Mert mindig van új a nap alatt, még télvíz idején is!
Megjelent: 2018. február 13. | Forrás: Szabó Bence | Írások

Télen nem könnyű a halfogás. A pontyok anyagcseréje lelassul, minimális a táplálékigényük, így jóval nehezebb őket kapásra bírni, mint az év többi időszakában. Persze a helyzet nem reménytelen, sőt! Némi helyismeret vagy jó érzékkel elkapott információ és máris megtudhatjuk, hogy melyek a kiválasztott vízterület legmélyebb pontjai, ahol jó eséllyel a halak ilyenkor „bandáznak". Fontos, hogy olyan technikát válasszunk, ami megfelel a hely és az évszak sajátosságainak, hiszen nekünk kell a halat megtalálni! Az évszakhoz igazított csalogatóanyagokról nem is beszélve, melyek az utolsó lépést jelentik az áhított kapás felé vezető úton! Egy olyan horgásznap eseményeiről számolok most be, amely az első éles bevetése volt az egyik 2018-as, végleges formát öltött újdonságunknak.

Palettánkon már tavaly szeptemberben megjelentek a Bicolor, avagy az egyszerre két különböző színű csalik, melyek népszerűsége töretlen, hiszen nagyon fogósak és egyszerű őket használni. Egyedi, hordó formájúak a család elsőként forgalomba hozott tagjai, melyek viszonylag nagy felhajtóerővel rendelkeznek, így 8-as vagy 10-es horgokkal lehet őket tökéletesen kibalanszírozni. Persze már ekkor is gőzerővel dolgoztunk azon, hogy készüljön egy kisebb méretű és felhajtóerejű változata is a Bicolor termékeknek, hiszen a téli időszakban gyakran csak az apróbb, 12-es vagy 14-es horgokkal lehet kapást kicsikarni. Munkánk gyümölcse mára végleges formát öltött!

7 különböző íz- és színkombináció. Valódi újdonság!

Pici, színes, lebegő és fogós csali egy ízléses dobozkában. Kell ennél több?

Mivel a csalik már mindenki számára elérhetőek, így elérkezett az idő, hogy egy rövidke, de tartalmas írás formájában bemutassam ezeket! A method technika elsősorban az intenzíven telepített tavakon eredményes, így ezúttal egy közkedvelt, Budapest vonzáskörzetében fekvő tavat, egészen pontosan bányatavat választottam horgászatom helyszínéül. Tél van, így legyen szó akármilyen halsűrűségű tóról, biztosra sehol sem lehet menni. A víz hőmérséklete jó, ha eléri a 3 Celsius fokot, a levegő sem melegebb, így nincs egyszerű dolga a halszagú kézre vágyó horgásznak! De én felkötöttem a felkötnivalót, így már reggel 7 órakor a parton voltam!

Kellemes idő fogadott és, bár én nagyon örültem neki, ez a halak kapókedvének érezhetően nem kedvezett, így a szokásostól is izgatottabban emeltem rá az első kapásra, melyre bő egy órát kellett várnom. Method feederem szépen görbült, így bíztam benne, hogy egy termetesebb bajszos akadt a horgomra. A part előtti kötelező körök után méltóságteljesen siklott merítőmbe egy pompás tükrös, melynek a tintahal-fokhagyma ízesítésű, rózsaszín-fehér Bicolor Method Pop-up tetszett meg. Remek kezdés!

Bár az adrenalin szintem az egekben, felszerelésem most sem hagyott cserben!

A legyőző és a legyőzött.

Hideg vízi horgászataim során eddig ez a típus bizonyult a legfogósabbnak! Illata egyedi, színe pedig a letisztult vizekhez igazított!

Persze a fotó, a fertőtlenítés és a visszaengedés után máris bevetettem felcsalizott készségem a kiválasztott, körülbelül 100-105 méteres távra. Az időszak sajátossága, hogy alapozó etetést végezni értelmetlen, hiszen a pontyok a jéghideg vízben csak alig, vagy egyáltalán nem mozognak. Szisztematikus keresőhorgászattal azonban jó esély kínálkozik megtalálni őket. Ha már megvannak, akkor pedig, tél ide vagy oda, valódi örömpeca is kerekedhet a nap végére! De mit jelent pontosan a keresőhorgászat? A Harcsa Horgásztó stégekkel szembeni részén a parttól legtávolabbi pontokon a legmélyebb a víz, így itt érdemes a keresést kezdeni. A tó közepe viszont már lőtávolon kívül esik, így az „ami a csövön kifér" elvet alkalmazva horgásztam egész nap. Egyértelműen megfigyelhető volt, hogy minél messzebbre tudtam dobni, annál előbb volt kapásom.

7 mm-es csalitüskével ideális a Method Pop-up. Állagának köszönhetően gyerekjáték feltűzni!

A nagy dobás azonban önmagában kevés volt! Ezen a napon bizony a csali is kulcsszerepet játszott a fogásokban. Bár meggyőződésem, hogy a method horgászat során az etetőanyag jelentősége sokkal nagyobb, mint a csalié, mégis rengeteg múlott azon, hogy mit tűztem a horog alá. Ennek minden bizonnyal az volt az oka, hogy folyamatosan jó helyen kerestem a halat, így a nap folyamán ki tudott kristályosodni az is, hogy mivel tudok gyorsabban és több kapást kicsikarni. Az egyik botomon rendre a Method Pop-up-okat használtam, míg a másikon különféle süllyedő csalikat próbálgattam, miközben mindkét kosárba ugyanaz a keverék került. Az eredmény megdöbbentő volt. Hogy miért? A pontos okát csak a halak tudnák megmondani, azonban az alábbi fénykép sokat sejtet.

Ponty legyen az uszonyán, aki ennek ellen tudna állni! A 12-es szakáll nélküli horgommal tökéletesen működik a csali!

Még egy nagyon fontos apróságról nem esett szó, melynek jelentősége sokkal nagyobb, mint gondolnánk! Ahhoz, hogy a csalink garantáltan az etetőanyag kupac tetején legyen a csobbanást és a fenékre érkezést követően is, létfontosságú, hogy a pelletet ne a töltőforma aljára helyezve, hanem az etetőanyag belsejében elrejtve töltsük meg a kosarat! Ha még biztosabbra szeretnénk menni, akkor akár két lépésben is elvégezhetjük a töltést, ahogyan azt a képek is mutatják. Így száz százalék, hogy a horog sem fog a bordákba akadni, illetve a csali is meg fogja tartani a pozícióját a csobbanást és süllyedést követően is! Csak így tudjuk biztosítani azt, hogy a lehető legideálisabb helyzetben várja csalink a kíváncsi pontyokat!

Először a csalit még ne helyezzük a töltőformába, hanem pusztán etetőanyaggal borítsuk a kosarat,majd a töltőbe ismét etetőanyag kerül, melynek tetejére helyezzük a felcsalizott horgot és ebbe nyomjuk bele kosarunkat!

Napközben kipróbáltam mind a hét típusát a Bicolor Method Pop-up-nak, azonban kettő vitathatatlanul kiemelkedett a többi közül, hiszen öt halat fogtam a fokhagyma-squid és négyet a csoki-narancs illatúval. A sors a nap utolsó órájában aztán fityiszt mutatott e megállapításomnak, hiszen a legnagyobb pontyot, mely egyben a záró akkordja is volt a horgászatnak, éppen az ananász-áfonya aromájúval fogtam. Annyit azonban örömmel könyveltem el, hogy a tesztek után élesben is jól működtek ezek, az anyagukban aromázott új csalik, hiszen sikerült egy tucat pontyot partra segítenem alig 6 óra alatt. Érdekes volt megfigyelni továbbá azt is, hogy a kapásokra nem kellett sokat várnom, tíz, de maximum tizenöt percenként rendre magáévá tette az érdeklődő a felcsalizott horgomat. Ebből kifolyólag az újradobásokkal sem vártam sokat, hiszen nem volt értelme. Ha negyed órán belül nem volt kapásom, akkor frissítettem.

Egyszerűen, távolra, de az apróságokra odafigyelve! A siker szerencsére nem maradt el!

Délután felkerült az i-re is a pont!

Zárszóként mit is mondhatnék?! Egy egyszerű, hétköznapi peca során is fontos, hogy kiemelt figyelmet fordítsunk azokra a tényezőknek, amelyek alapjaiban határozzák meg a horgászat sikerét. Ezen a napon három ilyen is volt. Az első a távolság, hiszen a parttól legtávolabb eső részeken tudtam csak halat fogni. A második a csali, hiszen ugyanazon etetőanyag használata mellett mindössze 2 halat fogtam süllyedő pellettel, míg a Method Pop-up-oknak 10 pontyot köszönhettem. A harmadik pedig a technika, a keresőhorgászat, melynek hála idejében sikerült rájönnöm, hogy hol is keressem pontosan a bajszos csapatot.

Jó nap volt! Nagyon jó! Hasonlóakat kívánok mindenkinek!

Forrás: Forrás: Szabó Bence, Képek: Lukácsi Béla és Szabó Bence

Finnyás óriások Carp Expert kukoricákkal
Megjelent: 2026. július 22. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért  nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...

Pergetés Wizard Fine Jig Riggel
Megjelent: 2026. július 18. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll.  A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...

Carp Expert feeder botok tesztje
Megjelent: 2026. július 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt.  Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...

Carp Expert újdonságok - Amiket nyáron nem hagyhatsz otthon
Megjelent: 2026. június 24. | Forrás: Szabó Attila | Írások

Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...

Pergetés Wizard Vertixekkel
Megjelent: 2026. május 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...

Carp Expert Neo bojlik - amikor a tavaszi peca igazán beindul
Megjelent: 2026. március 31. | Forrás: Szabó Attila | Írások

A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...