Klubcsapat VB - harmadik nap
Megjelent: 2008. június 05. | Forrás: EnergoTeam | Írások
A reggelinél mindenki a tegnapi nap eseményeit elemezte, inkább optimista hangulatban, csak Erdei Attila mondta, hogy várjuk ki a mai nap eredményeit, utána majd tisztábban látunk. Mindezt azért, mert az egyik legerősebb csapat, az olasz Trabucco került a mellénk lévő szektorba.


Korai készülődés

A csapat jó hangulatát mi sem jellemzi jobban, hogy a szállásunk kertjében lévő pályán éjszakába nyúló „petanque” partikat rendeztek a fiatalok. Csak a csapatfőnök, Terdik papa szigorú utasítására mentek aludni.


Erdei Attila fárasztás közben...

Na, persze ez sem ment olyan simán, hiszen az ilyenkor már alvó felnőttek horkolását még fel kellett venni és másnap a reggelinél vidáman visszajátszani, szaftos kommentárok mellett.


... és a zsákmánnyal

De térjünk vissza a mai edzéshez. Kicsit később érkeztünk kisorsolt helyünkre, mellettünk az olaszok már régen összeállították készségeiket - kicsit feleslegesen -, mert az edzés csak tíz óra harminckor kezdődött. Indult az ugratás, Walter Tomi tíz eurós fogadást ajánlott az olaszoknak, hogy csapatszinten lenyomjuk őket. Ezt a fogadást öt percen belül húszra emelték. Mindenki komolyan készült, a segítőemberek is kitettek magukért, hiszen az ő feladatuk volt a versenyzők földjének áttörése és az etetőanyagok bekeverése.


Csillag Lacika nézelődik

Ez a szektor a folyó másik oldalán helyezkedik el, és itt a víz jóval szélesebb, mint az előző két napon meghorgászott részek. Mélységmérés közben jött az első kellemetlen meglepetés, miszerint itt a lassabb áramlat következtében a vízben lévő hosszú algák sokkal nagyobbak, mint az előző szektorban. Az etetőanyag lesüllyed közé, a halak pedig nem mennek utána.


Az esti petanque parti a szálláson

Olyan anyagot kellett találni, mely elég könnyű, hogy egy rövid ideig ott tartsa a halakat, de ne merüljön bele a fenéken található növényzetbe. Mindenki azt mondta, hogy itt nagyon helyfüggő lesz a verseny.


Mérlegelés

Így is lett, hiszen ma Walter Tamás lett a leggyengébb láncszem. A tegnapi ragyogó szereplés után, ma ő fogta ki azt a helyet, ahol a legtöbb növény volt a víz alatt. A többiek, Nagy Attila vezetésével szaporán fogták a dévéreket, karikákat, sügereket és néhány apró bodorkát.


Terdik papa is beült az edzés után...

Érdekes, hogy a pálya hivatalos ismertetőjében kimondottan bodorkásnak állították be a Sevre folyó ezen szakaszát, így szinte mindenki könnyű szerelékek garmadával készült. Lehet, hogy a szervezők ezen lépése a hazai csapat malmára hajtotta a vizet.


és még azt is megmutatja a fiataloknak, hogyan kell fárasztani

A mieink sem hoztak magukkal lapos úszókat, kellett is rohangálni, míg be tudtuk szerezni őket. Az ideális méret, a 4-6 grammos, ezekkel jól meg lehet állítani a csalit, és visszatartva fellebbenteni az előkét.


A többiek is fogják szépen

A mérlegelésnél Nagy Attila szákja volt a legnehezebb őt kiló nyolcvan dekával, de a többiek is szorosan mögötte voltak. Egyedül Walter Tominak nem jött össze a dolog, ő alig egy kilót fogott.


Egy láda szerelék

Az olaszokkal kötött fogadásból senki sem került ki győztesen, mert ők nemmértek, csak úgy ránézésre mondták, hogy ők többet fogtak. Ez persze elfogadhatatlan volt, így mindenki maradt a pénzénél.


Szomszédaink, az olaszok
Finnyás óriások Carp Expert kukoricákkal
Megjelent: 2026. július 22. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért  nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...

Pergetés Wizard Fine Jig Riggel
Megjelent: 2026. július 18. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll.  A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...

Carp Expert feeder botok tesztje
Megjelent: 2026. július 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt.  Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...

Carp Expert újdonságok - Amiket nyáron nem hagyhatsz otthon
Megjelent: 2026. június 24. | Forrás: Szabó Attila | Írások

Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...

Pergetés Wizard Vertixekkel
Megjelent: 2026. május 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...

Carp Expert Neo bojlik - amikor a tavaszi peca igazán beindul
Megjelent: 2026. március 31. | Forrás: Szabó Attila | Írások

A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...