Mystic
Megjelent: 2007. április 23. | Forrás: EnergoTeam | Tesztek

A Mystic nagyon finom…

de ha ez az állítás mégsem igaz, a halak akkor is nagyon szeretik. Több, mint fél évszázada, 1951-ben dobták piacra ezt a különleges csalit, mely a hagyományos csalikat használó horgászok számára első látásra furcsának tűnhet. Már az idei évtől a hazai horgászboltokban is kapható ez a kis tubusokba csomagolt Mystic, ez a nálunk még újdonságnak számító halcsali. Használata egyszerű: egy cseppnyit kinyomunk a tubusból, majd az apró keszegező horgot végighúzzuk rajta. Az így kialakult szúnyoglárvára hasonlító csalival már foghatjuk is a küszöket, keszegeket. Amennyiben az alakítható változatból vásároltunk, úgy nyomjunk belőle egy-két cseppnyit a tenyerünkbe, és formázzunk belőle kívánság szerinti csaliformákat, csontit, pinkit, szúnyoglárvát vagy éppenséggel kukoricaszemet. Természetesen ilyenkor nagyobb horgokat is használhatunk. A színeket kombinálni is lehet, ugyanúgy, mint formákat. Illatában nem hasonlít semmiféle csalira, a halak mégis nagy kedvvel eszik. Kapás kapást követ, a horgászat egyáltalán nem unalmas. Sokan meglepődnek ennek az újfajta csalinak az eredményességén. Igazából nem kellene meglepődnünk, hiszen a ragadozókra már régóta horgászunk twisterrel és gumihallal, melyeknek az olajos szaga nem túl ingerlő a mi számunkra, a halak viszont kedvelik. Néha az ember csalihalat szeretne fogni, de nincs nála olyan csali, ami ezt lehetővé tenné. Ebben az esetben mindig jól jön a horgászládában csak kis helyet foglaló, korlátlan szavatossági idejű mágikus tubus. A Mystic csalit pontyozáshoz és keszegezéshez próbáltuk, és a próba teljesen meggyőző volt.

Wizard-os portyákon
Megjelent: 2024. szeptember 07. | Forrás: Bokor Károly | Tesztek

Amint vége lett a domolykó tilalmának egy kis portyázásra azonnal indulnom kellett. Nem véletlen, hogy nem akartam tovább várakozni. Egyrészt nagyon beleszerettem a domolykó pergetésébe, másrészt az új Wizard botok közt a Micro Jig 3-15 grammos pálcáját ebben a műfajban is szerettem volna kipróbálni. Néhány hónapja már ismerkedem ezekkel a főként ízléses küllemükben „Wizardosított” pergetőbotokkal, de a fajlagos tilalom a fejesek pergetését csak a...

Dupla, vagy semmi!
Megjelent: 2024. augusztus 03. | Forrás: Szabó Attila | Tesztek

Azt gondolom, bátran kijelenthetem, hogy a Double Tip a Carp Expert széria egyik legnépszerűbb botcsaládja volt, ami nem véletlen, hiszen egy botban kaptunk egy nagyszerű bojlis pálcát, illetve egy távdobó feeder botot. Azonban ezek a botok nem ma jelentek meg, így gondoltunk egyet, és a rendelkezésre álló legmodernebb technológiákat felhasználva megalkottuk az utódot, a Carp Expert Max2 Double Tip botokat! Újdonságok 360 és 390 centméteres...

A jövőt meghatározó ragadozóhalas márka - a Wizard harcsázó botok.
Megjelent: 2024. július 03. | Forrás: Koós Ferenc | Tesztek

A Koós Catfish professzionális harcsás márka mára már a harcsa horgászat teljes eszközigényét lefedő kínálatával, megbízhatóságával meghódította az országot a régiót és most új dimenziók felé tőr a legújabb ragadozóhalas eszköz család a Wizard segítségével. Íme a botok! Az Energofish nagykereskedő és horgász eszköz gyártó céggel karöltve és a távlati céljainak megfelelően a nemzetközi piacok a külföldi harcsások...

Ready Carp – Megismerkedtünk, megbarátkoztunk!
Megjelent: 2024. június 29. | Forrás: Pető Gábor | Tesztek

Aki ismer, az biztosan tudja, hogy az idei évtől az a megtiszteltetés ért, hogy az Energofish csapatának színeiben horgászhatok, ami azzal a lehetőséggel kecsegtetett, hogy az általuk forgalmazott termékeket elsőként tesztelhetem, próbálhatom ki. Tudni kell, hogy mire az adott árucikk eljut abba az állapotába, ahogyan ti a boltok polcain találkozhattok vele, rengeteg rostán megy át, és ez szinte mindennel így van: etetőanyagok, csalik, botok, orsók… Én is ebben a...

Wizard Spin Blade - megújultak a pengék!
Megjelent: 2024. május 25. | Forrás: Lukácsi Béla | Tesztek

A horgászat fejlődése során, vannak olyan dolgok, amelyek soha nem mennek ki a divatból. Ha egyszerűen csak jó valami, akkor ahhoz nem kell sok mindenben hozzányúlni. Így történt ez az L&K botokkal is, amelyek minimális ráncfelvarrás után Wizard ruhába öltöztek. Régi kedvenc, új köntösben. Nem titok, hogy az egyik legkiválóbb és legendásnak mondható széria a Spin Blade, nem véletlenül, hiszen eleve olyan bot került ki Lukácsi Béla kezei közül,...

Wizard tesztek és a csukák
Megjelent: 2024. május 11. | Forrás: Bokor Károly | Tesztek

Kellemes gond olyan felkérést kapni, ami elsősorban horgászatból áll. Különösen jól esik a teljesítése, ha csukapergetéssel függ össze a feladat. A dolgok közepébe vágva, a számomra kedves, lassan tíz éve használt és sokat bizonyított Bokor Spin pergető botok, és a két különböző spicctaggal rendelkező Pro Spin pálcák is „beházasodtak” a Wizard termékcsaládba. Az új színt kapott megjelenés mellett, ez mindenki számára kiderülhet a pergetőbotok...