Örömpeca a Dunán
Megjelent: 2023. július 19. | Forrás: Raffer Kristóf | Írások

Soha nem titkoltam, hogy melyik vízen szeretek horgászni a legjobban, hiszen gyerekkorom óta horgászom a Dunán és ez a fajta peca áll a szívemhez legközelebb. Egyik nap gondoltam egyet és kora délután el is látogattam az öreg folyóra, bízva abba, hogy esetleg az estébe bele próbálva sikerül majd egy-egy termetesebb halat is szákba terelni.

Duna….mesébe illő környezet.

Leginkább, ezért a látványért kedvelem. Ha nem fognék halat, már akkor is megéri, ilyen környezetbe horgászni.

Természetesen, azért mindent megteszek majd, hogy halat, halakat tereljek a szákba, éppen, ezért már be is keverem az etetőanyagokat.

A Dunán egy néhány órás horgászathoz is szükség van, nagyobb mennyiségű etetőanyagra.

Etetőanyagomat a folyóvízi horgászataim során mindig túl vizezem, hogy biztosan, oda érkezzen, ahova azt szeretném.

Minden esetben igyekszem a lehető legtöbb szemes anyaggal dúsítani a csalogatóanyagot, hogy minél tartalmasabb legyen.

Íme a kész, tartalmas keverék.

Dunán, természetesen elengedhetetlen kellék a csonti.

Illetve sajnos, annyi szúnyog van, hogy a különböző szúnyogriasztók alkalmazása is elengedhetetlen.

Ezt a szúnyogriasztót, azért kedvelem, mert nem tartalmaz vegyszert, így nyugodtan horgászhatok és nem kell, attól féljek, hogy a halakat majd elriasztja.

Mindig az alapozó etetéssel kezdem a horgászatot.

Vagyis, ezt ki kell egészítenem egy fontos részlettel, mert mielőtt alapozok, előtte kiválasztom a megfelelő távolságot, amely során mindig törekszem, arra, hogy ne legyen túlságosan messze, de azért a vízmélység is megfelelő legyen. Jelen esetben, ez a távolság 30-méter volt, ahol a 150 grammos kosár megállt, így nem kellett extrém súlyokkal próbálkozzak.

Strapabíró, nagyobb méretű orsón fonott főzsinór.

A Dunán mindig 390-es botot használok. 

Sokszor előfordult már, hogy rögtön az első dobások valamelyikére nagytestű halat tereltem szákba. Ez most sem volt másképp, hiszen a második dobásra egy, csodaszép Jászkeszeget sikerült szákolnom.

Gyönyörű, erőtől duzzadó hal.

Amikor folyóvízen horgászom, akkor nem szoktam finomkodni, 0,20-as előkezsinórt legalább használok, annak érdekében, hogy komfortosabban tudjak fárasztani. Nem tudhatjuk, hogy milyen akadókat rejt a víz, ezért jobb elővigyázatosnak lenni és a lehető legjobban felkészülni.

Jól összehangolt végszerelékkel tökéletes az akadás.

Ezek a kedvenc folyóvízi horgaim.

Ennek a dévérnek a megfogása után egy pillanatig nem gondolkodtam, hogy folytassam e a horgászatot este vagy sem.

Ahogy elkezdett sötétedni, már fel is került az Ibite jelző és türelmetlenül vártam a következő kapást.

Hiába fogtam napközbe több nagyobb jászt, dévért, azért bíztam benne, hogy sikerül majd az este alatt még több nagyobb halat is fognom.

Sikerült is! Újabb nagy dévér a kezemben!

Nagyon sok halat fogtam, ezen a horgászatomon is a Dunán, egy percig nem unatkoztam, hol a kisebb karikák, hol a nagyobb dévérek és jászok szórakoztattak, jó peca volt!

 

Képek: Molnár Zoltán

Szöveg: Raffer Kristóf

 

BENZÁR MIX FORMAGGIO PELLET
1 690 Ft
BENZÁR MIX ETETŐANYAG 1KG, 3KG
1 290 Ft
BENZAR MONO FEEDER HOOKLINK TRANSZPARENS ELŐKEZSINÓR 50M
1 150 Ft
BENZÁR COMPETITION HOROG 10DB/CSOMAG
790 Ft
BENZÁR SCOOBY STRONG HOROG 10DB/CSOMAG
790 Ft
BENZÁR CLASSIC CARP HOROG
790 Ft
Finnyás óriások Carp Expert kukoricákkal
Megjelent: 2026. július 22. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért  nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...

Pergetés Wizard Fine Jig Riggel
Megjelent: 2026. július 18. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll.  A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...

Carp Expert feeder botok tesztje
Megjelent: 2026. július 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt.  Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...

Carp Expert újdonságok - Amiket nyáron nem hagyhatsz otthon
Megjelent: 2026. június 24. | Forrás: Szabó Attila | Írások

Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...

Pergetés Wizard Vertixekkel
Megjelent: 2026. május 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...

Carp Expert Neo bojlik - amikor a tavaszi peca igazán beindul
Megjelent: 2026. március 31. | Forrás: Szabó Attila | Írások

A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...