Match vagy feeder?
Megjelent: 2013. július 30. | Forrás: EnergoTeam | Írások

Matchbotként már teszteltük az ET Extreme Match-Feeder botot, és elégedettek voltunk vele. Ígéretünkhöz híven eljött az ideje, hogy feeder mivoltában mutassa meg mire képes. A próba horgászatra a Tisza folyón kerítettünk sort.


A varázslatos helyszín

A folyó tisztulása még zajlott, de már a 30 cm feletti átlátszóság, és a korábbi napok eredményei bizakodásra adtak okot. Egy partvédő, ún. depónia kövezést szerettünk volna meghorgászni, annak is a mélyebb, belső részét, ahol 7-8 méteres a vízmélység. A bizonyos kanyar külső ívén rombol az áradás, egyre másra dőlnek be a fák. Ennek egyik előnye, hogy az akadós környezet sok halat tart, másik előnye, hogy a fához hozzá lehet kötni a csónakot, így a mélybe nyúló, esetleg a fárasztás utolsó fázisában kényelmetlen és útban lévő horgonykötél nélkül lehet abszolválni a horgászatot.


Az orsóra Specialist Bream zsinórt csévéltünk

A boton egy Carp Expert Match 4000-es orsó volt szolgálatban, úgy döntöttünk, hogy az egyébként matchként használt boton ez is megfelelő lesz a teszt erejéig. Azonnal felmerül, hogy a 3,90-es hossz nem bizonyul-e soknak a csónakos horgászat alkalmával? A másik kérdés, hogy a bot orsós, és középső tagja elég erős lesz-e a remélt pontyok fárasztásához? A bot tulajdonságai közül ebben az esetben a rezgőspicc kapásjelző képességét és a nyél rugalmasságát, erejét tudtuk tesztelni leginkább. Az első látásra is megmutatkozik, hogy az átalakított feederünk, nem a távdobásra, legalábbis nem a tömött etetőkosarak távdobására lett kifejlesztve. Annál ez finomabb pálca.


Az Excalibur Carp horgait használtuk

A helyen már folyt horgászat a megelőző két napon, szemes kukoricával is elő volt etetve. A rézsű sajátosságai miatt nem kellett 10 méternél messzebb dobni, a csónakkal megfelelő közelségben lehet megállni. Ebből a szempontból nem egy szokványos feederezésről van szó.


A keszegekhez kisebb méretet, a pontyokhoz nagyobbat

A terv az volt, hogy a hajnali érkezés után kizárólag szemes takarmánnyal etetünk, hogy a darabosabb halakat csalogassuk a helyre. Mindenképp szerettünk volna pontyokat akasztani, s nem akartuk az egyébként legendás tiszai keszegállományt a kelleténél jobban a helyre csábítani. A csalizás is pofonegyszerű volt, mindössze konzerv kukorica, és házi főzésű "öreg" kukorica állt rendelkezésre.


A Carp Expert Ponty-feeder kajájával készültünk

Bevett szokás, hogy a keszegek támadása után, amikor a pontyok egy részén is túl vagyunk, kis etetőkosárra váltunk, és a környéken bóklászó pontyokat az aromásabb csalival hozzuk a horog közelébe. Ekkor már szemeset csak a horog köré koncentrálva juttatunk be.


Az első ponty egy hibátlan Tiszai pikkelyes személyében érkezett

Az elmélet után lássuk, hogyan alakult a horgászat. A házi kukoricából nagyjából 3 litert etettünk be kezdetnek, egy sekélyebb, kb. 5 méteres, és mélyebb, 8 méteres pályát létrehozva. Ez kis egyszerűsítéssel megfelel a rézsű két lépcsőjének, ahol egyrészt megáll a kukorica, másrészt a halakat szoktuk fogni. Nem lehet kiszámítani, melyikre jön jobban a hal, majd kiderül!


Íme a két spicc egymás mellett. Egyik match, másik feeder

A nagyobbacska karikák rohama nagyjából egy órán át tartott. Ebben az időszakban ritkán jön ponty. Előfordul ugyan, de sokkal gyakoribb, hogy amikor a sörgő-forgó, viullmgyors keszegek felszedik a takarmány nagyobb részét, és ritkulni kezdenek, akkor úszik be pár jobb hal és elrebbentik az aprónépet. Tisztán lehet tapasztalni, hogy a keszegkapás abbamarad és a reménnyel telt várakozás percei kezdődnek el.


Csónakból egyszerűbbek voltak a fárasztások

Az első ponty szakaszos spiccrángatással érkezett, ami arra utal, hogy szinte észre sem vette, hogy horog került a szájába, minimálisat oldalra távolodva szedegetett tovább. A bevágásra szép visszarúgás volt a válasz, s a hal a mélyebb víz felé fordult. Mint kiderült, csak cselből.

Ilyenkor ha a folyó közepe felé indul, még szoktuk is hagyni, egy kicsit könnyebb fékkel, hadd menjen, annál egyszerűbb lesz ott az akadómentes pályán megvívni a csatát. Mintha a halunk rájött volna, hirtelen irányváltással a parti bedőlt fák felé vette az irányt, s a vékony monofil, az első belefeszülésre azonnal szakadt. Szinte biztos, hogy kagylót fogott. Olyan volt a szakadási felület, mintha késsel vágta volna az ember!


Az orsó is kiválóan teljesített

Szomorkodásra sem maradt idő, olyan gyorsan érkezett a következő. Ezt már könnyebb volt parírozni, megpróbált a part felé mozdulni, de viszonylag egyszerűen eltántorítható volt az első gondolatától. Félvízre felhúzva már nyeregben voltunk, pár tiszteletkör után szákba került. Nem volt óriás, szűk kettesre saccoltam.


Az etetőanyagban kis pelletek is helyet kaptak

Ilyenkor nincs vesztegetni való idő, gyorsan újra kell dobni! Jó napot fogtunk ki! Alig 20 perc múlva érkezett a következő kapás. Határozott hajlítással és elindulással nyitott, szinte bevágni sem kellett. Ez már erősebb ellenállást tanúsított, a fárasztás is hosszasabb és keményebb akciót hozott. A felszerelés kitartott, az akadás tökéletes volt. A három és feles tiszai pikkelyes a csónakban kötött ki. Itt a bot már megkapta azt a kiképzést, amit tesztnek lehet nevezni. Durván félbe hajlott és időnként nagy rohamokat kellett kiállnia.


Ezek után következett az etetőanyagos, etetőkosaras szakasz. Két durva hajlítást is kaptaunk erre a botra, de a bevágások nem ültek. Szerintem joggal gyanítjuk, hogy ezek már testtel való sodrások voltak. Ahogy egyre feljebb hágott a nap, a nyári melegben érezhetően lanyhult a halak kapókedve. Még egy ponty elesett, de az egy másik botra érkezett, így korrekt módon bár beszámolunk róla, de ezt strigulát a másik pálca kapja meg.


Búcsúzóul megmutattuk a halnak, hogy még két tartalék spiccünk is volt

Nagyjából azt hozta az ET Extreme Match-Feeder, amit előzetesen elképzeltünk róla. Megbízható, kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott. Már a nagyobb keszegeknél sem volt egy buta durung, hiába no, az eredete mégiscsak egy matchbot. És a nagyobb, testes halaknál is az látszott, hogy azért ez a bot inkább egy match, amit indokolt esetben egy könnyű feederként is lehet használni, sem mint az ellenkezője.


Az egyik ponty a háromból

Ha tehát volt a tervezés során bármi kompromisszum, azt a feeder szenvedte el. Az ET Extreme Match-Feeder egy teljes értékű matcbot, feederes lehetőséggel. De le kell szögezni ismét, hogy aki 150 grammos megtömött kosarakat akar dobálni, az jobb, ha másik botot keres. Ezzel 20-30 grammos kosarak kidobhatók a világból. Akár 4-5 kg-os halakkal is simán felvehetjük vele a versenyt, de tudomásul kell venni, hogy nem a keményebb feederek közé tartozik.


Kisebb feederkosarakkal kompatibilis a bot

A teszt kiválóan sikerült, és örülünk, hogy a leendő felhasználókkal értékes tapasztalatokat sikerült megosztani, melyek segíthetnek a vásárlásban is!


A zsákmányra nem lehetett panaszunk

Forrás: EnergoTeam

EXCALIBUR CARP CLASSIC NS HOROG
590 Ft
Nyári csalizási tippek pontyra
Megjelent: 2025. szeptember 04. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A nyári meleg vizek legkülönlegesebb és legnagyobb vonzerővel bíró természetes csalija a tigrismogyoró. Édes illata és természetes cukortartalma miatt ellenállhatatlan a pontyok és amurok számára. Tavasz végétől és is előszeretettel alkalmaztam a tigrismogyorót a hajszálelőkéimen, több gyönyörű pontyot és amurt köszönhettem neki.  Célzott ponty és amurhorgászatom erős bojlis felszereléssel egy sekély vizű, lassú áramlású...

Nyári ponty- és amurparádé
Megjelent: 2025. augusztus 28. | Forrás: Sisa József | Írások

A nyár derekán Pető Gabi csapattársammal, és állandó segítőjével, Karcsival, úgy döntöttünk, hogy összehozunk egy hétköznapi teszthorgászatot. Ismerősöktől, horgászbarátoktól nagyon sok jót hallottunk a Nógrádmarcal községben található Mixi-horgásztóról. Az elmondások alapján kiváló halállománnyal rendelkezik, nem nagy a vízmélysége, viszonylag sok amur él benne és a pontyok átlagmérete is 5 kg körül van. Igaz Gabitól, vagyis Budapesttől és...

Úszók minden helyzetre! - iBite
Megjelent: 2025. augusztus 21. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Évek óta használom az iBite úszó család különböző típusait, melyek lefedik az úszós horgászat minden területét, legyen az match, rakós vagy spicc botos módszer. Találunk keszegező, pontyozó és rablóhalas típusokat, csúszó és fix változatokat minden szükséges teherbírással. Ennek megfelelően a bot, a távolság, a vízmélység függvényében választok közülük. iBite úszók. Az úszós módszerek közül a legközelebb a match botos...

Extrém pontyozás a Balatonon
Megjelent: 2025. augusztus 14. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A hidegfront betörések alkalmával történő pontyhorgászataim a Balatonon máig a legemlékezetesebbek. A légnyomás csökkenését eredményező szelek felkorbácsolják a Balaton vizét, az alsó vízréteg lebegő szemcséi, a felső iszapréteg felkeveredésével szürkévé festett tó vizében vad táplálkozásba kezdenek ilyenkor a pontyok óriási tömegei. Északi szélben, a Badacsony felől érkező orkán sem tántoríthat el a bojlizástól, sőt, a besétálós...

Nyári kalandok - Wizardos halak a Dunán
Megjelent: 2025. augusztus 07. | Forrás: Bokor Károly | Írások

A leggyakoribb vendég a nyári, folyóvízi pergetéseim idején a ragadozó őn, és a süllő, melyekkel a pikkelyesek közül találkozom. Ennek oka kettős, egyrészt belőlük elég szép mennyiséget találhatunk a folyóinkban. Másrészről legtöbbször célirányosan róluk szól a pergetésem. Főként mert megtalálásuk, kapásra csábításuk nem igényel olyan sok időt, mint a szintén pergetve is fogható harcsáké. Ám nekem más okom is volt, hogy elsősorban rájuk...

A Duna óriásai - egy felejthetetlen nap az amurok között
Megjelent: 2025. július 31. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Ugyan melyikünk fejében nem játszódott már le a gondolat hatalmas amurokkal való küzdelemről. Hát bizony az enyémben vagy ezerszer lepergett már ez a film, ilyen-olyan finisekkel. Hol happy end volt a vége, hol pedig az amurok kerültek ki győztesen kettők csatájából. A júniusi alacsony dunai vízállás és az átlagosnál magasabb, 25 fokos vízhőmérséklet cselekvésre parancsolt, és etetni kezdtem kukoricával a Pest alatti Duna szakasz általam sűrűn látogatott...