A felszerelések többségén feltüntetik a teherbírásra vonatkozó értéket – ez alól ma még kivételt képeznek a különböző műcsalik, többek között a wobblerek is. Pedig ezzel a kérdéssel gyakran szembekerül a horgász, pláne ha nagyvadakra pályázik – kiegyenesedik a horog, kiszakadt a wobbler drótja, vagy kinyílnak a karikák. A fonott zsinórok korában néha wobblerünk lehet a „gyenge láncszem”.

Az igazi rablóhalazók többsége őrizget dobozában egy-egy megcsonkított wobblert, amelyhez emlékezetes történet fűződik – kifogott hallal, vagy anélkül. A legnevesebb műhalakból is láttam már ilyen roncsot. Ezért hát rögtön felkaptam a fejem, amikor a lengyel Salmo cég fennhangon hirdette, hogy wobblereit a balsafa-hagyományoktól eltérően, sokkal keményebb műhabból vagy más műanyagból készíti.


Salmo dobás előtt… Vajon mennyit bír majd ki?

Szó sincs arról, hogy kételkedtem volna, de szeretek a dolgok mélyére nézni… Hát elõvettem a Salmós dobozomat, hogy szikével a kézben győződhessek meg a fentiekről…
Eredetileg úgy terveztem, hogy a teljes Salmo-készletemet feldarabolom, hogy minden méret és típus belekerülhessen eme cikkbe – de végül, pusztán a terjedelmi korlátok miatt, jobbnak láttam, ha csak egyetlen műhalat áldozok fel… Nyilván, egy közepes méretű wobblert csináltam ki (innen már könnyebben következtethetünk felfelé meg lefelé is), név szerint, a MINNOW 6-D merülőt – ezt a modellt sokan használják, szeretik. Én is több jó halat fogtam már vele.


Emlékfotó a győztes Minnow-ról, cikkem tesztalanyáról

Első körben, fogók közé szorítva próbáltam „tönkretenni” a wobblert. Feszíteni kezdtem „első vérig”, azaz a képzelt hal elvesztéséig… A két horog egyszerre jelentette az ellentétes pólust, így meglehetősen nagy húzóerőre volt szükség, hogy a műcsali gyengéi láthatóvá váljanak. A változatosság kedvéért, egyik horognak az ága egyenesedett ki, másikon pedig a karika nyílt ki – gondolkodás nélkül rávághatjuk tehát, hogy ezek jelentik a wobbler leggyengébb pontjait. Főleg harcsahorgászok emlegetik előszeretettel a gyári horogcsere és kulcskarika-csere fontosságát, mert a hatalmas ragadozók szájában a wobbler olykor elképesztő megpróbáltatásoknak van kitéve.


Erőltetés hatására a hátsó horog kiegyenesedett, míg a hasi horgon a karika nyílt szét


Harcsapergetők kedvence: a hatcentis HORNET – felül gyári horgokkal, alul pedig már a lecserélt, vastagabb horgokkal

Ebben a stádiumban még közel sem jártam ahhoz, hogy a wobbler testében, netán a végigvezetett drótban kárt okozhassak – ez eleve sokkal masszívabbnak néz ki, mint a rácsatolt horgok.
De még mindig nem kaptam választ arra, hogy amennyiben egy lelkiismeretes horogcserével áthidaljuk a fenti problémát, vajon mit várhatunk el a wobblerben végigvezetett dróttól? Hát, vettem a szikét, és óvatosan elkezdtem felnyitni a wobbler testét.


Wobblerem hátából kiáll a penge… Vérfagyasztó látvány!

A szike alkalmazása közben is tehettem pár megfigyelést a Salmo wobblerek strapabírására vonatkozólag… Először is: a műhab testet nem is olyan könnyű vágni! A vöröses színű poliuretánhabot ne szivacsként képzeljük el, hanem inkább, mint valami keményebb gipszet – meglehetõsen szenvedett vele a szike. A szivacsos szerkezetű anyag körömmel sem nyomható be könnyen. A csukák közül is tehát csak a legnagyobbak képesek lyukat ütni rá (ami miatt különben is fölösleges aggódni: a műhab nem szívja a vizet, akárhány lyukkal felszínen marad).

További érv a műhab alkalmazása mellett, hogy könnyen alakítható, így egyszerűbb wobbler-gyártást tesz lehetővé, és gyakorlatilag örökéletű. Ezt minden vezető wobblergyártó kezdte felismerni, és egyre sokasoknak a műhabból, vagy egyéb műanyagból készülő wobblerek. Hogy az egykor oly kedvelt balsafa teljesen kiszorul-e a műcsalik területéről, maradjon most egy nyitott kérdés – minek untatnék itt bárkit is a jóslataimmal?


Wobblerem metszete. Megfigyelhető a drót pontos elhelyezése a homogén műhabban. A hasi horog fülénél a súlyozásként szolgáló ólomgyűrű elvágott felét látjuk – ez ugye, egy merülő (sinking) típus (volt)

A szétnyitott wobbler testében a precíz gyártási folyamat nyomait véltem felfedezni… A drót pontosan a helyén, az ólmozás rendesen belőve – semmi félreöntés, elcsúszás, vagy egyéb „születési rendellenesség”. Néhai lelkes wobbler-barkácsolóként, ezt eleve az egyik legnagyobb pozitívumként könyveltem el!
Jó, ott a gyártósor, matricák és szigorú sablonok – mondhatnánk most, de azzal vágnék vissza, hogy a balsafa-anyagú wobblerek leghíresebbjei között is bosszantóan sok a „selejtes” darab! Félreragasztott nyelvek, elkenődött szem, elcsúszott drótozás, meg egyéb „apróságok”, amivel a csalódott vásárló rendszerint már nem tud hová fordulni. Nos, a műhabból készülõ Salmók esetében tényleg elenyésző a bosszantó „egyedi” darabok száma.

A wobbler testében átvezetett dróton jól látszanak a sablon nyomai: minden szépen, pontosan van görbítve, amilyenre csak gép képes. Kellemes meglepetés volt, hogy a drótfülek végeit leforrasztották (!), ami különös odafigyelésre utal – pláne, ha azt vesszük, hogy egy 6 centis apró modellről van szó!


A drótváz végeit leforrasztották. Mennyire? Megpróbáltam szétfeszíteni a forrasztást, és azt mondhatom, hogy „elég jól”!

Különösen érdekelt a wobbler testén lévő bevonat, amely a szemgyönyörködtető, élethű színeket is hordozza. Mondjuk, egy hagyományos balsafa wobblerhez képest, jóval vékonyabb bevonatot találunk itt (szándékosan nem mondok műgyantát vagy lakkozást, mert inkább valamilyen fóliázásnak tűnik ez – bár lehet, hogy tévedek).

Tény viszont, hogy roppant kemény, nehezen vágható, és a karcolásokra sem érzékeny. A kemény, vízálló műhabból készült testen pedig nem indokolt a túl vastag bevonat – azt hiszem, ebben a kérdésben nyugodtan hagyatkozhatunk a Salmo gyár fejlesztőire. Úgy tűnik, igencsak értik a dolgukat.


A test bevonata vékonynak tűnhet, de az átlagnál keményebb anyagról van szó!

A leszűrt tapasztalatok alapján elmondhatjuk, hogy aki különösen erőssé szeretné tenni Salmo wobblereit, elég, ha karikát és horgot cserél rajta – nem látom szükségét a harcsapergetők körében alkalmazott fonottzsinóros-pillanatragasztós „erősítésnek”.

Az amerikai GRIZZLY hármashorgok között különböző profilú és szárhosszúságú modelleket találunk – igyekezzünk azt választani, ami méretben és alakban is legközelebb áll a wobblerünk gyári horgaihoz. Ezzel elkerülhetjük, hogy a műcsalink mozgása megváltozzon. A GRIZZLY márkanév alatt megbízható karikákat is találunk, szinte bármilyen méretben – ebből is az eredetihez hasonló méretűt válaszunk.


A Salmo wobbler-kínálatában is rengeteg keményműanyag testû modellt találunk, mint például a közkedvelt, csörgős STING – ezeknél már fel sem merül a sérülés kérdése…

Az esetek nagy részében viszont nem feltétlenül szorulunk horog vagy karika-cserére. A Salmo legutóbbi évjáratain már elég jó minőségű, fekete horgokat találunk, amely maximum egy kis fenést kívánhat. De az első horgászaton még ezt se nagyon.