Menyhalas emlékek
Megjelent: 2009. március 04. | Forrás: Nagy Levente | Írások Valamikor a nyár végén, ősz elején a helyi horgászboltba érdekes párbeszédnek voltam tanúja. Két horgász azzal dicsekedett az eladónak, hogy az elmúlt napokban nem mindennapi horgászélménynek voltak részesei.
Mivel én is ismertem a két sporit óvatosan, puhatolózva bekapcsolódtam a párbeszédbe, próbálva fényt deríteni a részletekre...

A két fiatal horgász egyáltalán nem titkolózott, sőt dicsekvő szavakkal mesélték, hogy néhány napja több kiló körüli domolykót akasztottak, melyet néhány telefonnal készített fényképpel igazoltak… Valóban szép példányok voltak, és nem volt véletlen vagy szerencse, hisz ezt a héten több alkalommal is megismételték!

Szavaikból kiderült, hogy az esti, sötétedés utáni órákban egyszerű fenekező összeállítással, piócával, meg harmatgilisztával csalizva sikerült horogra csalni azokat a bizonyos halakat.
Történetük érdekes, ugyanakkor hihetetlen volt számomra, de ott voltak a fényképek, melyek még kíváncsibbá tették amúgy is kíváncsi természetemet….


Néhány perc és sötétbe borul a világ

Néhány óra kellett, míg be tudtam szerezni a kellő mennyiségű horogravalót, de szürkületkor már én is feszülten bámultam a picker bot spiccét, hogy mikor húzza meg egy mindenevőnek kikiáltott békés ragadozó. Mert én mindháromnak tartom a domolykót: mindenevő, békés ugyanakkor ragadozó!


Aznap egy könnyű 3 méteres E.T Picker 300 botot választottam „fegyvernek", melyet egy 3000 méretű E.T EXCALIBUR elsőfékes orsóval társítottam. Az orsó dobján 0, 22 mm vastagságú CARP EXPERT zsinór volt csévélve. A szerelék egyszerű csúszó ólmos szerelék, 45-50 centis 0, 18 mm vastagságú előkével, 25 grammos körteólommal és 8-as számú Gold Star horoggal.


Kapásjelző – világító patron

Ahogy a nap lassan eltűnt a falu mögött a folyó hirtelen életre kelt és számos hangos loccsanással törte meg a csendet. Domolykók voltak, mégpedig a nagyobbakból. Tudtam jó helyen ülök, most már csak a halakon és a szerencsén múlik a siker...


Ínyenc falatok... a halaknak legalábbis


Jól látni a spicc minden apró rezzenését



Itt az első kapás!

Jött is az első kapás nemsokára… hajlott a spicc, majd hirtelen megmeredt, és az akasztás védekező rugdalózásba torkollott. Az ellenállásból tudtam a hal „azokból való".
Partra emeltem, majd lámpát gyújtok, de a fénylő pikkelyek helyett egy sötét, a fűben kígyózó halat pillantottam meg. Az ördögbe ez menyhal és nem is kicsi! Bosszankodtam, de ugyanakkor végtelenül örültem a nem mindennapi találkozásnak.


Domolykó helyett…


…egy gyönyörű menyhal

Hm… nem is tudom mihez hasonlítani


Talán harcsára hasonlít a szája? Fene tudja

Előre azt gondoltam véletlen, vagy szerencse, de az elkövetkező órákban az összes megakasztott hal az ellenkezőjét bizonyította. Ez nem szerencse, hanem egy menyhalas este!

Menyhalak voltak, szép méretes menyhalak melyeket Erdélyben törvények védik, tilos a kimondottan rájuk való horgászat!
Igen ám, de ezeket a törvényeket nekünk horgászoknak írják, nem pedig a halaknak. Így, ha találkozunk velük, nekünk kell betartanunk, nem pedig nekik kell elfordítani fejüket az általunk felkínált csalitól, ahhoz túl buták szegények.
Ha horogra akadnak és szabadon engedjük, törvénybe nem ütközünk!


Nem mindennapi halak

Hamar eltelt az a néhány menyhalas óra és horgászat végére egy megmagyarázhatatlan felemás érzés vett hatalmába, csalódott voltam a domolykók miatt, ugyanakkor nagyon örültem a nem mindennapi találkozásnak melyre sokáig emlékezni fogok.

Kapcsolodó termékek:




ET Bream Picker

ET Excalibur FD

Carp Expert UV
Gold Star horog
LF Fejlámpa

Viágító patron





Finnyás óriások Carp Expert kukoricákkal
Megjelent: 2026. július 22. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért  nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...

Pergetés Wizard Fine Jig Riggel
Megjelent: 2026. július 18. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll.  A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...

Carp Expert feeder botok tesztje
Megjelent: 2026. július 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt.  Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...

Carp Expert újdonságok - Amiket nyáron nem hagyhatsz otthon
Megjelent: 2026. június 24. | Forrás: Szabó Attila | Írások

Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...

Pergetés Wizard Vertixekkel
Megjelent: 2026. május 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...

Carp Expert Neo bojlik - amikor a tavaszi peca igazán beindul
Megjelent: 2026. március 31. | Forrás: Szabó Attila | Írások

A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...