Amikor ezeket a sorokat írom, a jól ismert közmondás jár a fejemben miszerint: "Jóból is megárt a sok!"
Életem legnehezebb horgászatán vagyok túl. A Paksi Atomerőmű HE által rendezett maratomi versenyen. Harminc csapat, kilencven horgász és negyvenkét óra horgászat. Voltak csapatok, akik a „buli" kedvéért indultak, míg mások véresen komolyan vettek minden egyes másodpercet. Mi is közéjük tartoztunk. Győzni mentünk, de ennek esélye a sorsolás után szertefoszlott.

Olyan részére kerültünk a tónak, amely tavasszal talán jó lenne, de ilyen rekkenő hőségben aligha. Sekély víz és rendkívül akadós pálya fogadott bennünket. Látva a helyet, már a következő évi versenyre való automatikus bennmaradás volt a tét. Azaz, az első húsz között kell végezni. Így nekiindulni egy versenynek nem túl lelkesítő dolog, pláne ilyen hosszúnak. De mit lehetett tenni, ha már egyszer itt vagyunk, akkor kitartunk a végéig. Cél a tisztes helytállás.
Már a horgászhelyre való bepakolás is emberpróbáló feladat volt. A rengeteg felszerelést és kiegészítőt csak több fordulóval tudtuk bevinni. Jóformán még el sem foglaltuk állásainkat, amikor megszólalt a verseny kezdetét jelző dudaszó.
Minden eshetőségre felkészültünk. Volt nálunk rakós bot, match, feeder, sőt még bojlis bot is, nagy távdobó orsókkal. A Tímár-Mix etetőanyag-családból került ki az ide szánt kaja. Egy keveréket állítottam össze Dévér extra, piros Ponty extra, Super-Mix és Mester-Mix összedolgozásával. Csemegekukoricát és csontkukacot raktam bele tetemes mennyiségben. Olyan sok élő anyag volt benne, hogy éppen csak összeállt annyira, hogy be tudtam csúzlizni.
Ezután volt időnk rendet rakni és elhelyezkedni. A horgászládám egy új darab volt az Energofish forgalmazásában lévő Fix2 FCS PROK. Reméltem, hogy kényelmes, mert elég sok időt kell majd gubbasztanom rajta.
A bekevert etetőanyagból körülbelül három kilót lőttem magam elé úgy negyven méterre, és ennek megfelelően állítottam össze match botomat. Tizenkét grammos Erdei Attila féle úszó - nem a karbon száras, hanem a pávatoll antennás -, a zsinór 0.15-ös Sufix Specialist Anglaise ami a Ryobi Zauber 4000-res dobjára volt csévélve. Egy viszonylag lágy de mégis erős match bottal gond nélkül meg tudtam dobni a beetetett részt.
Besenczi István barátom és a csapat harmadik tagja Pető József fogták az első halakat: 10-15 dekás dévéreket. Nálam nem tudtam mi volt a hiba. A lényeg az, hogy három órán keresztül egy snecin kívül semmi nem jött. Ekkor elővettem az egyik távdobó botomat, az EnergoTeam Lux Boilie 360-as 3 lb-s pálcát, távdobó etetőkosárral felszerelve. Persze, a megfelelő hatalmas dobátmérőjű orsóval, ami egy Ryobi Proskyer volt, dobján 0,30-as Sufix Xcelon zsinórral. Eldobtam, amennyire csak tudtam, be az akadók kellős közepébe. Ha már előtte nincs hal, benne biztosan van. Az már más kérdés, hogy ha kapás van, ki tudom e húzni. Próba szerencse.
Közben gyorsan telt az idő. Az óra mutatója már közelített az éjfélhez, amikor ejtős kapásra lettem figyelmes. Ráfeszítettem a zsinórra és bevágtam. Aminek az lett az eredménye, hogy a rod-pod felborult. Mivel a zsinórom a botvilla alá volt beakadva. De a hal azért meglett. Három kiló feletti amur. Ezzel az összeállítással szemben semmi esélye nem volt.
Végre megtört a jég. Fogtam egy értelmes, mérlegelhető halat. Kicsit jobb lett a kedvem. Újracsaliztam, és csak úgy vaktában bedobtam az ágak közé. Elhelyezkedtem székemben és vártam a folytatást. Mindhiába! Úgy tűnt a halak elpufogtatták erre a napra szánt puskaporukat. Az álom is egyre jobban elhatalmasodott rajtam. Valószínűleg el is bóbiskoltam kicsit, mert botom csörgésére eszméltem. Még mielőtt a vízben landolt volna sikerült elkapnom. Bevágásom ült, de rövid huzavona után szakadt az előke. Hiába a kagylós ágaknak a legjobb zsinórok se tudnak sokáig ellenállni. Szerelés és csalizás után visszadobtam az előző kapás irányába. Az eset kis idő múlva megismétlődött. Ezután nem mertem egy percre se levenni szememet a pecáimról.
Reggelig nem történt semmi érdemleges.