Különleges method csalik – II. rész
Megjelent: 2020. április 07. | Forrás: Szabó Bence | Írások

E mini cikksorozat első részében kizárólag a Bicolor Method Tojásokkal foglalkoztam, ami nem véletlen, hiszen ezektől különlegesebb csalik aligha léteznek. Élénk színük, aromás mivoltuk és bicolor kivitelük mind-mind fontos eredményességük szempontjából. Azonban én minden helyzetre megoldást nyújtó csalival még nem találkoztam, talán azért sem, mert nincsen ilyen, így bőven maradt bemutatni való csalétek a sorozat második és harmadik részére is. Ez alkalommal a dumbell, azaz hordó formájú pelletek kerülnek terítékre, egészen pontosan két termékcsalád képviselői, amelyek, bár hasonlítanak egymáshoz, mégis van közöttük jó néhány alapvető különbség.

A hordó formájú csalik megszületését véleményem szerint az indokolta anno, hogy az intenzíven telepített és horgászott tavakon a sokszor megfogott és visszaengedett pontyok idővel gyanakvóvá váltak a szabályos, gömb formával szemben és az eredményesség javításához szükség volt valami másra. Na, ez lett a dumbell, azaz hordó forma. 

Method Smoke Wafter Dumbellek

Első olvasásra már a nevük sem hétköznapi ezeknek a csaliknak, hiszen gyakorlatilag minden fontos tulajdonságuk megismerhető a tégelyükre pillantva. Fontos tudni ezekről a pelletekről, hogy két méretben kerültek a boltok polcaira, hiszen létezik belőlük 6, illetve 8 mm-es kivitel is. Előbbi kifejezetten a versenyhorgászok számára készült, hiszen az igazán pici csalikat elsősorban ők használják a kiélezett versenyszituációkban. A nagyobb méret pedig abszolút univerzális, de elsősorban persze a methodos pontyhorgászatok során érdemes ezt is bevetni.

A Method Smoke Wafter Dumbellek két méretben kaphatók. A kisebbek 6 mm-esek, míg a nagyobbak 8 mm-esek.

Méretenként 12 különböző íz érhető el belőlük, melyek között a tradicionális aromák mellett egészen újszerű ízkombinációk is vannak. 

Előbbire jó példa a mézes, ami az utóbbi hetek egyik legfogósabb aromája volt, míg utóbbira a mangó&vajsav, ami egy eszméletlenül jól eltalált, kifejezetten savas aroma. Nyáron verhetetlen!

Nézzük sorban a legfőbb jellemzőiket! A „smoke" jelző magyarra fordítva füstöt jelent, ami rögtön rávilágít ezeknek a pelleteknek az egyik különlegességére. A Smoke Wafter Dumbell csalik a vízben folyamatosan aromát bocsátanak ki magukból, egy szóval füstölnek. Ez persze manapság már nem nagy mutatvány, hiszen évek óta vannak a piacon ilyen jellegű csalik. Ha azonban néhány vízben töltött perc után közelebbről is szemügyre vesszük őket, láthatjuk, hogy nemcsak az aromát engedik magukból, hanem az anyaguk is oldódik, ami mindjárt kiemeli őket az átlagos horogra valók közül! E jellemzőjük az erős attraktivitáson túl folyamatos méretcsökkenéssel is jár, ami versenykörülmények között igazán fontos lehet! Például a 6 mm-es Smoke Dumbellek esetében az egymás utáni harmadik dobásnál szinte már alig van valami a tüskén, így a kosár környékén portyázó, egyre óvatosabb halak számára nem tud „riasztó" lenni ez a mini csali. Ugyanez a helyzet akkor is, ha nem pontyokra, hanem ezüstkárászokra methodozunk, amelyek esetenként szintén nagyon érzékenyek a csali méretére.

A vízben folyamatosan engedik magukból az aromát. 

Emellett azonban a csalik anyaga is bomlik, így úgy viselkednek, mint egy gyorsan oldódó pellet. 

A felhajtóerejükkel kapcsolatban is árulkodó a nevük, hiszen ezek a csalik wafter jellegűek, azaz kritikusan ki lehet velük könnyíteni a horgot. De nagyon nem mindegy, hogy milyen, illetve mekkora horgot! Úgy készültek a csalik, hogy a kisebb, 6 mm-esek a 12-es vagy az ettől apróbb, vékonyhúsú, kifejezetten methodos horgokkal működjenek tökéletesen, míg a nagyobb, a 8 mm-esek a 8-as vagy 10-es kampókkal vegyenek fel ideális pozíciót a mederfenéken. Hogy konkrét horogtípust is ajánljak hozzájuk, én rendre a Benzár Method Round Feederrel használom őket (is). Ez egy mikroszakállas, vékonyhúsú, de hihetetlenül erős és strapabíró horog, amely az utóbbi hónapokban elsőszámú favoritommá vált.

A megfelelő méretű horoggal tökéletesen működnek a vízben, ami alapvető fontosságú az eredményesség szempontjából. 

A nagyobb, 8 millis csalikhoz én a 8-as Benzár horgot használom, míg a kisebb, 6 millisekhez a 12-est.

A Smoke Wafterek állaga ideális a csalitüskés felkínáláshoz. Nem kell attól tartani, hogy a normál, tehát nem „fine" tüske szétrepeszti esetleg a kisebbeket, hiszen kellően rugalmas az anyaguk. Fontos továbbá, hogy például a Method Tojásokkal ellentétben nem kizárólag a töltögetős, flat kosarakkal, az etetőanyagban elrejtve lehet őket eredményesen használni, hanem nyugodtan alkalmazhatjuk ezeket a csalikat bordás kosaras peca esetén is, hiszen gond nélkül kibírják a lendítés és a csobbanás okozta erőhatást, nem csúsznak le a tüskéről. Sőt, gond nélkül lehet ugyanazzal a szemmel több halat is fogni, de erre már kitértem néhány sorral feljebb. 

Ugyanazzal a csalival akár több halat is meg lehet fogni, sőt, sokszor fogósabb a már előáztatott szem, mint az „új"!

Bordás kosaras peca esetén sem kell lemondani a használatukról, hiszen kiválóan tűrik a dobást! 

Összeségében tehát, amit tudni érdemes a Method Smoke Wafter Dumbell csalikról, az a füstölő és oldódó küllemük, a tökéletes csalifelkínálást lehetővé tevő felhajtóerejük, illetve a megszokottól eltérő, dumbell, azaz hordó formájuk. Egész évben eredményesen lehet őket használni, csak az a fontos, hogy megtaláljuk közöttük az adott napon legjobban működő méretet és ízt! 

Imádják a pontyok ezeket a csalikat!

A nagyobb, 8 mm-es méretűekkel igazán termetes példányok is horogvégre csalhatók. 

Pop-up Dumbell csalik

A cikksorozat első és eddig a pontig a második részében is kizárólag wafter jellegű csalikról esett szó. Vannak azonban olyan szituációk, amikor nem a vízfenék közvetlen közelében kell csalinkat felkínálnunk ahhoz, hogy kapást tudjunk kicsikarni. Ilyenkor jön csak el a nagy felhajtóerővel rendelkező, klasszikus pop-upok ideje! Fontos tudni, hogy ezek esetében sem mindegy a csali alakja, színe és aromája sem, hiszen a halak éppen ugyanazt érzékelik vízközt, mint a mederfenéken. 

A Pop-up Dumbellek hordó formájú, nagy felhajtóerejű pelletek. 

A Pop-up Dumbell csalik lebegő, hordó formájú pelletek, amelyek felhajtóereje sokszorosa a korábban bemutatott wafterekének. Segítségükkel a vastaghúsú, viszonylag nagyméretű horgokkal is kivitelezhető a teljes előkehosszban történő lebegtetés, ami elsősorban az erősen felemelegedőben lévő tavaszi vizekben, illetve nyáron eredményes csalifelkínálási technika. Élénk színek és egyedi aromakombinációk jellemzik ezeket a csalikat. Előbbi főként a tiszta vizű bányatavakban, utóbbi pedig az intenzíven horgászott vizekben fontos igazán.

Feltűnő színe és erős aromája van ezeknek a pelleteknek. 

Az egyedi ízkombinációk közül kiemelném kedvencemet, a tintahal&mangót, amely sárga színével gyakran verhetetlen. 

A csalik állaga kiváló! Nagyon rugalmasak, így könnyedén tűzhetők akár 10 vagy 15 mm-es tüskére is. Emellett természetesen fűzőtővel is gond nélkül át lehet őket szúrni, így hajszálelőkén egy nagyobb csalikombináció részeként, egy nehéz, süllyedő, például halibut pelletet kikönnyítő falatként is remekül muzsikálnak. Ez utóbbi módon kimondottan jó szolgálatat tesznek a szelektív, nagyhalas horgászatok során.

A 8-as Benzár Method Round Feeder horgot minden gond nélkül megemelik a Pop-up Dumbellek. 

Mindezek után eljött az ideje a második rész befejezésének is, amelyben kizárólag dumbell, azaz hordó formájú csalikról esett szó. Ezek használata, még egyszer mondom, főként az intenzíven telepített tavakon indokolt igazán, tehát azokon a vizeken, ahol a halak már kis túlzással irtóznak a gömb csaliktól. Ez persze nem jelenti azt, hogy egy természetes vízen, például a Balatonon ne lehetne velük nagyszerű eredményeket elérni, sőt!

A harmadik, egyben utolsó részben olyan csalik jönnek, amelyek e pillanatban még a nagyközönség számára nem ismertek, azonban biztosíthatok mindenki, hogy ezek is nagyot fognak szólni!

Szabó Bence


BENZAR METHOD ROUND FEEDER HOROG 8 DB/CSOMAG
790 Ft
Balatoni pontyozás, őszi esélyek
Megjelent: 2025. október 23. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember közepére a csökkenő balatoni forgatag újra lehetővé tette, hogy üldözőbe vegyem partról bojlis felszerelésemmel a pontyokat. Nemcsak a 17 fokosra hűlt víz, hanem a 60 millió köbméternyire becsült vízhiány is gondoskodott arról, hogy kevesebb legyen a vízpartot látogató fürdőző és turista. Balatonboglár egyik szabadstrandja mellé telepedve meglepődve tapasztaltam, hogy hogy alig van horgász, a vizen csak néhány SUP és vitorlás...

Halvédelem felsőfokon a Carp Experttel
Megjelent: 2025. október 09. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Az online térben és a nyomtatott médiában a legtöbb írásunkban azt mutatjuk be, hogy milyen csalikkal, csalizási módokkal és horgászmódszerekkel tudunk eredményesebbek lenni. Kevés olyan foglalkozott eddig azzal, hogy tippeket és tanácsot adjon azon horgászok számára, akik felelősséget és késztetést is éreznek ezeknek a gyönyörű halaknak az egészségének a megóvására. Jelen cikkünk olyan halvédelemmel kapcsolatos kiegészítőket mutat be, amely...

Hard River Feeder-rel a Dunán
Megjelent: 2025. október 02. | Forrás: Heincz András | Írások

Beköszöntött a szeptember és a vénasszonyok nyarában bizony jóleső érzés vízparton átélni a langyos szellőt, a lenyugvó nap kellemes melegét, na meg egy új bot adottságainak felfedezését! A Carp Expert River Feeder már jól ismert és bevált termék volt az Energofish palettáján és most kezembe vehettem az idén megjelent újabb generációt, ami nem csak új köntösbe öltözött, hanem a jelenkor igényeihez mérten történtek rajta...

Felszíni feketesügérhorgászat
Megjelent: 2025. szeptember 25. | Forrás: Ország Bálint | Írások

Hazánkban a feketesügér – vagy régebbi nevén pisztrángsügér – megosztó halfaj: idegenhonos és invazív is egyben, viszont falánksága, látványos kapásai, erőteljes kirohanásai igazi sporthallá teszik őt. Mára több hazai vízben is stabil állománya alakult ki, így egyre népszerűbb a pergetők körében. Az Egyesült Államokban viszont a "bass fishing" igazi életstílus, ahol a profi versenyzők olyan népszerűek, mint itthon a Forma-1-es pilóták: hatalmas...

Wizard plasztikos pergetések
Megjelent: 2025. szeptember 18. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Annyi gyönyörű ponty, amur, és oly sok bojlis botok mögött töltött peca után, nyár végére szűnni nem akaró viszketést éreztem a jobb tenyeremben. Pontosan ez jelezte azt, hogy pergető botot ragadva meg kell indulnom a Sárszentmihályi-tavak felé, hogy süllők és balinok után kutassak. No és persze hajtott a kíváncsiság az iránt is, hogy vajon milyen sikert arat a Wizard egyik legújabb gumihal családja, a Vertix Blade.  Pergetéshez nem éppen a...

Nyári csalizási tippek pontyra
Megjelent: 2025. szeptember 04. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A nyári meleg vizek legkülönlegesebb és legnagyobb vonzerővel bíró természetes csalija a tigrismogyoró. Édes illata és természetes cukortartalma miatt ellenállhatatlan a pontyok és amurok számára. Tavasz végétől és is előszeretettel alkalmaztam a tigrismogyorót a hajszálelőkéimen, több gyönyörű pontyot és amurt köszönhettem neki.  Célzott ponty és amurhorgászatom erős bojlis felszereléssel egy sekély vizű, lassú áramlású...