Még a Duna-deltában is vannak olyan napok, mikor bármennyire is igyekszünk, nem sikerül a nagyobb halak nyomára bukkanni. Rossz helyválasztás, nem megfelelő napszak, röviden összefoglalva rosszkor-rossz helyen „szindróma”. Általában a legtöbb deltajáró előbb-utóbb szembesül ezzel a dologgal.
A legtöbb esetben a déli verőfényes órákban találhatjuk szembe magunkat ezzel a helyzettel. Ilyenkor két dolog közt választhatunk. Vagy kiülünk a napernyő alá egy hideg sörrel, vagy a napsütéssel, meleggel dacolva, folytatjuk a horgászatot olyan halakra, amiket ilyenkor is meg lehet fogni. Mivel én egy fokkal megszállottabb vagyok az átlagnál, és nem is iszom alkoholt, számomra egy megoldás létezik: horgászni a végsőkig.
Mint az esetek döntő többségében a felkelő nap már a csónakban talált Zsolt barátommal. Elképzelésünk szerint a csukákkal és süllőkkel lett volna halaszthatatlan találkánk, a Gorgova környékén található tavakban és a hozzájuk tartozó csatornákban. Tipikus szeptember végi időjárásnak örvendhettünk. Az idő kellemes volt, fejünk felett vékony felhőtakaró borította az eget, a nap tüzelő sugarai akadályba ütköztek, és nem tudták felforrósítani az amúgy mozdulatlan levegőt. Alig néhány órával később eltűnt a fátyolként elterülő felhőtakaró és csak a szikrázó napkorong maradt, ami a nyár közepére emlékeztető hőséget sugárzott.
![]() Kellemes reggelre ébredtünk |
![]() A folytatás már nem volt olyan kellemes |
Légmozgás hiányában gyorsan felhevült a levegő, az amúgy is óvatosan kapó ragadozók teljesen visszavonultak. Amint a nap egyre magasabbra hágott, úgy lett egyre melegebb a helyzet. Lassan egy óra is eltelt, hogy kapás nélkül huzigáltuk csalijainkat. Keservesen kerestük a halat a szélrózsa összes irányába. Bejártunk minden ígéretes helyet, de a halak éhségsztrájkba fogtak.
Mentőötletként keszegezést javasoltam barátomnak. Mivel úgyis ígértünk vendéglátónk konyhájára némi halat, ezért hamar közös nevezőre jutottunk és egy alkalmas helyet kerestünk, ahol zavartalanul horgászhattunk.
Nem kellett sokat kóborolni, csupán egy olyan részre volt szükség, ahol jócskán akadt növényzet a vízben. Az ilyen helyeken folyamatosan jelen vannak a keszegfélék, és nem ritkán pontyok is előmerészkednek a zöldség közül.
![]() Rengeteg ilyen haltartó helyet találni a csatornákon |
Két különböző módszert vetettünk be. Barátom a feeder botos megoldást választotta, míg én a számomra több élvezetet nyújtó matchbotos horgászat mellett döntöttem. Egy STRONG CARP MATCH botot állítottam csatasorba. Utólag visszagondolva egy valamivel lágyabb BREAM MATCH is megtette volna, de ekkor még reménykedtem az esetleg beugró pontyban is. Akinek már volt dolga dunai nyurgával, az tudja, hogy elég kemény harcosok. Esetemben számolnom kellett a növénybe iramodó hallal is, és ezeket a tényeket egybevetve született meg a botválasztás.
Az orsótartóba egy 3000 –es EXCALIBUR RD orsót erősítettem, melynek dobjára 0,18-as CARP EXPERT MATCH zsinórt csévéltem előzőleg. Horogból a nyolcas méret mellett döntöttem, azon egyszerű okból, hogy az egy szem kukorica és trágyagiliszta kényelmesen elférjen rajta. Semmi szükség nem volt a finomkodásra, ezek a halak nem egy telepített tóban élnek, igazi vadak.
![]() Együtt van minden, ami kellhet | ![]() Semmi szükség kisebbekre |
Az etetést igencsak elfukarkodtam. Fél doboznyi csemegekukoricával le is tudtam a dolgot, amit a búvóhelyet adó növények elé szórtam be. A vízmélység három méter körül alakult, az áramlat is enyhe volt, nem volt nehéz dolgom. Mintegy tíz perccel a kukoricaszemek bejuttatása után, megjelentek az első gyanús buborékok. Ezzel egyidejűleg az úszóm is lassan merülni kezdett. Határozott, de mégis könnyed mozdulattal vágtam be, ennek ellenére nem akadt meg a hal. Mikor a harmadik kapásomra is luftot ütöttem, már sejtettem, hogy valami apró halak cibálhatják a vadul tekergőző giliszta végét.
Végül csak megérkeztek a testesebb példányok is. Az első jobb hal egy karikakeszeg személyében tisztelt meg, majd sikerült még néhányat elcsípnem belőlük. A karikák helyét azonban gyorsan átvették a kárászok és ezt követően már nem is jelentkezett más halfaj, elleptek a karcsik.
![]() Egy egészséges karesz | ![]() Mindjárt elkaplak | ![]() Formás példányok jöttek |
Különösebben nem bánkódtam, hogy csak kárászok kapták el a horgot. Jól küzdöttek, igazi élményt nyújtott a horgászatuk. Kísérleteztem a csalival, hogy esetleg milyen kombinációval érhetnék el több kapást, de bármit lógattam be azonnal rámozdultak. Egy idő után a gilisztát is lespóroltam a horogról, csak kukoricát kínáltam fel nekik, amit szintén nagy előszeretettel fogadtak. A fülledt meleg ellenére nem volt tapasztalható étvágytalanság részükről. Ha két-három dobást követően nem akadt jelentkező, csupán a mélységemen kellett állítanom és máris megvolt az eredmény.
![]() Megszokott látvány a halászok által otthagyott varsa | ![]() Ezúttal nem akadt igazi ellenfele | ![]() Egy ízig-vérig deltai kárász |
Mintegy két órás horgászat után elegendő mennyiségű halat fogdostunk össze, értelmetlen lett volna tovább folytatni a horgászatot. Barátom kosarában talán néhány egyeddel több volt, de nem volt méretkülönbség a halaink közt.
![]() Az úszós horgászat eredménye |
A kárászok jókor érkeztek a konyhára, ugyanis másnapra egy nagyobb csoport érkezése volt várható és a gondosan elkészített uszonyosok általában nagy népszerűségnek örvendnek az asztalon.
Horgásztanya Gorgován, a Szulina ágon: www.dunadelta.ro
Használt termékek:
![]() ET Strong Carp Match | ![]() ET Excalibur RD |
![]() CarpExpert Sinking Match | ![]() Maruto 9411-R | ![]() Dínó Power Carp |
Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...
A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll. A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...
A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt. Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...
Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...
Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...
A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...