilag az itthoni tapasztalatokból kiindulva, ezek a nádasok, ill. az előttük lévő pályák, azok törései tűnnek fel célpontként. Valamint a helyi specialitás, amit viszont keresni kell: az „elsüllyedt szigetek", vagyis a víz alatti púpok, egykori dombtetők. Ezeken 10 méter mélyről hirtelen emelkedik fel a meder 4-5, majd akár 2-3 méteresre, sőt még sekélyebbre. Ezeken dekkolnak az aligátorok, legalábbis a nagyok állítólag innen jönnek gyakrabban.

Az átjáró másikoldalán egy szigettel leválasztott őből, jobbra a sziget északi spicceA nádat mintha learatták volna, pedig csak a jég borotválta meg, ettől aztán árnyék híján felülről is megsüti a nap, és intenzív moszat fejlődik a nádszálakon. Kisebb időutazás is egy északi expedíció: ott még csak mostanában, május elején kezdenek kihajtani a tölgylevelek, a nád pedig még szemmel láthatóan sehol sem tart. Akár nálunk koratavasszal.

Ezt a csukákat tartó nádas partszegélyt azonban mégsem úgy kell elképzelni, mint a hazaiakat. Ha fentről nem is, lefelé mégis van, mi árnyékot adjon. Itt a növények ugyanis minimum másfél, jellemzően két méter mély vízben állnak, és a nádas előtti mederzóna legtöbbször hirtelen már törik is három méter mélyre, vagy tovább. Gyakran 6-ról vált háromra, talán ez az egyik legjobb rész. Alapvetően ilyen helyeken kevés iszapot hoz fel a súly, némi hínárral, ami az aljzaton kapaszkodik meg. Vannak kövek, sziklák is a mederben itt-ott, s ezek ugyancsak érdekes placcok. Jerkek és gumihalak a két idevaló csalicsalád, mindkettőből a közepes és a nagy, akár extra nagy mérettel.

A nap másodikja gumira jőtt egy hullámvert sziklás-nádas medencébőlIgazán izgalmas a pálya összességében nézve. Izgalmas és ismeretlen, kicsit idegen, de viszonylag hamar el lehet kapni a ritmust, pláne, ha fog is az ember.

Pláne, ha első dobásra!

Csodás jelet láttunk abban, hogy első dobásra a nádfal mellett sikerült becsapni egy 10-es, bodorkamintás (RR) süllyedő Sliderrel egy hármas körüli csupa izom, vaskos jószágot. Követhette, mert nem beesés után, hanem félúton, félvízen kapta el, bizonyságát adva, hogy a szlájder egyedi siklása csábító tud lenni.

Hajaj!

Ez lesz ám a jó világ! Gondoltuk akkor.

De a nap végére kiszenvedett további három halunk (egyik egy 12cm-es átlátszó flitteres Kingdom gumihalra jött, Benyus halai pedig Salmo Slider 10S GS-re), valamint a másik egység egy megfogott zsákmánya, és négy akciója csak felemás érzéseket tudott kelteni bennünk.

De hogy mi milyen érzéseket keltettünk a halakban a túra hátralévő szakaszában, az derüljön ki, majd a következő részben.

Felszerelésem:

Botok: 198 cm Banax PF Jerk 80 (sajnos ez egy kicsit hosszú volt és kicsit lágynak bizonyult a nagy csalikhoz); ET SpinBlade 8’ (kb 240cm) 30-80g (eltalált karakterisztika a középnehéz dobósúly-tartományban)

Orsók: Banax Zest-L multiorsó (első szereplésén jól szuperált); Ryobi Zauber 3000 (megbízható, mint eddig is volt)

Zsinór: Sufix Y6 Performance Braiding 9,1kg/20lbs; Sufix Matrix PRO 0,18mm

Előkék: Sufix Tritanium Super Shock Leader 0,70-es monofil (27kg/60lb), Pike mono 50, SuperCat 37kg/80lb harcsázó előke, és Benyus saját gyártású merev előkéi

A fenyvesek az hűvősebb éghajlat végett már a parton, a tengerszinten kezdődnek

Balatoni pontyozás, őszi esélyek
Megjelent: 2025. október 23. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember közepére a csökkenő balatoni forgatag újra lehetővé tette, hogy üldözőbe vegyem partról bojlis felszerelésemmel a pontyokat. Nemcsak a 17 fokosra hűlt víz, hanem a 60 millió köbméternyire becsült vízhiány is gondoskodott arról, hogy kevesebb legyen a vízpartot látogató fürdőző és turista. Balatonboglár egyik szabadstrandja mellé telepedve meglepődve tapasztaltam, hogy hogy alig van horgász, a vizen csak néhány SUP és vitorlás...

Halvédelem felsőfokon a Carp Experttel
Megjelent: 2025. október 09. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Az online térben és a nyomtatott médiában a legtöbb írásunkban azt mutatjuk be, hogy milyen csalikkal, csalizási módokkal és horgászmódszerekkel tudunk eredményesebbek lenni. Kevés olyan foglalkozott eddig azzal, hogy tippeket és tanácsot adjon azon horgászok számára, akik felelősséget és késztetést is éreznek ezeknek a gyönyörű halaknak az egészségének a megóvására. Jelen cikkünk olyan halvédelemmel kapcsolatos kiegészítőket mutat be, amely...

Hard River Feeder-rel a Dunán
Megjelent: 2025. október 02. | Forrás: Heincz András | Írások

Beköszöntött a szeptember és a vénasszonyok nyarában bizony jóleső érzés vízparton átélni a langyos szellőt, a lenyugvó nap kellemes melegét, na meg egy új bot adottságainak felfedezését! A Carp Expert River Feeder már jól ismert és bevált termék volt az Energofish palettáján és most kezembe vehettem az idén megjelent újabb generációt, ami nem csak új köntösbe öltözött, hanem a jelenkor igényeihez mérten történtek rajta...

Felszíni feketesügérhorgászat
Megjelent: 2025. szeptember 25. | Forrás: Ország Bálint | Írások

Hazánkban a feketesügér – vagy régebbi nevén pisztrángsügér – megosztó halfaj: idegenhonos és invazív is egyben, viszont falánksága, látványos kapásai, erőteljes kirohanásai igazi sporthallá teszik őt. Mára több hazai vízben is stabil állománya alakult ki, így egyre népszerűbb a pergetők körében. Az Egyesült Államokban viszont a "bass fishing" igazi életstílus, ahol a profi versenyzők olyan népszerűek, mint itthon a Forma-1-es pilóták: hatalmas...

Wizard plasztikos pergetések
Megjelent: 2025. szeptember 18. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Annyi gyönyörű ponty, amur, és oly sok bojlis botok mögött töltött peca után, nyár végére szűnni nem akaró viszketést éreztem a jobb tenyeremben. Pontosan ez jelezte azt, hogy pergető botot ragadva meg kell indulnom a Sárszentmihályi-tavak felé, hogy süllők és balinok után kutassak. No és persze hajtott a kíváncsiság az iránt is, hogy vajon milyen sikert arat a Wizard egyik legújabb gumihal családja, a Vertix Blade.  Pergetéshez nem éppen a...

Nyári csalizási tippek pontyra
Megjelent: 2025. szeptember 04. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A nyári meleg vizek legkülönlegesebb és legnagyobb vonzerővel bíró természetes csalija a tigrismogyoró. Édes illata és természetes cukortartalma miatt ellenállhatatlan a pontyok és amurok számára. Tavasz végétől és is előszeretettel alkalmaztam a tigrismogyorót a hajszálelőkéimen, több gyönyörű pontyot és amurt köszönhettem neki.  Célzott ponty és amurhorgászatom erős bojlis felszereléssel egy sekély vizű, lassú áramlású...