Klubcsapat VB - második nap
Megjelent: 2008. június 04. | Forrás: EnergoTeam | Írások
Tanulva az előző napi történésből, amikor is kicsit késve érkeztünk az élő csalit átvenni, emiatt az nem volt túlzottan friss, ma már korán reggel ott álltunk a kiadópult előtt a csapat edzőjével, Nagy Gyurival.


A reggeli megbeszélés a tornácon

Ez a szúnyoglárva már sokkal jobb minőségű volt, mint az előző napi. A D szektorban kaptunk helyet a pálya szűkebb szakaszán, ahol a víz szélessége kb. 30 méter. Az átfutó záporok erősen megemelték a víz szintjét és a szűk meder miatt itt a folyása is gyorsabb lett.


A vízpart feltérképezése

Viszont, érdekes módon, az előző napihoz képest egy kicsit tisztább lett. Fél tizenegyig mindenkinek volt ideje felkészülni. Csillag Laci új szerelékeket kötött, míg a többiek megtárgyalták az etetőanyag keverésének arányait. Háromféle anyag készült, melyet a délutáni horgászatra, kettőre csökkentettek. A különböző keverékék más-más szemcsenagyságúak voltak, és egy kis ízbeli eltérés is mutatkozott.


A kávé elmaradhatatlan

A sok eső miatt fényképezőgépem zárlatos lett, így a közeli nagyvárosba, La Rochelle-be kellett vele rohanni, az ottani szakszervizbe. Sikerült nekik pár óra alatt életre kelteni, estére már vissza is értem a csapat szállására. Akkor tudtam meg, hogy miről is maradtam le. A fiúk olyat műveltek, hogy mindenki a csodájukra járt.


A nap és az eső ellen is védeni kellett a csalit

Walter Tamás kilenc és fél kilót fogott, Nagy Banő hét kiló felett, Nagy Attila és Erdei Attila is átlépték az ötös határt, sőt a leggyengébb helyen ülő Csillag Laci is három kilón felül maradt. Összességében harminc kilónál is többet termeltek ki, amit főleg az olaszok lestek árgus szemekkel. Igaz, hogy a nap folyamán ötször is megáztak, de ez most valahogy senkinek sem fájt annyira, mint az előző napon.


Az ernyők formája változó

A vacsoránál mindenki nagyon boldog volt, hogy sikerült valamit előhalászni a tarsolyból, amivel mindenkit túl tudtunk szárnyalni.


Az elektromos keverővel gyorsan megy a munka
Finnyás óriások Carp Expert kukoricákkal
Megjelent: 2026. július 22. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért  nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...

Pergetés Wizard Fine Jig Riggel
Megjelent: 2026. július 18. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll.  A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...

Carp Expert feeder botok tesztje
Megjelent: 2026. július 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt.  Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...

Carp Expert újdonságok - Amiket nyáron nem hagyhatsz otthon
Megjelent: 2026. június 24. | Forrás: Szabó Attila | Írások

Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...

Pergetés Wizard Vertixekkel
Megjelent: 2026. május 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...

Carp Expert Neo bojlik - amikor a tavaszi peca igazán beindul
Megjelent: 2026. március 31. | Forrás: Szabó Attila | Írások

A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...