Klubcsapat VB Niort, Franciaország - első forduló
Megjelent: 2008. június 07. | Forrás: EnergoTeam | Írások

Túlestünk rajta! Mint az egyik favoritra, hatalmas nyomás nehezedett a magyar csapatra. Nehéz szüléés volt, de megoldottuk, hogy a holnapi napot optimizmussal várjuk A hajnali ébredés és reggeli után, mindenki eszeveszett etetőanyag-keverésbe kezdett. Mivel mindenki tudta, hogy melyik szektorban fog horgászni, és az edzésnapok alatt már végigpróbáltunk minden egyes szektort, a keverékek összetétele nagyjából adott volt. Már csak abban kellett reménykedni, hogy a kisorsolt helyen beváljon a keverék.


Kora reggeli keverés

A Sevre folyó egyik oldalán helyezkedett el az A, B, és C szektor, a másik oldalon, egy kilométerrel feljebb az E és a D. Az első szűk, kb. 35 méter széles, a másik kettő kiszélesedik száz, százhúsz méterre. A két utolsó ugyanolyan keskeny, mint az első.


Benő alapozó etetése pontos volt, mégsem hozott jó erdményt

Sorrendben Nagy Benedek az A8-as, Varga József a B13-as, Erdei Attila a C16-os, Nagy Attila a D23-as és Walter Tamás az E3-as helyet foglalhatta el.


A pálya csodaszép, reméljük hogy holnap már versenyzőink is így fogják látni

Benőnek nagyon nehéz hely jutott, kevés és apró halakkal. Amíg szektora szélén a portugál versenyző nevetve fogott több mint tíz kiló halat, addig a nyolcas helyen neki csak két és fél kilót sikerült zsákmányolni, ami a 14. helyre volt elegendő. Hogy mennyire jellemző erre a szektorra a helyfüggőség, azt mi sem mutatja jobban, hogy az angol versenyző csak 1650 grammot fogott, a szektor utolsó helyezettje pedig, mindössze 110-et.

Varga Józsi egy szép második helyezést ért el

Varga Józsika nagyon jól szerepelt, sokáig vezette szektorát, a vége felé azonban a szerb versenyző fenékre letett gilisztacsokorral horgászva megelőzte. Hat és fél kilós fogással ő volt a csapat legeredményesebb tagja a mai napon.




Erdei Attila mjentő hala


A C szektorban Erdei Attila is megszenvedett a 13. helyért, pedig mindent megtett amit ez a hely engedett. De lehetett volna még rosszabb is, hiszen negyedórával a forduló lefújása előtt fogott egy nagyobb dévéret, ami felhozta erre a helyre.

Eredmények: csapat- első nap

A következő szektorban Nagy Attila alig fogott fél kilóval többet, ez mégis elég volt a hatodik helyezéshez. Meg kell említeni, hogy Attila egész héten betegeskedett, mégis képes volt koncentrálni a verseny végéig.

Eredmények: egyéni- első nap

WT kevesebbet fogott, mint Erdei Attila, mégis sokkal előkelőbb helyezést ért el. Persze a gyorsabb folyású vízen most kevesebb hal volt mint kedden, amikor ugyanezen a szakaszon több mint kilenc kilót fogott.


Az igazság pillanata

A legjobb eredményt a Hollandok érték el 34 ponttal, második helyen a szerbek vannak 36-tal, harmadikok a portugálok 39 ponttal. Szorosan követik őket az olaszok fél ponttal lemaradva, majd a magyarok 42-vel,

Eredmények: A szektor

Valószínű, hogy már csak az első kilenc csapatnak van esélye a végső győzelemre, mert nekik 49 pontjuk van, az utánuk következőknek, pedig már 61. De még az is előfordulhat, hogy a körbeverések miatt egy-egy csapat jóval előrébb végez.

Eredmények: B szektor

Eredmények: C szektor

Eredmények: D szektor

Eredmények: E szektor

Finnyás óriások Carp Expert kukoricákkal
Megjelent: 2026. július 22. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért  nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...

Pergetés Wizard Fine Jig Riggel
Megjelent: 2026. július 18. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll.  A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...

Carp Expert feeder botok tesztje
Megjelent: 2026. július 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt.  Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...

Carp Expert újdonságok - Amiket nyáron nem hagyhatsz otthon
Megjelent: 2026. június 24. | Forrás: Szabó Attila | Írások

Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...

Pergetés Wizard Vertixekkel
Megjelent: 2026. május 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...

Carp Expert Neo bojlik - amikor a tavaszi peca igazán beindul
Megjelent: 2026. március 31. | Forrás: Szabó Attila | Írások

A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...