Pontyhorgászként sok időt töltök vízparton kapásra várva és abban bízva, hogy bármikor betoppanhat a várva várt hal. Ezen horgászatok során a célkitűzés azonban nem az átlagos méretű pontyok és amúron, hanem a szép kort megélt, öreg harcosok, akiknek súlya alatt a kép készítése közben már megremeg az ember keze.
Akár több napig is tarthat egy-egy szép hal becserkészése a vadregényes vízeken...
Ezek a halak azonban megérdemlik a megfelelő bánásmódot, ugyanis megeshet hogy magunknál öregebb példányokról beszélünk. Ha ekkora halak birodalmába érkezünk készen kell állnunk arra, hogy nem lesz elég egy átlagos merítő és a megmerítést követően is óvatosnak kell lennünk, ugyanis méretükből adódó erejük miatt nehezebb az ő kezelésük és nagyobb a sérülés veszélye. Ezért én mindig a Carp Expert pontyozó merítőjét viszem magammal ezekre a horgászatokra. A merítő 100 cm x 100 cm méretű melyben akár a legnagyobb amúr is kényelmesen elfér, nem beszélve a mélységéről, mely garantálja, hogy nem lép meg a megmerített halunk. A megfogott hal kiemelését megkönnyíti, hogy a fej széthúzható, így nem kell a hosszú nyéllel és nagy hálóval bajlódni, benne a hallal, hanem csupán egy könnyed mozdulattal széthúzzuk a merítő szárait és feltekerve az anyagot könnyen, akár egy kézzel is biztonsággal eljuttatható a bölcsőig a hal. Nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy mire szereljük fel a merítő fejet. Én erre a célra a Carp Expert Neo Carp Handle-t használom már jóideje és bátran ajánlom mindenkinek. Ez a két részes 180 cm hosszúságú karbon merítőnyél egy könnyen kezelhető, szállítható és kis tömegű darab, ami fontosabb mint hinnénk. A nyélen mindkét tagon a Carp Expert Neo szérirára jellemző markolat található mely a biztos fogást hivatott elősegíteni! A vizes nagyméretű merítő ígyis tekintélyes súllyal bír, ezért igen hasznos lehet egy egyszerű lebegtető a fej és nyél csatlakozásához, így némi könnyebbséget kapunk a szákolás pillanatában.
Ebből aztán nincs menekvés...
A kifogott halakatat szákolás után igyekezzünk egy arra kifejlesztett alkalmatosságon tárolni, ami lehet egy matrac vagy bölcső. Manapság már egyre több olyan tóval találkozhatunk ahol kötelezővé vált ezen eszközök használata. Én is használtam egy jóideig matracot, azonban sokkal inkább biztonságban van egy vergődő matuzsálemi harcos egy mély és tágas bölcsőben mint például az általam nagy elégedettséggel használt Carp Expert Comfort bölcsőben.
Nedves bölcsőben garantált a biztonság.
A bölcsőbe helyezett hal könnyedén megnyugtatható, felkészíthető a mérlegelésre és fölötte biztonságban elkészíthető a jól megérdemelt fénykép, hogy megörökítse a zsákmányt visszaengedése előtt! Ebben a bölcsőben a legnagyobb ponty és amúr is biztonsággal tartható ugyanis 120 cm-es hosszával és 50 kg-os teherbírásával minden békéshal által támasztott követelményt könnyedén abszolvál. A kifogott halak száját és sebeit is illik, de sok helyen kötelező is kezelni. Ez a horgász számára csupán pár pillanatot vesz igénybe, azonban a halak paraziták okozta betegségei könnyen megelőzhetők vele és megadjuk a lehetőséget az újbóli találkozásnak.
Csupán 1-2 fújásra van szükség.
Ahhoz hogy legyen mit fertőtleníteni azonban etetni is kell. Etetéskor azonban jó hasznát vehetjük egy dobólapátnak, mely eszköz segítségével tiszta kézzel megúszhatjuk az etetést és gyorsan nagy mennyiségű magot vagy bojlit tudunk viszonylag pontosan bejuttatni a vízbe! Én sosem indulok el nélküle!
Ha magmix és behordás, akkor dobólapát!
Mivel a nagyobb halak megfogása hosszabb túrákat is igényelhet, így nem csupán a halak, de a horgász kényelme is fontos szempont. Mivel már az én felszerelésem is elért egy határt és már szinte nem férek be az autómba elkezdtem törni a fejem azon, hol tudnék nyerni némi helyet magamnak. Eleinte (mint gondolom sok más horgásztárs is) egy szerszámos ládát neveztem ki horgász ládának, azonban méretéhez képest viszonylag kis tárolókapacitással rendelkezett. A nagy láda sok helyet foglalt mégsem fértem el benne kényelmesen. Ekkor próbáltam ki az új táskámat. Helyigénye körülbelül megegyezik a ládáméval, azonban nem túlzás ha azt mondom, hogy minden felszerelésem elfér a táska 1/3-ában. Kétoldalt található mély zsebeiben az aprócikkek tömkelegét tárolhatjuk. Első zsebében tartom a csalizáshoz feltétlenü szükséges eszközöket. Hátul szintén található egy kisebb zseb, ebben tökéletesen elférnek az iratok. A középső nagy rekeszben pedig az egészen nagy kiegészítők is kényelmesen tárolhatók, de szükség esetén akár bojlik, aromák, etetőanyagok vagy akár magmixek befogadására is képes. Kényelmes vállpánttal rendelkezik és akár kézben is vihetjük.
Ebben aztán minden elfér...
Az éjszakai sötétségben a kapások észlelése is nehézkes a megfelelő felszerelés nélkül. Erre azonban remek alternatívát nyújt az általam használt Adige kapásjelző és Pro Led Swinger kombináció. Így garantáltan nem maradunk le semmiről a legsötétebb éjszakában sem. Az állítható érzékenységű kapásjelző a legfinomabb ejtős vagy húzós kapást is jelzí választható hang tónusokkal és a kapás intenzitását is különböző módon jelzi számunkra. A merevkaros modern kialakítású Pro Led swinger pedig testreszabhatósága miatt (változtathatjuk a súly pozícióját és a rugó előfeszítettségét) minden helyzetben megfelelő módon tartja zsinórunkat, így ez a páros kellőképpen pontos és gyors visszajelzést biztosít a legszélsőségesebb körülmények között is.
A jackdugó bedugásával swingerünk is képes fényjelzést adni kapás esetén.
Mindezek mellett már csak egy kényelmes helyre van szükségünk ahol várhatjuk azt a bizonyos csipogást és villódzást, mely talán az éjszakák legcsodásabb műsora egy horgász számára. Ez az idő azonban néha hosszúra nyúlik tehát nem mindegy hol és hogyan várakozunk. Aki azonban egyszer beleül egy Carp Expert extra erős karfás fotelbe az biztosra veszem, hogy nem fogja bánni bármennyit kell is a székben ülve várnia a kapásra! Állítható lábaival bármilyen terepen stabilan áll és kényelmes meleg ülést biztosít minden körülmények között akár 150 kg-os horgászok számára is. Nagyméretű háttámlának köszönhetően nyugodtan hátradőlhet benne a legnagyobb horgász is.
Egy ilyen fotelben öröm várni!
Összegezve a tapasztalataimat egy hosszú távú horgászat nyújtotta élmény könnyedén elveszhet, ha az ember nem megfelelő felszereléssel érkezik a vízpartra. Fontos tehát hogy mind a horgász mind pedig a hal biztonságban és „Comfort”-osan érezze magát egy-egy kaland során.
A kitartás mindig meghozza gyümölcsét!
Kubuk Dániel
A hidegfront betörések alkalmával történő pontyhorgászataim a Balatonon máig a legemlékezetesebbek. A légnyomás csökkenését eredményező szelek felkorbácsolják a Balaton vizét, az alsó vízréteg lebegő szemcséi, a felső iszapréteg felkeveredésével szürkévé festett tó vizében vad táplálkozásba kezdenek ilyenkor a pontyok óriási tömegei. Északi szélben, a Badacsony felől érkező orkán sem tántoríthat el a bojlizástól, sőt, a besétálós...
A leggyakoribb vendég a nyári, folyóvízi pergetéseim idején a ragadozó őn, és a süllő, melyekkel a pikkelyesek közül találkozom. Ennek oka kettős, egyrészt belőlük elég szép mennyiséget találhatunk a folyóinkban. Másrészről legtöbbször célirányosan róluk szól a pergetésem. Főként mert megtalálásuk, kapásra csábításuk nem igényel olyan sok időt, mint a szintén pergetve is fogható harcsáké. Ám nekem más okom is volt, hogy elsősorban rájuk...
Ugyan melyikünk fejében nem játszódott már le a gondolat hatalmas amurokkal való küzdelemről. Hát bizony az enyémben vagy ezerszer lepergett már ez a film, ilyen-olyan finisekkel. Hol happy end volt a vége, hol pedig az amurok kerültek ki győztesen kettők csatájából. A júniusi alacsony dunai vízállás és az átlagosnál magasabb, 25 fokos vízhőmérséklet cselekvésre parancsolt, és etetni kezdtem kukoricával a Pest alatti Duna szakasz általam sűrűn látogatott...
Július első napjait, amennyiben a vízállás és az időjárás is kedvező, kősüllőzéssel töltöm, és van is egy évek óta jól bevált horgászhelyem ehhez. Ám az idei évben kissé máshogy alakult a történet… A folyóvízi horgászatban az a legnagyszerűbb, hogy minden évszaknak, minden hónapnak megvan a legcélravezetőbb horgászmódszere, legjobban fogható halfaja, így hiába horgászunk ugyanott, mindig újabb és újabb élményekkel gazdagodhatunk. Nem volt...
Az idei évben június 13-án pénteken került megrendezésre a XXII. Országos Rendőr és XVI. Rendészeti Meghívásos Horgászverseny, amelynek ebben az évben is a méltán híres maconkai víztározó adott otthont. Csapatversenyről lévén szó, a versenyen 2 barátommal, kollégámmal Kuremszki László r. törzsőrmesterrel és Zádori Péter r. főtörzsőrmesterrel együtt indultunk el. A versenyen 31 három fős csapat vett rész, de a csapattagok három különböző...
A Carp Expert orsókínálata 2025 tavaszán egy újabb példánnyal bővült. A Method Indicator 5500 személyében egy teljesen új technikát ismerhettek meg a horgászok. Ez az innovatív orsó egyedinek számít a hazai piacon, ugyanis a hibrid fékcsillagba integrált egység képes a kapásaink jelzésére, fény és hangjelzés egyidejű közvetítésével! A Method Indicator orsó elsősorban a feeder horgászoknak készült, de hasznos társ lehet bármely fenekező...