Miénk itt a tét - második rész
Megjelent: 2008. május 28. | Forrás: Murányi Antal | Írások
Az edzőpálya másik felét csupa székelyek uralták. Mindenféle bohó és zabolátlan népek Csíkból, Udvarhelyről és Szentgyörgyről - három ember képviselte a székelyföldi városokat: Zsolt, Laci és Attila valószínűleg nem véletlenül telepedett egymás mellé.


Már nincs sok hátra…

Dalnoki László rezzenéstelen arccal parthoz vezetett egy pontyot, majd fotózás után megkért, hogy mutassam meg a képet társainak, hogy ők is lássanak halat… Mocsok szentgyörgyi! - vigyorodott el a másik kettő. Hát valahogy így kezdődött az a baráti beszélgetés, amely alatt halak jöttek-mentek, cigaretták gyúltak, és nevetgéléstől volt hangos a versenypálya.


Itt a dévér… Mindjárt lesz ponty is!


Amurok és pofonok… Olykor a hal is visszaüt!

Laci azt kapta, amit amúgyis szeretett volna: a matchbotozás minden versenyző szívéhez közel áll, ő pedig különösen rákészült erre a napra - Energo Team CARP, STRONG CARP, BREAM és COMPETITION matchbotok álltak a bottartón, mindegyiken 4000-es ZAUBER orsóval. Különböző erősségű botok, különböző eresztékállítással. A nagyméretű Zauber pedig kell a gyors kicsévélés miatt! - osztotta meg két szóban a horgász. Hogy miért kizárólag a CRALUSSO wagglerjét használta, arra nem adott magyarázatot… Nem maradt más, mint szótlanul figyelni, és még jobban figyelni. Hátha rájövünk magunktól is.


Repül az anyag…

Miután a többiek által is hőn óhajtott amur hirtelen a Laci horgán termett, horgászunk még beszédesebb lett, és sűrű utalásokat tett halfogó tudományának észbontó mértékére - gyakran használva az "Így kell halat fogni, hé!" meg "Sehol se vagytok!" szólásokat. A többiek nyilván élénken reagáltak, és egy-egy újabb hal jó alkalom volt Zsolt és Attila számára is, hogy elmondja magáról ugyanezeket. Itt telt a délután errefelé.

Az Energo Team versenyzői többnyire horgászboltosok is. Ennek ellenére viszonylag szerény felszerelés-készlettel jöttek a vízpartra. Benzár Zsolt csapatkapitány például egy szál matchbottal érkezett, és nem kételkedett abban, hogy ezzel is rendet vág a tó halai között. Amint az sejthető volt, a korábbi törés-mutatványaiból győztesen kikerült COMPETITION MATCH villant meg Zsolt kezei között. Finom bot, de neki pont ez kell, tette hozzá, aztán már dobott is. Minimum 20 grammos wagglereket dobálok, ennél kisebbnek nem látom értelmét - folytatta a kapitány, és rálőtt egy kis etetőt az éppen beálló úszóra.


A kapitány dobásra lendül

- Érdekes illatú etetőd van! - próbáltam szakmai párbeszédet kezdeményezni, lévén, hogy az Energo Team csapata többnyire Zsolt saját etetőanyagát, a BENZAR MIX-et használja.
- Az íze fontosabb, mint a szaga! - vágott vissza.
- Khm… Általában megkóstolod? - vigyorodtam el.
- Persze! Mindig íz alapján döntök, mert a halakat csak az érdekli. Az etetőanyag illata pedig a horgászoknak van.


Szalad a ponty, Zsolt lazán, fél kézzel tartja. És közben röhög rajta.


Rohadt nagy csend van… Zsolt, biztosan van horog a zsinórod végén?

A sor végén lenni nem mindig rossz. Orosz Attila, csíkszeredai versenyző legalábbis örülhetett annak, hogy az edzőpálya legvégén kapott helyet. Sűrűn felbukkanó dévérei is azt igazolták, hogy előnyösebb a pályaszélen lenni. Attila ez alkalommal spiccbottal varázsolt, de nem titkolta, hogy örömmel lecserélné egy matchbotra… Az mégiscsak több lehetőséget ad, nagyobb távokat érhetsz el, és nagyobb halakkal találkozol - érvelt, majd újabb adag csontit lőtt az úszó köré.


Attila egy apró csúzlival rosszalkodik


A dévérek leginkább a spiccbotra buktak

Attila fenékre tett horgát viszonylag gyakran vették fel a dévérek. Ilyenkor a horgász rutinosan nyúlt az ugyancsak BENZAR névre hallgató nyolcas spicc után, és megszelídítette a halat. Ez amúgy nem volt nehéz feladat, a dévérek pár fordulat után ki voltak ütve, simán sodródtak a szák felé. Felüdülést csak az olykor beugró pontyok okozhattak. Ettől a horgász fellélegzett, és kivirult arccal nézett társaira, hogy azok biztosan figyelemmel követik-e sikereit… Hiszen mégiscsak folyt köztük valami spontán vetélkedés, vagy csak amolyan székelyes virtuskodás, ahol a győztest megsüvegelik, a kevésbé győztes pedig baráti élcelődések főszereplőjévé válik. Érdemes tehát iparkodni!


Halló… Unom már a dévéreket, kérlek, akassz fel egy pontyot is!

Az Energo Team hat versenyzője viszonylag higgadt tempóban ízlelgette a pályát, a halakat, meg a felszereléseket. Ez tényleg csak kondi-gyakorlat volt számukra. Az itt szerzett tapasztalatokkal Franciaországban semmire sem mennek - Niort teljesen ismeretlen terepet jelent mindannyiuk számára. Ott kizárólag a gyors helyzetfelismerő és problémakezelő képességeikre támaszkodhatnak, de hát éppen ettől különb egy versenyhorgász, nem?
Finnyás óriások Carp Expert kukoricákkal
Megjelent: 2026. július 22. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért  nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...

Pergetés Wizard Fine Jig Riggel
Megjelent: 2026. július 18. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll.  A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...

Carp Expert feeder botok tesztje
Megjelent: 2026. július 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt.  Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...

Carp Expert újdonságok - Amiket nyáron nem hagyhatsz otthon
Megjelent: 2026. június 24. | Forrás: Szabó Attila | Írások

Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...

Pergetés Wizard Vertixekkel
Megjelent: 2026. május 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...

Carp Expert Neo bojlik - amikor a tavaszi peca igazán beindul
Megjelent: 2026. március 31. | Forrás: Szabó Attila | Írások

A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...