Páros verseny a Cser-tavon
Megjelent: 2009. július 24. | Forrás: EnergoTeam | Írások 2009. június 7.-én az alsópetényi Cser tavon rendeztek egy kétfős álló horgászversenyt. A verseny fő támogatója az Energofish Kft volt.


Kezdődik a megbeszélés

A szervezők sokkal több résztvevőre számítottak, mint amennyien eljöttek, de az időjósok rossz időt jósoltak – tévesen -, és ez elriasztotta a versenyzők egy részét. A nézőközönség mégis hatalmasra növekedett, mivel a verseny egybeesett egy közel 300 főt számláló gyermeknapi rendezvénnyel.


Na, milyen horog lesz a megfelelő?

Fontos a pontos melységmérés

Így verseny közben mi is nézhettük a gyerekeknek rendezett műsorokat, a különböző előadásokat, és egy helikoptert, mely néhány méterre az úszóink felett tartott légi bemutatót.
A gyerkőcök meg átjöttek horgászversenyt nézni.


Koncentrálás

Lassan jönnek a kapások az elején

Akik nem jöttek el, bánhatták, mert végül az idő csodálatosan alakult, a versenyzők sok halat fogtak és mindenki nagyon jól szórakozott.


Az első gubanc

Az első helyezést Virtyó Gergely – Kindlik Zsolt érték el, 19520 ponttal.


Ez már megvan

Csinos nézők is akadtak

Második helyen végzett ifj Bagó László és Sándor István, 16060 grammal.


Az egyi legjobb bot

Fárasztás közben

A harmadik helyezést Kátay Zoltán és Kardos János szerezte meg, 10440 ponttal.


Jó hely volt a zsilip melletti

Szép, darabos zsákmány

Negyedik lett a Kürtössy László – Édes László összeállítású csapat.


Ez is szép volt

Mérlegelés közben

Helikopter bemutató

A boldog győztesek

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani az Energofish Kft-nek hogy értékes díjakkal szponzorálták horgászversenyünket.

A versenyről bővebb képriportot ide kattintva találnak.






Finnyás óriások Carp Expert kukoricákkal
Megjelent: 2026. július 22. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért  nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...

Pergetés Wizard Fine Jig Riggel
Megjelent: 2026. július 18. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll.  A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...

Carp Expert feeder botok tesztje
Megjelent: 2026. július 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt.  Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...

Carp Expert újdonságok - Amiket nyáron nem hagyhatsz otthon
Megjelent: 2026. június 24. | Forrás: Szabó Attila | Írások

Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...

Pergetés Wizard Vertixekkel
Megjelent: 2026. május 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...

Carp Expert Neo bojlik - amikor a tavaszi peca igazán beindul
Megjelent: 2026. március 31. | Forrás: Szabó Attila | Írások

A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...