Az idei szezon nem úgy indult az RSD-én, mint ahogy azt megszokhattam az elmúlt évek alatt, hiszen nehezen jutok el kapásig. Köszönhető ez annak, hogy a Ráckeve-Soroksári Dunaág vízszintszabályozó műtárgyaként elkészült a tassi zsilip, minek következtében megváltozott az állandó vízszint, felgyorsult a folyó áramlása és ennek köszönhetően a halak tartózkodási és vonulási szokásai is.
Azon a részen, ahol én horgászom, cca. 2,2 méteres víz található, ami idáig minden alkalommal remek fogással kecsegtetett, azonban az új hidrogeológiai viszonyok a mélyebb vizű területekre tolták el a halakat, ezért ki kellett találnom, hogy a horgászhelyem előtt található, csökkent egyedsűrűségű állomány mellett hogyan tudok eredményesen békés halakra horgászni.
Horgászhelyem.
Amikor a mikropelletek felhasználására gondolunk a horgászatban, akkor többnyire mindenki számára a feeder horgászat, és azon belül is a method technika jut eszébe, azonban számomra ez nem olyan egyértelmű, hiszen sokszor fordultam már ezekhez a termékekhez olyan időszakban, amikor egy-egy kapástalanabb időszakokban attraktívabbá kellett tennem a csalijaimat. Természetesen, ha a bojlis horgászatról van szó, kissé másként kell előkészíteni a mikropelleteket, hiszen itt nem az a cél, hogy a medert elérve pár percen belül bontsanak, hanem éppen ellenkezőleg, azt kell elérnünk, hogy minél hosszabb ideig tartsanak ki a végszerelékünkön, és ezáltal minél tovább bocsássák ki magukból az értékes beltartalmukat és aromáikat, ezzel garantálva azt, hogy az arra úszó halak érdeklődését fel tudjuk kelteni.
Nem csak a feeder horgászat során van létjogosultságuk.
Sokak számára ez szentségtörésnek tűnhet, de ezt bizony úgy érhetjük el, hogy a túlvizezzük és túlaromásítjuk a pelletet, még pedig úgy, hogy a 800g-os kiszerelésű mikropelletek felét áttöltjük egy edénybe, majd felöntjük 250ml-es aromakoncentrátummal olymódon, hogy a koncentrátumból 125ml-ert használunk fel, míg a másik felét vízzel pótoljuk. Ennek eredményeként egy könnyen formázható, plasztikus, „paszta állagú” végeredményt kapunk, amely tökéletesen tart a pasztaólmunkon, jól bírja a dobást és garantáltan hosszú időn át fejti ki csalogató hatását horogcsalink mellett. Mivel pontyokra számítottam, erre az alkalomra két így elkészített pasztával készültem. Az egyiket, amely a személyes kedvencem, a Black Halibut ízesítésű Benzár feeder mikropelletből és az erősen fűszeres Hot Spice Benzár Mix Attractor aromakoncentrátumból, míg a másikat a fokhagymás mikropelletből és az édesebb, “Carp” fantázianevű aroma felhasználásával készítettem. Még fényváltás előtt bevittem a végszerelékeket, de ahogy kifelé tartottam a vízről táborhelyem felé, észrevettem, hogy baljós felhők gyülekeznek a látóhatár szélén, viharos időjárás ígéretét hordozva magukban.
Még fényváltás előtt bevittem a végszerelékeket
Baljós felhők gyülekeznek a látóhatár szélén.
Sajnos az ígéretből valóság lett, hiszen ezen az éjszakán sem volt kegyes hozzám a természet, mert egy rendkívül intenzív zivatarral ezúttal is sátorfogságra ítélt. Amikor a leghevesebben tombolt vihar, bizony megfordult a fejemben, hogy jobb lett volna otthon maradni. Az erős széllökések folyamatosan ostromolták sátramat, melybe kénytelen voltam belülről belekapaszkodni annak érdekében, hogy a fergeteg ne tépje le a kötésekkel együtt stégemről, miközben folyamatosan zengett az ég és volt, hogy táboromtól nem messze csapott le a villám. Ritka alkalmak egyike, amikor azért fohászkodtam, hogy csak most ne legyen kapásom.
Kapásra várva.
Körülbelül másfél óra dühöngés után alább hagyott a vihar, majd szinte varázsütésre megnyugodott a természet és a szélcsendes, csillagfényes éjszaka köszöntött rám, és én úgy éreztem, mintha mosolyogna a természet rajtam: Kicsit megtréfáltalak csupán.. Az átélt zivatar és az azt követő, már-már szürreálisnak tűnő, átmenet nélküli békés éjszaka körüli gondolataimat egy ismerős hang tereli vissza a valóságba: kapásjelzőm folyamatos, szűnni nem akaró sípolása! Beleemelek az ütemes, húzós kapásba és boldogan tapasztalom, hogy megvan halam, ezért csónakba szállok és onnét fejezem be a fárasztást. 7-8 kg körüli tőponty a tettes, melyet le sem mérek. Egy gyors, közös fénykép után útjára engedem. Nézem az ébenfekete vizet és ismét magamon érzem a természet mosolyát: csak tréfa volt..
7-8 kg körüli tőponty a tettes
Ekkor a mögöttem elterülő erdőben lövés dörren. Tekintve, hogy vadászterület húzódik végig ezen a területen, nem lep meg az esemény, azonban feltűnik, hogy az erős hang hatására az RSD felszínén egyszerre több nagy testű hal is megugrik. Ismerem ezt a jelenséget, és tapasztalataim szerint ez amúrok jelenlétére enged következtetni, ezért előveszem az egyik korábbi horgászatomra vajsavas mikropelletből és aromából készített pasztát, amely reményeim szerint segít horogra csalni az imént látott édesvízi torpedók egyikét. Sajnos a pasztából nem sok maradt, talán két csalizásra ha elég, de hiszem, hogy eredményre vezet majd. A hajszálelőkére egy szem mézes Carp Expert csalizó tigrismogyoró kerül, hungarocell golyóval meglebegtetve.
A hajszálelőkére mézes Carp Expert csalizó tigrismogyoró kerül
Sokszor használtam már ezt a kombinációt és ritkán okozott csalódást. Szerencsére ezúttal sem hagy cserben: hozzávetőleg másfél-két óra múlva szinte felrobban az orsóm, olyan vehemenciával tépi le róla valami a damilt. Ahogy megemelem a botot, ellenfelem kiveti magát a vízből, így küzdve szabadságáért. Hatalmas élmény fárasztás, miközben az amúr többször is hatalmas ugrásokkal igyekszik megszabadulni a horogtól. Végre elfárad és én megszákolhatom. Mivel ez a faj érzékenyebb a levegőn töltött időre, sietve készítek vele fényképet és szinte kapkodva engedem vissza, aminek az a vége, hogy elmulasztom megörökíteni azt, ahogy elúszik.
Sietve készítek vele fényképet
Csodálatos éjszakán vagyok túl, köszönhetően a mikropelleteknek. Mivel ebből a termékcsoportból 15, míg az aromakoncentrátumból 19 különböző ízesítés érhető el, rengeteg variáció áll rendelkezésünkre, ezért biztos vagyok benne, hogy ezek használatával szinte minden szituáció megoldható a békés hal horgászatok során, csak kísérletezni kell velük!
Rengeteg variáció áll rendelkezésünkre
Skultéti László
Az online térben és a nyomtatott médiában a legtöbb írásunkban azt mutatjuk be, hogy milyen csalikkal, csalizási módokkal és horgászmódszerekkel tudunk eredményesebbek lenni. Kevés olyan foglalkozott eddig azzal, hogy tippeket és tanácsot adjon azon horgászok számára, akik felelősséget és késztetést is éreznek ezeknek a gyönyörű halaknak az egészségének a megóvására. Jelen cikkünk olyan halvédelemmel kapcsolatos kiegészítőket mutat be, amely...
Beköszöntött a szeptember és a vénasszonyok nyarában bizony jóleső érzés vízparton átélni a langyos szellőt, a lenyugvó nap kellemes melegét, na meg egy új bot adottságainak felfedezését! A Carp Expert River Feeder már jól ismert és bevált termék volt az Energofish palettáján és most kezembe vehettem az idén megjelent újabb generációt, ami nem csak új köntösbe öltözött, hanem a jelenkor igényeihez mérten történtek rajta...
Hazánkban a feketesügér – vagy régebbi nevén pisztrángsügér – megosztó halfaj: idegenhonos és invazív is egyben, viszont falánksága, látványos kapásai, erőteljes kirohanásai igazi sporthallá teszik őt. Mára több hazai vízben is stabil állománya alakult ki, így egyre népszerűbb a pergetők körében. Az Egyesült Államokban viszont a "bass fishing" igazi életstílus, ahol a profi versenyzők olyan népszerűek, mint itthon a Forma-1-es pilóták: hatalmas...
Annyi gyönyörű ponty, amur, és oly sok bojlis botok mögött töltött peca után, nyár végére szűnni nem akaró viszketést éreztem a jobb tenyeremben. Pontosan ez jelezte azt, hogy pergető botot ragadva meg kell indulnom a Sárszentmihályi-tavak felé, hogy süllők és balinok után kutassak. No és persze hajtott a kíváncsiság az iránt is, hogy vajon milyen sikert arat a Wizard egyik legújabb gumihal családja, a Vertix Blade. Pergetéshez nem éppen a...
A nyári meleg vizek legkülönlegesebb és legnagyobb vonzerővel bíró természetes csalija a tigrismogyoró. Édes illata és természetes cukortartalma miatt ellenállhatatlan a pontyok és amurok számára. Tavasz végétől és is előszeretettel alkalmaztam a tigrismogyorót a hajszálelőkéimen, több gyönyörű pontyot és amurt köszönhettem neki. Célzott ponty és amurhorgászatom erős bojlis felszereléssel egy sekély vizű, lassú áramlású...
A nyár derekán Pető Gabi csapattársammal, és állandó segítőjével, Karcsival, úgy döntöttünk, hogy összehozunk egy hétköznapi teszthorgászatot. Ismerősöktől, horgászbarátoktól nagyon sok jót hallottunk a Nógrádmarcal községben található Mixi-horgásztóról. Az elmondások alapján kiváló halállománnyal rendelkezik, nem nagy a vízmélysége, viszonylag sok amur él benne és a pontyok átlagmérete is 5 kg körül van. Igaz Gabitól, vagyis Budapesttől és...