Megérkeztek az új pellet bokszok
Megjelent: 2023. június 10. | Forrás: Raffer Kristóf | Írások

Úgy gondolom, hogy erre a termékre már nagy szükség volt a Benzár Mix palettáján, hiszen egy rendkívül praktikus, fogós csalogatóanyagról van szó, aminek elkészítése végtelenül egyszerű és talán ez a három legfontosabb tulajdonsága teszi ennyire meggyőzővé.

Íme az 5 féle pellet box!

Igen, öt a szerintünk leginkább fogós ízesítésben került a boltok polcaira, amelyek között van már régóta bevált aroma, viszont van, olyan új ízesítés is, aminek szükségét éreztük, ahhoz, hogy a lehető legeredményesebbek lehessünk és emellett került még a dobozokba egy kis tégelyben a 2023-as évi sláger újdonságunkból, ami pedig nem más, mint a Concourse Twister csali. Természetesen a bokszokhoz passzoló ízesítésben helyeztük el, ezeket a csalikat.

Vegyük szépen sorra ezt az öt fogós ízt:

Mangós pellet box a mangós Twister csalival. 

A mangós ízvilág már kétségkívül megkerülhetetlen a horgász piacon, ezért mi is úgy gondoltuk, hogy bizony szükség van egy, ilyen ízesítésű pellet boxra.

Chili-Kolbász pellet box a Fokhagyma-Mandulás Twisterrel. 

Egy igazi nagyhalas, csípős pellet mixről van szó, hiszen a Chili-Kolbász ízesítést bizony előszeretettel fogyasztják a nagytestű pontyok!

Ananászos pellet box a Csoki-Narancsos Twisterrel.

Egy igazi édesség a halaknak, az ananász az egyik, olyan íz, ami már hosszú évek óta rendkívül fogós, és nem maradhat otthon egyetlen horgászat során sem.

Green Betain pellet box a Hallisztes Concourse Twister csalival.

Erős, halas illatának és ízének köszönhetően bármelyik halfajra eredményesen használhatjuk. Nekem például a személyes kedvencem, hiszen több tokhal megfogásához is hozzásegített már.

Squid pellet box az Eper-Tintahal ízesítésű Twister csalival.

Egy újabb, inkább büdösebb ízvilágú pellet box, amit a pontyok előszeretettel fogyasztanak az év bármely időszakában.

Jól látható tehát, hogy 2 édes és 3 büdösebb, csípősebb verzió érhető el mostantól a palettánkon.

Mindenképpen meg kell jegyezni, hogy ezek a pellet bokszok nem kizárólag a meleg, nyári napokon eredményesek, hiszen mi is rengeteget használjuk őket az év bármely időszakában.

Akkor miért Summer pellet box a neve?

Nos, erre a kérdésre nagyon egyszerű a válasz, hiszen ezeknek a pelleteknek a megfelelő arányait mi állítottuk össze és a Summer pellet boxok alacsonyabb fehérje tartalommal bíró pelletekből lettek összeállítva, hiszen sokszor van úgy, hogy a halak inkább, ezeket pelleteket keresik főleg a nyári időszakban.

Ennek a szép tükrösnek is tetszett a Green Betainos box.

A színes pellet szemek messziről felhívják a kosarunkra a halak figyelmét.

 

Ezek a pelletek alapból natúr változatban kerültek a boxokba, ebből adódóan, ha nem szeretnénk aromát önteni rá, akkor tudjuk natúr változatban is használni, csupán egy kis vizet kell rátenni, majd összerázni, várni néhány percet és kész is a pelletünk!

400 gramm pellet mellé került a 150ml aroma és egy tégely csali. Kell ennél több?

Én úgy szoktam elkészíteni, hogy a pelletre ráöntöm a 150ml aromát, majd összerázom és pihentetem 4-5 percig majd ezt a folyamatot kétszer-háromszor megismétlem és kész is a pelletünk!

A pelletszemek közelebbről szemügyre véve. 

Jól látható, hogy többféle méretű pelletek alkotják a mixet, hiszen vannak benne 2,4mm-es halas pelletek is, illetve különböző színes pelletszemek is.

Íme a megtöltött kosár, ami hamarosan az éhes szájakat várja. 

Ezek a halak bizony nem tudtak ellenállni a pellet boxoknak.

Úgy gondolom, hogy ezek a pellet boxok mind a rapid horgászatokhoz, mind pedig a versenyhorgászatokhoz megfelelő alternatívát jelentenek majd a horgásztársaknak, hiszen kis helyen is elfér, rendkívül egyszerűen és gyorsan elkészíthető, ugyanakkor a legjobb minőségű pelletekből lettek összeállítva, ezért fogósságuk megkérdőjelezhetetlen legyen szó hobbi vagy verseny horgászatokról egyaránt.

Biztos vagyok benne, hogy sokat fogom az év folyamán használni, ezeket az etetőanyagokat, érdemes kipróbálni őket!

 

Képek: Molnár Zoltán

Szöveg: Raffer Kristóf

 

BENZAR MIX SUMMER PELLET BOX + TWISTER CSALI
2 490 Ft
BENZÁR ARC FLAT METHOD FEEDER XL KOSÁR
1 140 Ft
CARP EXPERT PRESTIGE MULTICOLOR ZSINÓR 300M, 1200M
1 990 Ft
CARP EXPERT DYNAMIC FEEDER ORSÓ
11 990 Ft
CARP EXPERT MAX2 FEEDER BOT
27 990 Ft
Balatoni pontyozás, őszi esélyek
Megjelent: 2025. október 23. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember közepére a csökkenő balatoni forgatag újra lehetővé tette, hogy üldözőbe vegyem partról bojlis felszerelésemmel a pontyokat. Nemcsak a 17 fokosra hűlt víz, hanem a 60 millió köbméternyire becsült vízhiány is gondoskodott arról, hogy kevesebb legyen a vízpartot látogató fürdőző és turista. Balatonboglár egyik szabadstrandja mellé telepedve meglepődve tapasztaltam, hogy hogy alig van horgász, a vizen csak néhány SUP és vitorlás...

Halvédelem felsőfokon a Carp Experttel
Megjelent: 2025. október 09. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Az online térben és a nyomtatott médiában a legtöbb írásunkban azt mutatjuk be, hogy milyen csalikkal, csalizási módokkal és horgászmódszerekkel tudunk eredményesebbek lenni. Kevés olyan foglalkozott eddig azzal, hogy tippeket és tanácsot adjon azon horgászok számára, akik felelősséget és késztetést is éreznek ezeknek a gyönyörű halaknak az egészségének a megóvására. Jelen cikkünk olyan halvédelemmel kapcsolatos kiegészítőket mutat be, amely...

Hard River Feeder-rel a Dunán
Megjelent: 2025. október 02. | Forrás: Heincz András | Írások

Beköszöntött a szeptember és a vénasszonyok nyarában bizony jóleső érzés vízparton átélni a langyos szellőt, a lenyugvó nap kellemes melegét, na meg egy új bot adottságainak felfedezését! A Carp Expert River Feeder már jól ismert és bevált termék volt az Energofish palettáján és most kezembe vehettem az idén megjelent újabb generációt, ami nem csak új köntösbe öltözött, hanem a jelenkor igényeihez mérten történtek rajta...

Felszíni feketesügérhorgászat
Megjelent: 2025. szeptember 25. | Forrás: Ország Bálint | Írások

Hazánkban a feketesügér – vagy régebbi nevén pisztrángsügér – megosztó halfaj: idegenhonos és invazív is egyben, viszont falánksága, látványos kapásai, erőteljes kirohanásai igazi sporthallá teszik őt. Mára több hazai vízben is stabil állománya alakult ki, így egyre népszerűbb a pergetők körében. Az Egyesült Államokban viszont a "bass fishing" igazi életstílus, ahol a profi versenyzők olyan népszerűek, mint itthon a Forma-1-es pilóták: hatalmas...

Wizard plasztikos pergetések
Megjelent: 2025. szeptember 18. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Annyi gyönyörű ponty, amur, és oly sok bojlis botok mögött töltött peca után, nyár végére szűnni nem akaró viszketést éreztem a jobb tenyeremben. Pontosan ez jelezte azt, hogy pergető botot ragadva meg kell indulnom a Sárszentmihályi-tavak felé, hogy süllők és balinok után kutassak. No és persze hajtott a kíváncsiság az iránt is, hogy vajon milyen sikert arat a Wizard egyik legújabb gumihal családja, a Vertix Blade.  Pergetéshez nem éppen a...

Nyári csalizási tippek pontyra
Megjelent: 2025. szeptember 04. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A nyári meleg vizek legkülönlegesebb és legnagyobb vonzerővel bíró természetes csalija a tigrismogyoró. Édes illata és természetes cukortartalma miatt ellenállhatatlan a pontyok és amurok számára. Tavasz végétől és is előszeretettel alkalmaztam a tigrismogyorót a hajszálelőkéimen, több gyönyörű pontyot és amurt köszönhettem neki.  Célzott ponty és amurhorgászatom erős bojlis felszereléssel egy sekély vizű, lassú áramlású...