A Miskei Sporthorgász horgászegyesület 1990-es évek elején jött létre, a kezelésük alatt álló tavakon rengeteg rendezvény és verseny van. Jelenleg az egyesületnek közel 160 taggal büszkélkedhet. Nagyon sok szép emlék fűz e Bács Kiskun megyében található kis településhez, hisz itt nőttem fel, és a horgász pályafutásom is anno innen indult. Emlékszem rá, talán 7 éves lehettem, mikor édesapám magával vitt először, a falu melletti kis tavakra, ahol megmutatta az első lépéseket, mely a kezdő lökést megadja e nemes gyönyörű sport megszeretéséhez. Természetesen az egyesület elnökének Kiss Béla meghívásának nem tudtam nemet mondani, és már szerveztem is a gyereknapi programot.
Természetesen az Energofish és a Fishing&Hunting is segíti a gyerekeket, és nem volt kérdés számukra sem, amikor az ajándékokról beszéltünk!
Minden gyermek ajándékot kapott a kis házi versenyen, és hogy mennyire örültek a gyerekek a kis ajándékoknak, ezt mis sem bizonyíthatja jobban, hisz a kapott dolgokat azonnal hadra fogták.
A bőséges reggeli elfogyasztása után Illés Attila a falu polgármestere köszöntötte a kis tanoncokat, és megköszönte Kiss Béla egyesületi elnöknek, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén is teret adott a gyerekeknek.
Ami engem is meglepett, a legfiatalabb versenyző csak 5 éves volt. Mi sem bizonyítja jobban, hogy a horgászatot ilyen fiatalon is meg lehet szeretni.
Elnök Úrral beszélgetve megtudtam, hogy itt olyan példaértékűen foglalkoznak a gyerekek horgásztatásával, hogy egy horgász szakkőrt is hoztak létre, és a gyermekeket szinte minden kőrnyékbeli horgászversenyre nevezik. Sőt megtudtam, hogy Miske egyik büszkesége Tar Perta megyei bajnokságot nyert! Nagyon örülök, hogy kicsiny szülőfalumba ilyen támogatást, ilyen lehetőségeket kapnak a fiatalok, és nagyon jó eredményekkel ajándékozzák meg a szülőket, az Egyesületet.
Pihenés, kikapcsolódás a vízparton
Az Ő kezükben a jövő, ha ilyen fiatalon megtanulják tisztelni a halakat, a természetet, azt gondolom, hogy későbbiekben nyugodtan elengedhetjük őket bárhová horgászni, hiszen a horgászatban csak az örömüket lelik! Ami tőlem telik, én maximálisan melléjük állok, mindenben támogatni fogom a gyermek horgászokat, inkább a vízparton találják meg a szórakozást, mint hogy a számítógépek,telefonok mögött múlassák a szabadidejüket.
Mindenki kísérte a mérlegelést
Visszatérve a gyermek napi versenyre, ez itt családias hangulatban telt , és nem is igazán a versenyről szólt ez a nap, hanem inkább a barátkozások, beszélgetések jellemezték ezt a gyönyörű napot.
De mivel a gyerekek tudjuk milyen kíváncsiak, bennük volt a versenyzés is, folyamatosan azt kérdezték, ki, mit, hol fogott. Fogtak keszegeket, sügeret, balint, törpeharcsát, kárászt, pontyokat, és természetesen a legnagyobb halak elmentek......
A nap végén a mérlegelés mindenkivel együtt történt, gyakorlatilag az egész kis mezőny jött végig, kíváncsian, gyönyörködtek mindenki fogásában.
Jó volt látni, jó volt hazatérni ismét, és büszke vagyok, hogy egykori szülőfalumban ilyen nagy lehetőségek állnak a gyerekek előtt, és bizony sokan élnek is vele.
Gratulálok a Miskei Sporthorgász Egyesületnek, köszönöm a szülőknek, a Polgármester Úrnak, hogy jó útra terelik a fiatalokat.
Forrás: Csörgő Tamás
Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...
A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll. A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...
A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt. Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...
Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...
Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...
A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...